2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Grindeanu leváltására készül a PSD?

  • 2017-06-06 16:34:21

  • MTI

A román sajtó szerint kormányátalakítást akar és Sorin Grindeanu miniszterelnököt is menesztené Liviu Dragnea, a kormány fő erejének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A keddi bukaresti lapok tág teret szenteltek annak a támadásnak, amelyet a pártelnök egyik bizalmasának számító Gabriela Firea, Bukarest szociáldemokrata főpolgármestere intézett a kormányfő ellen. Firea szerint rosszabb a viszonya a kormánnyal, mint a – PSD által folyamatosan bírált – szakértői kabinet idején. A főpolgármester egy hétvégi tévéinterjújában azt is aggasztónak nevezte, hogy Grindeanunak „nincs ideje” döntései előtt konzultálni a párt elnökével, annak ellenére, hogy megbízatása a PSD választási programjának végrehajtására szól.
Az Adevărul című lap szerint Dragnea azért akar nagyszabású kormányátalakítást, hogy pártja és hívei előtt is nyilvánvalóvá tegye: nem a függetlenedni próbáló Grindeanunál, hanem továbbra is nála összpontosul a legtöbb hatalom. A kormányfő – a lap által megszólaltatott politikai elemző szerint – igyekszik elhatárolódni a PSD elnökétől, és arra vár, hogy Dragneát második korrupciós perének végkifejlete végleg eltávolítsa a politikából.
Az Adevărul úgy tudja: Dragnea a kormányátalakítás megtagadása esetére a hozzá hű miniszterek egyidejű lemondatását is kilátásba helyezte, ami a kabinet bukásához vezetne.
Az egyre nyíltabb PSD-s belviszályt az Evenimentul Zilei nem csak hatalmi harcnak tartja. A lap szerint Dragnea főleg azt nehezményezi, hogy a miniszterelnök a titkosszolgálatok kegyeit keresve kormányoz, ahelyett, hogy a pártszékház utasításait hajtaná végre.
A Găndul című portál Victor Ponta volt kormányfőt idézi, aki „egyszerű PSD-tagként” értetlenségének adott hangot amiatt, hogy miért vált a pártvezetés számára a nyár legsürgősebb teendőjévé saját kormányának leváltása. A mellőzöttsége miatt egyre hangosabban tiltakozó volt miniszterelnök szerint a PSD egy ilyen lépéssel saját választóit és parlamenti frakcióit bizonytalanítaná el, akik szavazataikkal támogatták a PSD–ALDE koalíció kormányát.
A nagypolitikában addig ismeretlennek számító Grindeanut a PSD tavaly decemberi választási győzelme után Dragnea javasolta kormányfőnek, mivel priusza miatt nem követelhette magának a tisztséget.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató