2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Támogatást nyújtanak Jedden

Új intézkedésekkel próbálja a helyi gazdaságot is érintő lépésekre sarkallni a lakosságot Jedd község elöljárója a járvány idején is, egyebek mellett helyi termékek előállítására és helyben való forgalmazására. Ehhez egyesek még támogatást is kaphatnak.

Két hét alatt számos helyi termelő tette közzé eladó termékeit 

Fotó: facebook.com/Jedd község termelőinek piaca


Községi online piacot hozott létre az önkormányzat, amit kizárólag a község lakói használhatnak. A cél az, hogy az itt forgalmazott községbeli termékek (zöldségfélék, állati eredetű termékek és kézműves tárgyak) megvásárlásával segítsék egyrészt a helyi termelőket, másrészt a többnyire otthon maradásra kényszerült lakosságot tájékoztassák, hol találnak különböző élelmiszereket és egyéb szükséges termékeket a községben. Az eladandó áruról magyar és román nyelven kérnek információt, a felület használata nyitott és ingyenes. 

– A helyi gazdaság megélhetést jelent. Részesítsük előnyben a jeddi termékeket, hogy ezzel fejlődhessünk és segítsük egymást! Minél több pénz marad a községben, annál könnyebben vészeljük át a következő periódust – indokolja az online piac létrehozását Bányai István polgármester.

 Az április 1-jétől működő piacon már számos helybeli tette elérhetővé termékeit: tojást, mézet, tejet, friss zöldséget (retek, zöldhagyma, saláta), lekvárokat, szörpöket, bort, de kínálnak konyhakerti palántákat (paprika, paradicsom, káposzta, padlizsán, karfiol, brokkoli, petrezselyem, zeller), sőt bárányt is.

Támogatás a termelőknek

A polgármester bejelentette, hogy az önkormányzat támogatást nyújt azoknak, akik otthoni gazdálkodásba kezdenek. Azoknak, akik a jelenlegi helyzet miatt megélhetési gondokkal küzdenek, javasolják, hogy alakítsanak ki otthon veteményest, és aki teheti, tartson állatot. Ez megélhetési forrás lehet a továbbiakban, hiszen a megtermelt zöldséget, gyümölcsöt elfogyaszthatják, nem kell pénzt adni érte, de a többlettermést értékesíthetik akár a helyi online piacon is. Éppen ezért az önkormányzat támogatja a fóliaházak létesítését azáltal, hogy biztosítja az ehhez szükséges fóliát. Aki megépíti a melegházat, jelezze ezt a polgármesteri hivatalnak, amely a munkálatok szemrevételezése után leszállítja a fóliát. A feltétel: azok kaphatnak támogatást, akiknek az udvara rendezett!

 Az elöljárótól megtudtuk: a pénzt a helyi költségvetésből biztosítják, nem szabtak értékhatárt, hogy egy termelő mekkora felületre vagy hány fóliasátorra igényelhet támogatást, határidő sincs, de az elkövetkező hónapban valószínűleg véget ér, hiszen utána már késő lesz ilyent építeni. Egyelőre még senki sem tett le értesítést, hogy elkészült a sátor váza, és kérné rá a borítóanyagot – mondta el Bányai István.

Figyelni a környezetre is

– Kétségtelenül nehéz időket élünk. Sok mindenre megtanítanak ezek az élethelyzetek, még ha sokszor nagyon nehéz is az elviselésük, általuk gazdagodunk – véli a polgármester, aki fontosnak tartja, hogy az emberek értelmet adjanak ezeknek a napoknak, heteknek. Mivel a legtöbben az eddiginél több szabadidővel rendelkeznek, a községvezető figyelmükbe ajánlja a lakóházak és környékük rendbetételét, azok tavaszi megszépítésére már a helyi online piacon is lehet vásárolni virágot. 

 Április 8-9-ére meghirdették a tavaszi nagytakarítást, a fölösleges háztáji holmit és a takarításból származó tárgyakat és növényi hulladékot a kihelyezett konténerekben tárolhatták a lakosok. Március végétől a községben beindult a szelektív hulladékgyűjtés is, minden hónap utolsó csütörtökén elszállítják a kapuk elé kihelyezett üveget, papírt, műanyagot és fémet. A községben két éve is volt hasonló kezdeményezés, akkor a gyűjtőpontokba lehetett vinni a hulladékot.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató