Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-08-12 15:00:00
*Fotó: Nagy Tibor (archív)
A Szovátai Polgármesteri Hivatal nemrég közel kétmillió lej értékű közbeszerzési eljárást indított el az újonnan épülő kulturális központ és a város főterének berendezésére.
Fülöp László Zsolt polgármester lapunknak elmondta, hogy a polgármesteri hivatal közvetlen szomszédságában európai uniós alapokból felépülő központ munkálatai jó ütemben haladnak: az építkezés befejeződött, jelenleg a műszaki berendezés próbaüzemmódba helyezésén dolgoznak. Hangsúlyozta, hogy a kulturális központtal párhuzamosan megvalósuló városközpont-rendezési projekt szintén nagyon előrehaladott szakaszban van, már csak néhány növény elültetése, valamint az öntözőrendszer beüzemelése maradt hátra. A tervek szerint az év végéig mindkét beruházás elkészül.
A szóban forgó projektek keretében a polgármesteri hivatal nemrég mintegy 1,95 millió lej értékű közbeszerzési eljárást indított el. Fülöp László Zsolt kiemelte, hogy a licit 13 tételből áll, amelyek között bútorok, laptopok, hulladékgyűjtők, hangfalak, erősítők, projektorok és vetítővásznak, valamint tűzvédelmi és elsősegélynyújtó eszközök szerepelnek. A legnagyobb értékű tétel egy mobil színpad, amely 580 ezer lejbe kerül, illetve a rendezvényterem székei, amelyekre több mint 417 ezer lejt szánnak. A polgármester hangsúlyozta, hogy mivel az épület kétemeletes, egy nyolcszemélyes lift is szerepel a beszerzendő eszközök között. Az ajánlatokat kizárólag elektronikus úton, a SEAP közbeszerzési platformon lehet benyújtani, szeptember 14-ig.