2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jó cél érdekében szaladtak nemrég a Babeş–Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének másodéves, óvodai és elemi oktatás pedagógiája szakos hallgatói a Somostetőn és az állatkert területén. Az egyetemisták és a Gyulafehérvári Caritas önkéntesei a szeretetszolgálat erdőszentgyörgyi nappali foglalkoztató-központjába járó, rászoruló gyerekekért futottak, számukra gyűjtöttek kinti és benti használatú téli lábbelikre. Az akcióról Bogyó Borókát, a BBTE másodéves hallgatóját, a Szaladj egy jó cél érdekében! főszervezőjét kérdeztük.

– Hányadik alkalommal szerveztétek meg a rendezvényt?

– Ez a harmadik ilyen jellegű eseménye a BBTE marosvásárhelyi kirendeltségének. Először 2019-ben, majd 2021-ben szerveztük meg. Egy év kimaradt, de most arra törekszünk, hogy minden évben megvalósítsuk. Általában májusban szoktuk megszervezni, jövőben is akkor szeretnénk, de idén erre csak októberben került sor. 

– Milyen cél érdekében futottatok, mire gyűjtöttetek?

– Idén a Gyulafehérvári Caritas erdőszentgyörgyi nappali foglalkoztatóközpontját látogató, hátrányos helyzetű gyerekekért szaladtunk, számukra gyűjtöttünk kinti és benti használatú téli cipőcskékre. Minden alkalommal más-más cél érdekében futunk és gyűjtünk, ugyanis mi, pedagógushallgatók fontosnak tartjuk, hogy segítsünk a nélkülöző gyerekeken.

– Kinek az ötlete volt az adománygyűjtési akció?

– Az esemény kezdeményezője én voltam, ugyanis jelenleg én vagyok az egyetemünk diákszövetségének elnöke. Fontosnak tartom a régi rendezvényeink fellendítését, illetve újak létrehívását. Most különösen örülök annak, hogy közel húsz egyetemistatársammal sikerült megszerveznünk a Szaladj egy jó cél érdekében! eseményünket. Úgy gondoltam, hogy mivel ez a harmadik akciónk, jó lenne újdonsággal készülni. A meglepetés idén abban állt, hogy azok a szaladók, akik adományoztak, az állatkert területén is futhattak, gyönyörködhettek az állatokban, az őszi tájban. Ez szerintem pluszélményt nyújtott a résztvevőknek. Most már a jövő májusi eseményünkről ötletelünk, mert arra is ki szeretnénk találni valamilyen érdekességet.

– Ki vehetett részt a rendezvényen?

– Bárki részt vehetett: egyetemisták, kisiskolások, középkorúak, idősebbek. Mindenkit szeretettel fogadtunk. De mivel mi egyetemisták vagyunk, valószínűleg emiatt sikerült többségében egyetemi 

hallgatókat bevonunk az eseményünkre. A futókat a jó cél motiválta, mert az idő sajnos nem tartott velünk. Az utolsó két órában javarészt esett az eső, mégis voltak, akik ebben az időszakban is fellátogattak a Somostetőre azért, hogy adományozzanak, majd pedig szaladjanak.

– Hányan szaladtak az eseményen, és milyen összeget sikerült összegyűjtenetek?

– Körülbelül nyolcvan személy szaladt velünk, így akkor 2810 lejt sikerült összegyűjtenünk. Viszont ezt még nem tartjuk elégségesnek nyolcvan pár cipő megvásárlásához, ezért továbbra is várunk pénzbeli adományt vagy jó állapotban lévő, 31–39-es méretű gyerekcipőket.

Orbán Júlia


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató