2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

15. Kolozsvári Magyar Napok

Kelemen Hunor ünnepi nyitóbeszédét arra építette, hogy miért szeretjük az elrendezettség érzetét adó kiszámítható dolgokat, mint amilyen a mindennapi életünket keretbe foglaló Kolozsvári Magyar Napok. Az RMDSZ-elnök fogadott lokálpatriótaként az erdélyi magyarok szellemi fővárosának identitásmegőrző szerepét hangsúlyozta. 

A hétfőn elhangzott beszéd szerkesztett, rövidített változata: 

„A Kolozsvári Magyar Napok mindannyiunké, mint ahogy Kolozsvár is minden erdélyi magyar számára, ahogy gyakran ismételjük, a főváros. Az Erdélyi Fejedelemség korában ideig-óráig valóban az volt, mi kulturálisan mindig úgy viszonyultunk és viszonyulunk hozzá, mint fővároshoz szokás: igazodási pont. Így volt ez régen, és így van ez most is, és az idő ezt az érzésünket csak megerősíti. De ebbe a mi-be, akik számára keretet ad a Kolozsvári Magyar Napok, beletartoznak a magyarországi barátaink, és számtalan Kárpát-medencei magyar közösség Burgenlandtól Kárpátaljáig.

Ma már hasonló rendezvényeket Temesvártól Brassóig, Nagybányától Marosvásárhelyig és Sepsiszentgyörgyig szerveznek, és bár mindegyiknek megvan a sajátossága, mindközülük kiemelkedik az a rendezvény, amelyet Gergely Balázs és csapata 2010-ben elindított, és mára már egy jó hagyományt teremtett.

Transzilván modernitás 

Hagyomány, tradíció és újítás, megújulás itt mindig jól elfért egymás mellett. Erdélyben, a mi Transzilvániánkban a hagyományőrzés mindig a jó értelemben vett modernitást jelentette. Gondoljunk csak a vallásszabadságra. Micsoda megújulást hozott abban a században! Az jelentette a modernitást, az jelentette a békét és a szabadságot. És ma már az a hagyomány, amelyhez nem azért ragaszkodunk, mert föltétlenül valamiféle régmúltban szeretnénk élni, hanem azért, amiért a fa ragaszkodik a gyökeréhez. Mert gyökér nélkül elveszítené az életét.

Ma sokszor halljuk sokaktól, hogy a hagyomány béklyó, és szabadulni kell tőle. Ma divatos azt mondani, hogy szakadj ki a közösségből, és boldogulj szabadon autonóm egyénként. És ma sokszor találkozunk a kultúra eltörlésével vagy annak szándékával, lépten-nyomon látjuk, halljuk a hagyományos értékrend relativizálását, de hát azok számára, akik éltek a kommunista diktatúra éveiben, ez sem jelent semmi újdonságot.

A kultúrát nem eltörölni kell, hanem szeretni, érteni és élni benne. A közösségtől nem szabadulni kell, hanem azt újra és újra építeni. És a hagyományból senkit sem kell kirekeszteni, hanem mindenkit meg kell hívni a párbeszédre. Ilyen a Kolozsvári Magyar Napok hagyománya. 




Befogadta a mindenhonnan ide érkező fiatalokat 

Az a Kolozsvár, hölgyeim és uraim, ahová én egyetemre érkeztem a nyolcvanas évek közepén, a kommunista diktatúrát nyögte. Az iparosítás egyszerre jelentett gazdasági építkezést az államszocializmus éveiben, és a város etnikai arányai megváltoztatásának az eszközeit. Ceauşescu diktatúrája megbukott, és valami azóta sem megismételhető eufóriába, a szabadság régóta várt érzésébe ringatott, de akkor még itt, Kolozsváron a dolgok nem fordultak jóra, hanem rossz irányt vettek a kilencvenes években. De akkor is itt voltunk, és stratégiai türelemmel építkeztünk.

Kolozsvár akkor is befogadta a mindenhonnan ide érkező fiatalokat, sokukat itt is tartotta, és ma már ők adják Kolozsvár magyar szellemi és gazdasági erejének jelentős részét.

Sehol Erdélyben nincs két négyzetkilométeren annyi magyar iskola és annyi meghatározó magyar intézmény, mint Kolozsváron. És bármennyit is nőtt a város és átalakult, és át fog alakulni, továbbra is az erdélyi magyarok fővárosa marad. Mindig szembeszállt a kishitűséggel, a lemondással, és önbizalmat adott a közösségben élő embereknek.

Bátran állíthatjuk ma a Kolozsvári Magyar Napok tizenötödik évében és Kolozsvár-Klausenburg-Claudiopolis-Cluj születésnapján, hogy erősebb és egységesebb mind a kincses város magyar közössége, mind az erdélyi magyarság, mint volt valamikor 1990-ben vagy az azt követő két évtizedben. Ma több van reményből is, több van szabadságból is, több van önbizalomból is, de az előttünk álló feladatok is ehhez mérhetőek.

Donát-legenda 

Kedden bölcsődét és óvodát avatunk a Törökvágásnál. Arra az eseményre készülve idéztem fel a mindannyiunk által ismert Donát-legendakört. Ha van egy városnak őrangyala – és minden bizonyára van, nem is egy, hanem több –, a legenda Donátja bizonyosan Kolozsvárnak egyik őrangyala.

A történetet ismerjük, én most csak egyik, számomra kedves elemét emelném ki. Eszerint, miután a városvédők még időben elkergették a török seregeket, hálából egy szobrot állítottak Donátnak a Hója-erdő aljában. A legenda szerint a szobor minden éjszaka leszáll a talapzatáról, és körülnéz: nincs-e valami baj. Korsóját megmeríti a Szamosban, és úgy tér vissza, tele korsóval a helyére. Ma nem merném nagyon határozottan állítani, hogy amikor hosszú évekig a Donát úton laktam, hajnali hazatéréseim során ne találkoztam volna Donáttal, amint ment haza.

Ez a mozzanat pontosan mutatja, mi a feladata annak, aki egy közösség védelmére vállalkozik. Mert ahogy a szabadság is elsorvad, ha nem ápoljuk folyamatosan, a közösség szolgálata sem egyszeri tett. Folyamatos figyelmet, törődést igényel.

Állandóan meg kell tölteni a korsót. Szüntelenül körül kell nézni, nem történt-e baj. Addig, amíg az erdélyi magyaroknak itt, Kolozsváron és szerte a széles Transzilvániában vannak Donátjai, akik a korsót újra és újra megtöltik, addig biztosan lesz magyar élet Erdélyben és magyar közösség a Földnek ezen a csodálatos, tenyérnyi darabján. Mert a múltból nemcsak a jelen következik, hanem a jövő is.”


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató