Gyűjtők vására

„Filléres emlékeim oly drágák nekem/Kidobni őket nincs erőm, s mind értéktelen...” – Bródy János ismert szerzeménye jutott eszembe, amikor szombaton a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Művelődési Központ előcsarnokában megrendezett gyűjtők vásárán az asztalok között szlalomoztam.

„Filléres emlékeim oly drágák nekem/Kidobni őket nincs erőm, s mind értéktelen...” – Bródy János ismert szerzeménye jutott eszembe, amikor szombaton a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Művelődési Központ előcsarnokában megrendezett gyűjtők vásárán az asztalok között szlalomoztam.

A dalszöveggel ellentétben azok, akik elhozták portékáikat, mind tudják, hogy valaki számára értékes lehet egy régi pénzérme, képeslap, fotó, vagy akár dísztárgy, amely információt hordoz, egy kor ízléséről árulkodik, netán valamilyen fontos eseménynek volt tanúja, vagy csak egyszerűen olyan helyszínről tájékoztat, amely már nem létezik. A gyűjtőszenvedély ősidők óta minden emberben benne van, s valamilyen téren megnyilvánul. Mindenki – főleg gyerekkorban – valamit elraktározott: olyan tárgyat, amely kedvessé vált számára: cigarettásdoboztól a műanyag indián figurákon át a formás kövekig. Azok a kiállítók, akik immár a tizenharmadik alkalommal jöttek el Marosvásárhelyre, profi szinten űzik ezt a hobbit, hiszen – főleg a rendszerváltást követően – komoly hálózata, piaca alakult ki a régiségeknek.

Pisău Dan, a Maros Megyei Gyűjtők Egyesületének elnöke mondja, hogy a szervezet magja tulajdonképpen azokból áll, akik 1989 előtt még a postatársaság mellett működő bélyeggyűjtők egyesületének tagjai voltak. Valamikor közel 2000 tagot számlált a filatéliai klub. Aztán a piacgazdaság elsöpörte a Színház téren levő szaküzletet, a Szakszervezetek Házából is ki kellett költözzenek. Ma már a Hadsereg Háza biztosít helyiséget a csütörtökön 16–18, valamint a vasárnap 9–11.30 óra közötti találkozókra. Mára már alig 30-an maradtak, nemcsak a bélyeg iránt érdeklődők, hanem a hobbigyűjtők. Ilyen kontextusban igazán sikernek könyveli el, hogy tizenhárom éve a művelődési háznak, a polgármesteri hivatalnak, a diákháznak és az Irish Pubnak köszönhetően sikerül évente kétszer – tavasszal és ősszel – megszervezniük a vásárt, amely – büszkén mondja – majdnem felér a brassóival, ami Erdélyben a legnagyobb. Hét megye egyesületével van rendszeres kapcsolatuk, így elsősorban ezek kapnak meghívást, de jönnek gyűjtők Brassóból, Bukarestből, Konstancáról, Suceaváról, Kolozsvárról, Lugosról és Aradról, sőt Magyarországról, Németországból és Ausztriából is a marosvásárhelyi rendezvényre. Mindezek ellenére az elnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyre kevesebben vannak, akik ezt a hobbit űzik.

– Sajnos a fiatalok idejük nagy részét a számítógép előtt töltik, nincs idejük olyan hasznos dolgokkal foglalkozni, mint a bélyeg, képeslap, vagy érmegyűjtés. Amikor nem volt más lehetőség, akkor a bélyegek, a képeslapok, vagy akár a régi érmék segítségével bővíthettük történelmi, földrajzi ismereteink. Ma megyénkben nem tudunk megszervezni egy bélyegkiállítást, mert alig van érdeklődő. Ritka kivételnek számít a 2-es számú általános iskola, ahol a tanárok felkértek, hogy a Caragiale-év tiszteletére a drámaíróról készült bélyegeket állítsunk ki. Sajnos a Gyerekek Palotája sem karolja fel ezt a hobbit – mondta az elnök.

Szombaton 70 kiállító 110 asztalra pakolta ki portékáját, ami között volt középkori pénzérme, a XVI. században kiadott könyv, világháborús kitüntetés, a fotózás hajnalán készült felvételek, régi dokumentumok, térképek, amelyek talán egy múzeum számára is értékesek lehetnek. Akik szombaton elmulasztották a látogatást, megtehetik jövő márciusban a tavaszi vásáron.