2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bár az utóbbi időszakban arról folyt a vita, hogy december 23-a legyen-e szabad diákoknak és pedagógusoknak, az idei tanév szerkezetében szülőknek, nagyszülőknek nehéz pontosan eligazodniuk. Szándékosan nem használtam a tanév rendje kifejezést, mert rend helyett inkább összevisszaságot kell említenünk. Legalábbis akkor, ha valaki az internetet hívná segítségül, amelynek honlapjain a 2021–22-es iskolai év szerkezetének több különböző változata olvasható.

A vitatott 23-a, ami a hívő és nem hívő emberek számára is legszebb ünnepünkre, a karácsonyestére való felkészülés sok tennivalóval teli időszaka, az eredeti elképzelés szerint a téli szünidő első napjaként szerepelt. Erről szép színes táblázatot láthatunk az oktatásügyi hírekről tájékoztató Edupedu honlapon is. Aztán közbejött a járványhelyzet miatti meghosszabbított és a nagyobb osztályokat is érintő őszi kényszerszünidő, amit az oktatásügy vezetői többek között ezen a karácsony előtti napon akartak „bepótolni”. Míg december elsejét követően olyan nagyvonalúan bővítették a szabadnapok számát, egy dolgozatírásokkal nehezített időszak után a kis- és nagyobb diákokat és a pedagógusokat akarták megfosztani az ünnepre való nyugodt előkészület napjától. A felháborodás nem késett, és az oktatási szaktárca vezetőjének engednie kellett, majd végül a tanintézetek vezetőire bízta, hogy milyen tevékenységet szervezzenek az utolsó tanítási napra. Erre egy ködösítő megnevezést talált a „nonformális és informális oktatás” kifejezésekkel, ami nem fedi például a tanfolyamszerű nem formális oktatás lényegét, de hangzatosnak tűnik, és belemagyarázható a szabadnap lehetősége. A miniszter példát is említett, miszerint a gyermekek az egész család bevonásával elkészíthető házi feladatot kapjanak, amit a szünidő elteltével kell bemutatniuk az iskolában. 

A téli vakáció január 3-án végződik a nagyobb és 10-én a kisiskolások számára, majd egy hét múlva ér véget az első félév. Január 17-én, hétfőn mondhatni szünet nélkül lépnek át a második félévbe. Ha egyáltalán megkezdődik az oktatás. A pedagógus-szakszervezetek ugyanis teljes egyetértésben általános sztrájkot helyeztek kilátásba, mivel a tanügyben dolgozóknak a leszögezett 16 százalék helyett 4 százalékkal emelik a fizetését. Ha fenyegetésüket valóra váltják, és miért ne tennék, ha például az önkormányzati alkalmazottakhoz mérik a jövedelmüket, kérdés, hogy milyen „formális vagy nem formális” megoldással bírják rá őket, hogy lemondjanak az oktatás felfüggesztéséről, hiszen már a nyáltesztek hiánya sem képez akadályt a rendes mederben folyó tantermi oktatás folytatására.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató