2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Háromszor is megnyerhette volna 3:1-re a FC Argeș Pitești elleni mérkőzését a Marosvásárhelyi CSU Medicina női röplabdacsapata az A1 osztály alsóházi rájátszásában, és egészen más helyzetből várhatná az utolsó bajnoki felvonást. Azonban mindhárom meccslabda kimaradt, és végül Pitești öt szettben győzni tudott, így pedig a kiesés akár a játszmaarányon múlhat.

Egészen más arcát mutatta a marosvásárhelyi röplabdacsapat, mint a bajnokság legnagyobb részében, a pitești-i első alsóházi rájátszástornán. Az első mérkőzésen, a közvetlen rivális házigazdák ellen az utolsónak látszó szalmaszálba kapaszkodtak, hiszen ha nyernek, életben tartják a bennmaradási reményeket. Amikor azonban 2:1-re és a negyedik játszmában 24:22-re vezettek, semmi sem jött össze. Előbb Pavlović a hálóba nyitott, aztán az ellenfél egyenlített. 25:24-nél kimaradt a harmadik meccslabda, a kritikus pillanat azonban 25:25-nél következett be, amikor szintén Pavlović úgy fogadta az ellenfél nyitását, hogy az közvetlenül az ellenfél támadásának volt jó, így a szettgyőzelmet Pitești szerezte meg. Egy ötjátszmás siker sem lett volna haszontalan, ám a ráadásban 12:12 után sorban három pontot az ellenfél nyert, és úgy tűnt, oda minden remény.

Csakhogy – miután, elég kínlódva, sikerült nyerni a sereghajtó Kolozsvár ellen – jött a csoportot magasan vezető Galac elleni találkozó, amelyen a marosvásárhelyi lányok, minden erejüket összeszedve, hatalmas küzdelemben begyűjtötték a senki által nem várt hárompontos győzelmet, és így életben tartották a bennmaradási reményeket. Ehhez azonban az idényzáró tornán tökéletes teljesítményre lesz szükségük.

Számolgassunk. Ha Pitești ellen 3:1-re nyert volna, most egy pont előnye lenne a CSU Medicinának a FC Argeșsel szemben; ha 3:2-re diadalmaskodott volna, egy pont a hátránya. Így azonban, a Galac elleni szenzációs sikernek köszönhetően, még mindig behozható három pont a lemaradása. Nos, ha az utolsó tornán 

legyőzi 3:0-ra a FC Argeșt, játszmaaránnyal megelőzi a riválisát, 3:1 esetében azonban mögötte marad. Mindez természetesen akkor érvényes, ha Kolozsvár és Galac ellen a két csapat azonos eredményt ér el, mert ezek a meccsek is befolyásolhatják a sorrendet és a kieső kilétét. 

A bajnokságot lezáró alsóházi tornát április 19-21-e között Galacon rendezik.


Jegyzőkönyv

Női röplabda A1 osztály: Marosvásárhelyi CSU Medicina – FC Argeș Pitești 2:3 (25:22, 18:25, 25:19, 25:27, 12:15)

Pitești, Trivale-csarnok, zárt kapu. Vezette: Mihai Husa (Kolozsvár), Robert Toader (Bukarest). Ellenőr: Marian Păușescu (Bukarest).

CSU Medicina: Pavlović, Alsten, Jovanović, Szimonija, Ioan, Mitrovic. Liberó: Witt. Cserék: Cvijović, Gerçek, Fl. Murariu, Axinte.

FC Argeș Pitești: Smith, Varbanova, Brletić, Doskova, Lupescu, Jakić. Liberó: Tucmeanu (Moale). Cserék: Komlenović, Constantin, Stroe.


Jegyzőkönyv

Női röplabda A1 osztály: Marosvásárhelyi CSU Medicina – Kolozsvári U-NTT Data 3:1 (25:21, 20:25, 25:22, 25:23)

Pitești, Trivale-csarnok, zárt kapu. Vezette: Cristian Botezatu (Karácsonkő), Alexandru Prodana (Bukarest). Ellenőr: Traian Marinescu (Bukarest).

CSU Medicina: Pavlović, Alsten, Jovanović, Szimonija, Ioan, Mitrovic. Liberó: Witt. Cserék: Cvijović, Gerçek, Fl. Murariu, Axinte. 

Kolozsvári U-NTT Data: Stanciu, Străchinescu, Husanu, Dumitrescu, Miclea-Grigoruță, Badea. Liberó: Tarța. Csere: Cauc.


Jegyzőkönyv

Női röplabda A1 osztály: Marosvásárhelyi CSU Medicina – Galaci Belor 3:1 (16:25, 25:19, 25:23, 25:23)

Pitești, Trivale-csarnok, zárt kapu. Vezette: Alexandru Prodana (Bukarest), Mihai Husa (Kolozsvár). Ellenőr: Traian Marinescu (Bukarest).

CSU Medicina: Cvijović, Alsten, Jovanović, Szimonija, Ioan, Pavlović. Liberó: Witt. Cserék: Mitrovic, Axinte, Fl. Murariu, Gerçek.

Belor: do Nascimento, Sapazova, Berdilă, Szajkova, Vukašović, Beheva. Liberó: Božičević. Cserék: Laković, Tămaș, Roșca, Miclăuș.


Eredményjelző

Női röplabda A1 osztály, rájátszás, első torna: 

* az 1-4. helyekért (Balázsfalva): CSM Târgoviște – CSM Medgidia 3:1, Balázsfalvi Alba Volei – Bukaresti Dinamo 3:0, CSM Medgidia – Bukaresti Dinamo 1:3, CSM Târgoviște – Balázsfalvi Alba Volei 3:1, Balázsfalvi Alba Volei – CSM Medgidia 3:1, Bukaresti Dinamo – CSM Târgoviște 0:3.

* az 5-8. helyekért (Bákó): Lugosi CSM – Bukaresti Rapid 0:3, Bákói Știința – CSO Voluntari 3:2, Bukaresti Rapid – CSO Voluntari 3:1, Lugosi CSM – Bákói Știința 3:0, Bákói Știința – Bukaresti Rapid 3:2, CSO Voluntari – Lugosi CSM 3:2.

* a 9-12. helyekért (Pitești): Galaci Belor – Kolozsvári U-NTT Data 3:0, Marosvásárhelyi CSU Medicina – FC Argeș Pitești 2:3, Marosvásárhelyi CSU Medicina – Kolozsvári U-NTT Data 3:1, Galaci Belor – FC Argeș Pitești 3:1, Galaci Belor – Marosvásárhelyi CSU Medicina 1:3, FC Argeș Pitești – Kolozsvári U-NTT Data 3:0.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató