2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A gyermekközpontú oktatás a cél

  • 2017-05-08 14:41:37

Nyíltan, egyenesen kell beszélni oktatásunk helyzetéről – hangsúlyozta Kelemen Hunor május 6-án Marosvásárhelyen, az RMDSZ által szervezett pedagógusfórumon. 

Nyíltan, egyenesen kell beszélni oktatásunk helyzetéről – hangsúlyozta Kelemen Hunor május 6-án Marosvásárhelyen, az RMDSZ által szervezett pedagógusfórumon. A szakmával közösen kell döntéseket hozni, gyorsan és felelősen, különben az egyes problémák az egész rendszer válságát okozzák. Az RMDSZ kiemelten fontosnak tartja a magyar diákok számára készült román nyelvű tankönyvek minőségét, ezért pályázatot ír ki azok elké- szítésére – jelentette be a szövetségi elnök.
Szakmai fórumot rendeztek Marosvásárhelyen annak érdekében, hogy lajstromozzák az erdélyi magyar oktatás problémáit és azok lehetséges megoldásait. „Az oktatási reform előkészítése közös feladatunk. Ehhez rendszeres egyeztetésre és tervezésre van szükség. A bírálatokat meghallgatjuk, és ahol tudunk, változtatunk. Azt viszont közösen kell belátnunk, hogy csak a mindenki, a pedagógustársadalom által is elfogadott, szakmailag jól előkészített álláspont vezethet előre. Hiszen, ha nincs konszenzusos álláspont, akkor csak kapkodás van. Ennek alapja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével kialakított jó viszony” – nyomatékosított az RMDSZ elnöke.
2013-2015 között helyi szinten olyan dokumentumokat készített elő az RMDSZ és az RMPSZ, amely akkor alkalmas volt a problémák feltárására és megoldására. „Ezt a munkát most újra kell kezdeni, a korrekciókat el kell végezni, ha valóban gyermekközpontú oktatást akarunk. Egyaránt szükség van elkötelezett politikusokra, felkészült pedagógusokra és lelkes szülőkre ahhoz, hogy céljaink ne sérüljenek, és az oktatás arról szóljon, amiről szólnia kell: a gyerekekről” – tette hozzá Kelemen Hunor. 
A felmérések azt mutatják, alapvető gond a román nyelv tanítása. „Ezért döntöttünk úgy, hogy a következő években ösztöndíjak formájában támogatjuk azokat, akik vállalják a román tankönyvek megírását. A szövetség az ösztöndíjak lebonyolítását a pedagógusszövetséggel közösen szeretné kivitelezni” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Az önkormányzat helyett a szaktárca döntene
A marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum ügye nyomán olyan törvénymódosítást készít elő az RMDSZ, amely megoldást nyújtana azokban a helyzetekben, amikor az önkormányzat nem mer vagy nem tud döntést hozni. Azt javasolja, hogy ilyenkor dönthessen a tanügyminisztérium, hiszen az a tapasztalat, hogy az államelnöki hivataltól kezdve a tanfelügyelőségen át senki sem tudott megoldást találni a vásárhelyi iskola ügyének megoldására. „Tisztában vagyunk a kezdeményezés hátulütőjével is, hiszen önkormányzati hatáskört helyez vissza központi szintre. De úgy gondolom, hogy ennek kivételnek kell lennie, hiszen az ilyen helyzeteket is kezelni kell. Bízunk abban, hogy június végéig sikerül törvényt alkotni” – zárta beszédét a szövetségi elnök.
Megyei szinten egységes módszertan
Az RMDSZ oktatásügyi tennivalóit összegezve Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök hangsúlyozta, hogy a 2013–2015 között kidolgozott megyei oktatási terveket aktualizálni és javítani kell, ezért egységes módszertant vezetnek be a megyei szintű cselekvési tervek kidolgozására és ciklikus ellenőrzésére. Mint elmondta, ezt a munkát sokkal szélesebb konzultációra alapozzák: „minden megyében, térségben egy szakmai- szakpolitikai testület alakult, amely minden fontos helyzetben ajánlásokat fogalmaz meg az önkormányzatoknak és a politikai képviseletnek. A megyei oktatási tanácsok működési elveit és döntési kompetenciáit központilag újra kell értékelni”. Az oktatási törvény küszöbön álló módosításával kapcsolatban meggyőződése szerint széles körű szakmai és szakpolitikai konzultációra és minden eddiginél jobban időzített döntésekre van szükség. Az ügyvezető alelnök elmondta, az RMDSZ szakemberei az Iskolák veszélyben program helyzetjelentését és prognózisait szeptemberig készítik el.
Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője, a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke a szövetség bukaresti munkájáról beszámolva emlékeztetett, a magyar tannyelvű iskolákban tanuló diákok román nyelvből sajátos tanterv alapján készített speciális, könnyített tételekből vizsgázhatnak a képességvizsgán és érettségin, amennyiben a képviselőház után az RMDSZ kezdeményezését döntő házként a szenátus is megszavazza. A képviselő további kezdeményezésként megemlítette: „a jelenlegi tej és kifli program mellett ősztől országszerte minden megyében, összesen körülbelül 50 iskolában indul be az a program, amely meleg ételt biztosítana a tanulóknak. Az RMDSZ javaslata az volt, hogy ezt a kezdeményezést terjesszék ki több iskolára is”. Az elkövetkező időszak egyik fontos feladataként a magyar oktatáskutató és továbbképző központ létrehozásának sürgetését nevezte meg.
A román nyelv idegen nyelvként való oktatása kapcsán Király András államtitkár úgy fogalmazott, fel kell gyorsítani a minisztériumi munkát azért, hogy a speciális tantervek mihamarabb elkészüljenek. „Fontos, hogy a román tankönyvek minősége megfelelő legyen, ezért üdvözlöm az RMDSZ kezdeményezését, azt, hogy júniusban nyílt pályázatot hirdetnek a román tankönyvek megírására” – fogalmazott.
A pedagógusfórumon Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke házigazdaként köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta: Marosvásárhely most különösen komoly problémákkal küzd az oktatás területén, a városnak ugyanis még mindig nincs elfogadott iskolahálózata. „Az RMDSZ számára az egyik legfontosabb kérdés az anyanyelvű oktatás biztosítása, hogy gyermekeink magyarul tanulhassanak, és színvonalas képzésben részesüljenek. Az oktatási kérdések rendezése azért is fontos, hogy fiataljaink versenyképes tudással rendelkezzenek, így könnyebb lesz nekik is az elhelyezkedés, és egy-egy régió fejlődése is nagymértékben függ attól, hogy milyen a munkaerőpiaca, rendelkezik-e felkészült szakemberekkel” – tette hozzá.
A fórumon részt vevők a szórványoktatás, a román nyelv idegen nyelvként való tanítása, a tankönyvek előkészítése, a tanárhiány, a megyei oktatási tervek, az oktatáskutató és továbbképző központ létrehozásának témájában tanácskoztak. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató