2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Aludttejes-mascarponés gombóc


Hat dl aludttejet felforralok pici sóval, belefőzöm a grízt, mint amikor tejbegrízt készítünk. Jó vastagra főzzük. A tűzről levéve, forrón három tojássárgát keverek hozzá, majd langyosra hűtöm. Belekeverem a 200 g mascarponét, és teljesen kihűtöm. Körülbelül 10 dkg jó minőségű vajat felolvasztok, hozzáadom a prézlit, és szép sárgásbarnára pirítom. Fagylaltoskanállal formáztam a gombócokat, de kézzel is jól formázható a massza. A végén beleforgatjuk prézlibe. Barack-, eper- vagy  más lekvárral fogyaszthatjuk. Nyáron vaníliafagyival, szezonális gyümölccsel is kitűnő.


Csíki mézes


Hozzávalók a tésztához: 8 evőkanál olaj, 14 evőkanál cukor, 2 kávéskanál szódapor, 4 evőkanál méz, 10 evőkanál tej, egy tojás és liszt, amennyit felvesz. A liszt kivételével minden alapanyagot összekeverünk, és addig főzzük, amíg szépen megolvad és összeáll az ,,anyag”, halványbarna színű lesz. Akkor levesszük a tűzről, kicsit kihűtjük, majd annyi lisztet adunk hozzá, amennyit felvesz a massza. Ezt követően négy egyenlő részre osztjuk, lisztezett deszkán kinyújtjuk. Vigyázat, a lap nagyon gyorsan megsül, kb. 170-180 fokon 8 perc alatt!

Krém: 8 dl tejben jó vastagra főzünk 8 csapott evőkanál grízt, hozzákeverünk 6 tasak vaníliás cukrot és egy citrom reszelt héját. Nem főzünk bele cukrot.

30 dkg vajat 30 dkg porcukorral kihabosítunk, és beledolgozzuk a grízes krémbe. 

Megtöltjük a lapokat a következő sorrendben: krém, lekvár, krém.

Én legutóbb szilvaízzel raktam össze, de meggy-, málna- vagy somlekvárral is kitűnő. Miután összerakom, langyos cukros tejjel lekenem vagy meglocsolom. Letakarjuk, így gyorsan megpuhul... és minden bizonnyal gyorsan el is fogy. 


Padlizsánszelet prézlis bundában


Télen ehhez a fogáshoz a lesütött, lefagyasztott vinettát használom. A megtisztított, lesütött padlizsánt kettőbe vágom, kb. 3 darabból 6 jókora szelet lesz. Sózom, borsozom, pici mustárral, zúzott fokhagymával átkenem. Négy tojást felverek egy evőkanál görög joghurttal, ízlés szerint megsózom. Liszt-tojás-prézlibe forgatom, majd olajban szép aranysárgára sütöm. Fokhagymás tejfölkrémmel, friss zöldségsalátával fogyasztjuk. 


Töltöttpaprika-leves


Hozzávalók: 1 kg darált hús, 8 dkg rizs, 3 tojás, só, bors, 1 kávéskanál piros fűszerpaprika, 1 fej hagyma apróra vágva, 1 kávéskanál olívaolaj. Addig gyúrjuk a húsmasszát, amíg nem ragad. A megtisztított, megmosott paprikákat megtöltjük. Ha marad meg húsmasszánk, gombócokat formázunk belőle, és a paprikákkal megfőzzük. Egy fej zellergumót (ökölnyi nagyságút) apró lyukú reszelőn lereszelünk, 1 nagy fej hagymát szintén, vagy jó apróra vagdaljuk. Nagyon pici olajon átforgatjuk, feltöltjük kb. 3 liter vízzel. Két nagyobb murkot, 1 petrezselyemgyökeret, zellerlevelet, kávéskanál szemes borsot, 3 cikk fokhagymát beleteszünk. A zöldségeket nagyobb darabra vágjuk vagy hosszában felszeleteljük. Amikor a víz forrni kezd, óvatosan beletesszük a megtöltött paprikákat, gombócokat, három leveskockát adunk hozzá, majd lassú tűzön készre főzzük. 6 dl paradicsomlevet töltünk hozzá, összefőzzük. Végül egy nagyon vékony pirospaprikás rántást készítünk. Én vagdalt bazsalikomot is adok hozzá, de mivel nem mindenki kedveli az ízét, elhagyható. Sokan kedvelik édeskésen, a családom cukor nélkül szereti, apróra vágott zellerlevéllel megszórva, kis csilikrémmel. 


Pikáns csirkepaprikás


60 dkg csirkemellet felkockázok, 1 nagy fej hagymát, 1 kisebb kápiapaprikát, egy paradicsomot apró kockára vágok. A zöldséget kevés olajon átforgatom, hozzáadom a csirkemellet, fehéredésig óvatosan átkeverem. Sózom, borsozom, kevés vegetát, 5 cikk zúzott fokhagymát, 1 kávéskanál piros fűszerpaprikát, végül pár szelet csilit (elhagyható) adok hozzá. Feltöltöm annyi vízzel, hogy ellepje. Puhára főzöm. Pörköltszerű ételt kapok, amit tovább a következőképpen készítek: 5 dl főzőtejszínkrémmel (újabban növényi eredetűt használok, ami sem laktózt, sem glutént nem tartalmaz, nagyon finom és selymessé varázsolja az ételt, de a hagyományos főzőtejszín is jó, 25-30 százalékos zsírtartalmú, így nem csapódik ki, nem fut össze) folytonos kevergetés közben besűrítjük a paprikást. Nagyon krémes, ízletes mártást kapunk. Ízlés szerint még fűszerezhetjük. Apróra vágott petrezselyemzöldet adunk hozzá, és hagyjuk még egyet rottyanni. Puliszkával, krumplipürével fogyasztjuk. Jó étvágyat! 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató