Egy premiert sikerült felállítania a dicstelenül lelépett exelnöknek: ő az első, aki lemondott az államelnöki hivatalról. A távozása kapcsán az elemzők főleg a negatívumokat emelték ki, és ebben nem is volt nehéz dolguk, elképzelni is nehéz, hogy lesz-e ennek az országnak olyan elnöke, aki nála nagyobb kalamajkát hagy maga után.
Újabban már napirenden érkeznek a kemény kritikák az új amerikai vezetés prominens személyiségeitől a lefújt tavalyi elnökválasztással kapcsolatban, és ez annak az egyenes következménye, hogy az exelnök a márkavédjegyévé vált passzivitás jegyében fütyült rá, hogy az utódlása kapcsán tavaly kirobbant botrányt tisztázza. Az alkotmány szerint neki lett volna a dolga az alaptörvény betartását és a közhatóságok megfelelő működését felügyelni, és ebbe a gépezetbe nem homokszem, hanem méretes kődarab került egy olyan elnökjelölt listára kerülésével, akinek, ha csak a fele igaz annak, ami azóta nyilvánosságra került, akkor a múlt rendszer titkosrendőrségével való kapcsolata és az azt megelőző diktatúra iránti szimpátiái miatt eleve nem lett volna ott a helye. Ez már önmagában elég lett volna egy méretes botrányhoz, de a dolgot sikerült fokozni az alkotmánybíróság tétovázásával is. Ezek után az elnöknek kellett volna előállnia egy hiteles bizonyítékokkal alátámasztott magyarázattal a történtekről, majd becsületből vennie a kalapját, természetesen miután elküldte a felelős illetékeseknek a felmondóleveleit. Ezzel nem csak a választópolgárok bizalmát lehetett volna adott esetben visszaszerezni, hanem kifelé is elmagyarázni a világnak, ami történt. Az ügy árnyalatait még úgy is nehezen értenék meg azok, akiket egy óceán és egy kontinens választ el a vadkeleti realitásoktól. Odáig ebből annyi látszik, hogy itt lefújták a választást, mert nem tetszett az eredmény. És erre erősít rá az egyik európai uniós biztosnak az idevágó nyilatkozata, amelytől a brüsszeli illetékesek nem határolódtak el.
Amúgy ha tényleg ez utóbbi történt, mozgalmas idők elé nézünk. Mert ha az új amerikai vezetés szerint a mumus nem Moszkvában, hanem Pekingben lakik, és az orosz fenyegetés többé nem lesz tényező, akkor az utóbbi években a bólogatásra szakosodott regáti diplomáciának egy átalakuló világrend özönvizében kéne felszínen maradnia. Az átmeneti elnöknek nincs erre alkalmas bárkája, de az eddig szóba jött elnökjelölteknél sem vélhetünk ilyet találni.
