2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lezárult a lombikprogram lebonyolításában részt venni kívánó intézmények elbírálásának első időszaka.


Lezárult a lombikprogram lebonyolításában részt venni kívánó intézmények elbírálásának első időszaka. Eddig hat klinika felelt meg azoknak a feltételeknek, amelyeket az Egészségügyi Minisztérium szabott a tavasszal elindított, mesterséges megtermékenyítési és embriótranszfer országos programban részt vevő kórházaknak.

A beavatkozást végzők közül eddig 16 állami és magánintézmény jelezte részvételi szándékát az Egészségügyi Minisztérium programjában, ebben mostantól részt vehet a Kolozs Megyei Sürgősségi Egyetemi Kórház, a bukaresti Panait Sârbu (Giuleşti) Nőgyó-gyászati Klinika, valamint további négy magánklinika (egy-egy Temesváron, Brassóban, Szebenben és Bukarestben). Az intézmények listáját időszakosan frissíti www.ms.ro honlapján az Egészségügyi Minisztérium.

„A lista nyitott, továbbra is jelentkezhetnek a lebonyolítók, illetve ha az eddig jelentkezettek kiegészítik iratcsomóikat, akkor beléphetnek a programba, amíg kimerül a pénzügyi keret. De mostantól a gyermekre váró párok letehetik irataikat, kérvényeiket az engedélyezett intézményekben” – nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter

Az iratcsomók összeállítását a központok végzik, minden dosszié másolata névtelenül, iktatószámmal érkezik a minisztériumba. Az elbírálásról a szaktárca bizottsága dönt, ennek tagja lesz két nőgyógyász, egy urológus és a civil szféra egy képviselője. A bizottság minden hónap első öt napjában ül össze. A program országos lebonyolítását a Prof. dr. Alfred Rusescu Intézet koordinálja.

A programban eddig részt vevő intézmények:

– Prof. dr. Panait Sârbu (Giulesti) Szülészeti-Nőgyógyászati Kórház, Bukarest

– Kolozs Megyei Sürgősségi Egyetemi Kórház

– Vivamed Orvosi Központ, Brassó

– Gynatal Mesterséges Megtermékenyítési Központ, Temesvár

– Polisano FIV-központ, Nagyszeben

– Dacia Nemzetközi Orvosi Központ, Bukarest 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató