2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hivatalosan is megnyílt a Máriaffi-kastélyban berendezett interaktív kiállítás

Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt egyedi élményt kínál a marosszentgyörgyi Máriaffi-kastélyban csütörtökön hivatalosan is megnyitott, több termet felölelő interaktív kiállítás, hiszen a digitális eszközök nyújtotta lehetőségeket kihasználva, látvány- és hangeffektusok révén, mondhatni egy gombnyomásra elevenedik meg a múlt. A Máriaffi-kastélyt a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal vásárolta meg, majd európai uniós forrásokból újította fel. Egy másik európai projekt keretében sikerült az emeleten egy igen kreatív kiállítást kialakítani, amely digitális, innovatív eszközökkel mutatja be többek között a község történetének a mozzanatait, az egykor itt élt nemesi családok életét, mindennapjait. Ugyanakkor az elképzelés az, hogy a kastély és udvara ne egy statikus, múzeumszerű létesítmény legyen, hanem a közösséget szolgálja, és megtöltsék élettel.


Fotók: Nagy Tibor


Egy régi álom vált valóra – hangsúlyozta a Máriaffi-kastély felújítása kapcsán Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere, aki gyerekkori emlékeit idézte fel, azt az időt, amikor a marosszentgyörgyi fiatalok egyik kedvenc helye volt az akkoriban omladozó kastély udvara, és mint mondta, számtalaszor szó esett arról a helybéli gyerekek, fiatalok körében, hogy milyen jó volna látni, hogyan festett egykor, fénykorában a kastély, hogyan éltek a lakói. Ami akkor számukra, marosszentgyörgyi kamaszok számára álom volt, az ma valóra vált. 

A községvezető felidézte azt is, hogy már akkor eltökélt szándéka volt az omladozó kastély felújítása, amikor tizenhét évvel ezelőtt először polgármesterré választották, annak ellenére, hogy akkor az ingatlan még nem is volt az önkormányzat tulajdonában.

A marosszentgyörgyi önkormányzatnak 2010-ben sikerült megvásárolnia a kastélyt a Máriaffi családtól, önerőből a tetőzeten végeztek állagmegőrzési munkálatokat, azonban, műemlék épület lévén, a teljes felújítás túl nagy falatnak bizonyult a község számára, ennek ellenére nem mondtak le róla, és egy nyertes uniós pályázatnak köszönhetően sikerült megmenteni az enyészettől, és ismét impozánssá varázsolni a kastélyt. Sófalvi Szabolcs elmondta, elsőként a házasságkötő termet nyitották meg, ahol már eddig 430 pár mondta ki a boldogító igent. A kastélyban hagyománya van a házasságkötéseknek, ugyanis 1640-ben a mai házasságkötő teremben esküdött örök hűséget egymásnak Toldalagi Mihály és a helybéli Petki Erzsébet, és az esküvőn részt vett Rákóczi György fejedelem is, akinek a jobbkeze volt Toldalagi. A teremben kiállították a fiatal pár gyűrűjének másolatát is, és annak felirata, a „Szívben összekötve éljünk”, a mennyezeten olvasható. A terem berendezése során gondoskodtak arról, hogy különleges hangulatot teremtsenek a házasságkötés végett érkező párok számára, az ifjú párnak egy digitális asztalon ki kell raknia egy kirakóst, majd amikor a korabeli telefonon felhívja őket az esketést végző polgármester, akkor léphetnek be a tükörterembe, ahol a kivetítőn felhangzik a nászinduló.




