Főtéri álom – Prágában

Főtéri történet

Egyházi kórust kísértem el prágai nemzetközi énekkari fesztiválra. Már önmagában is kecsegtető egy európai főváros nemzetközi kulturális, zenei megmérettetésének tanúja, résztvevője lenni. Azonkívül negyvenöt éve nem jártam Prágában, és nagyon kíváncsi voltam, mire emlékszem az egykori városból, mi változott, és mi adja igazi prágaiságát.

Meglepő módon emlékeztem még az óváros hangulatára, hiszen öt-hat évszázada ott nem volt háború, és a szép, igényes épületek a középkor-újkor találkozási idejének közép-európai kordokumentumai. Elhitettem magammal, hogy emlékszem a Moldva folyóra és a folyón átívelő Károly hídra, mert Smetana nagy zeneművének ismerete európai általános műveltséget feltételez és jelent. És itt talált egymásra Prága és városunk, Marosvásárhely, hiszen múltjában, kultúrájában, hangulatában mindkettő európai. Méreteiben nem szabad összehasonlítani a kettőt, mert egy közel kétmilliós főváros egészen más, mint egy félretolt, másfél százezres erdélyi település.

Prága történelmi központját 1992-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. Öt-hatszáz éves épületek között sétálva, mindez nem is tűnik meglepőnek, hiszen évszázadok hangulata kíséri ott a turista, a sétáló minden lépését. Prága szép, és meglátogatása megéri az anyagi áldozatot. Igazi közép-európai világváros, szerencsésebb történelmi múltjával nagy fővárossá fejlődött – ahogy mondani szokták –, nem is lehet Marosvásárhellyel egy napon emlegetni, de érdekes álmot éltem ott át, ezért mégis egymás mellé helyezem őket.

Idegenvezetőnk lelkesedéssel mutatta be az új városközpontot, ahol a nagy nemzeti múzeum előtt hatalmas lovas szobor hirdeti a történelmi múltat, majd néhány ízléses épületről mesélt érdekes történeteket. Az óváros megtekintését ránk bízta, ahogy a vár meglátogatását is. Majd – szokás szerint – szabadidőmben különböző utcákat róva, megállapítottam: szép nagy város Prága, de láttam már szebbet is, és akkor világosodott meg előttem hihetetlen tömegű turistaáradatának titka: a csehek, a prágaiak megtanulták, hogy amijük van, azt tartsák szépen rendben, és vigyázzanak rá, becsüljék meg. Az épületek kifogástalan állapotban vannak, az utcák tiszták, a közlekedés példamutató, így ott élő és odaérkező, prágai és marosvásárhelyi, cseh és erdélyi magyar egyaránt jól érzi magát, szívesen álldogál a husziták óvárosi emlékműve körül több ezer ismeretlen társaságában, s feledhetetlen életélmény a Hradzsin nevű vár felé vivő sétálóutcán egy igazi cseh sör elfogyasztása.

Ott, a prágai óvárosban, hazagondolva a marosvásárhelyi főtérre, láttam meg lelki szemeim előtt a szépen felújított központot, a Rózsák terét, a sétáló helybelieket és az odalátogató turistákat, akik Bernády városában is olyan nyugodtan és barátságosan ülnek le egy közös asztalhoz a Neumarkt sör mellé, mint ahogy Prágában tapasztaltam…

Minket még mindig az álmok éltetnek.