A leghitelesebb forrás: a Máriaffi család 98 éves felszolgálója

A községvezető köszönetet mondott a különböző területeken dolgozó kiváló szakemberekből álló népes csapatnak, amelynek a segítségével sikerült felújítani, berendezni és visszaadni a közösségnek a kastélyépületet. A kutatómunka során nagy segítségükre volt a Marosszentgyörgyön ma is élő 98 éves Oltean Péter, aki évekig a Máriaffi családnál dolgozott felszolgálóként. Ő mesélte el, hogyan éltek akkoriban a kastélyban, melyik terem mire szolgált, és ennek alapján próbálták visszaadni az eredeti hangulatot multimédiás eszközök bevonásával. Az interaktív kiállítás részeként beülhet a látogató egy kis terembe, kiválasztja a digitális kijelzőn, hogy miről szeretne hallani, és vele szemben, a falra kivetítve megjelenik az idős Péter bácsi, aki a kastélybeli mindennapokról mesél. Többek között a Máriaffi család étkezési szokásairól, a velük megesett tréfás történetekről, de arról is, hogyan küldte vele a gróf lánya a mosdóban titokban megírt szerelmes leveleket egy szegény fiúnak, akibe beleszeretett, de akitől tiltották a szülei. A híres marosszentgyörgyi sós fürdő történetével is megismerkedhetnek a kiállítás látogatói, de a tárlat a második világháború Marosszentgyörgyöt érintő történéseiből is felelevenít pár mozzanatot. Ezeket a történéseket az információ mellett hang- és látványeffektusok próbálják élethűen visszaadni, a turista látja és hallja a mennyezetre kivetített bombázó gépeket.

Sófalvi Szabolcs szerint a megújult kastély, valamint a berendezett állandó kiállítás valószínűleg vonzó célpont lesz a turisták számára, hiszen, bár hivatalosan a napokban nyílt meg a tárlat, már idén 2400 látogató volt kíváncsi a felújított Máriaffi-kastélyra.




Összefogással és kitartással az ember nagy dolgokra képes

– Egy régi kastély kelt új életre, amely sokáig állt romos állapotban, de ma ismét a régi pompájában, a közösség szolgálatában áll. Azért is nagy siker ez, mert a Máriaffi-kastély az elsők között van a teljesen felújított kastélyok között Maros megyében, ahol országos viszonylatban a legtöbb kastély és kúria található – szólt elismerően a marosszentgyörgyi önkormányzat erőfeszítéseiről Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, amiért felvállalták a Máriaffi-kastély megmentését.

– Mostantól ez a kastély nemcsak a múlt nemes pillanatairól, az itt élő családok mindennapjairól számol be, hanem arról az erőfeszítésről is, amit az itt élők tettek a megmentése érdekében. Arról, hogy összefogással és kitartással az ember milyen nagy dolgokra képes – hangsúlyozta a megyei tanács elnöke.

Kinda István, a kiállítás kurátora, főmúzeológus beszédében rámutatott: Sófalvi Szabolcs polgármesterrel 2020 tavaszán találkozott először. A község vezetője azt kérte tőle, hogy egy olyan kiállítást tervezzenek, ami illik Marosszentgyörgyhöz, a kastélyhoz, modern, interaktív és hiteles tartalmat közvetít, ugyanakkor a fiatalok számára is érdekes. Mint mondta, szinte lehetetlen kérés volt, de szimpatikus volt számára, hogy egy olyan önkormányzati vezetővel állt szemben, aki nem kipipálni szerette volna ezt a projektet, hanem a lehető legmagasabb színvonalon megvalósítani. A meglepetés akkor jött, amikor kiderült, hogy nincs egy gyűjtemény, mi több, egyetlen tárgy, fotó sem a leendő múzeumhoz, a kastély eredeti berendezéséből ugyanis szinte semmi nem maradt fenn. Ez szabad kezet adott a szakembercsapatnak, és elindult egy sokszintű tudományos kutatás, áttanulmányozták a települést és a kastélyt érintő publikációkat, online adatbázisokat; gyűjtőket, helytörténészeket, idős embereket kutattak fel, illetve sokat segített a csapatnak Oltean Péter bácsi, aki szemtanúja volt a kastélyban élő család mindennapjainak.

A főmúzeológus hozzátette: az emeleten elkészült az öt termet magában foglaló interaktív kiállítás, de szeretnék megtölteni tartalommal a földszinti termeket is, ahol településtörténeti és népművészeti kiállítás kap helyet, a Marosszentgyörgyön együtt élő magyar, román és roma etnikumok kulturális örökségét fogják ott bemutatni.

Az emeleti kiállítás az év végéig ingyenesen látogatható, de előzetes bejelentkezés szükséges a 0721-233-751-es telefonszámon.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató