2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kánikula miatt az emberek könnyen ingerlékenyebbé, türelmetlenebbé és figyelmetlenebbé válhatnak. Amikor nyáron közlekedünk, akár valamilyen jármű vezetőjeként, akár gyalogosan, tisztában kell legyünk azzal, hogy a környezeti behatások számottevők, mondta Sándor Gábor közlekedésbiztonsági szakértő, a Közlekedésügyi Minisztérium volt államtitkára. 


Fotók: Karácsonyi Zsigmond


Elmondása szerint a nagy meleg kényelmetlenségérzetet idéz elő, ahhoz hasonlót, mint például az eső. A meleg hatására a legtöbb ember elkezd izzadni, ami már önmagában csökkenti a figyelmet, egyesek pedig szenvednek is a nagy melegtől vezetés vagy gyaloglás közben, ezzel együtt pedig felületesebbek lesznek a döntéshozatalban, mondta Sándor Gábor, hozzátéve, hogy ezt orvosolni csak a három alapszabállyal lehet, amelyek köztudottan a figyelem, a fegyelem és a kölcsönös tiszteleten alapuló elővigyázatosság.

A hőségen nem tudunk változtatni, így a hozzáállásunkon kell. Fontos szempont, hogy a jármű legyen megfelelően felkészítve: legyen jobban megtankolva, hiszen a klíma és az esetleges torlódások miatt nem kizárt a többletfogyasztás, továbbá érdemes minden esetben magunknál tartani ablakmosó folyadékot, mert a bogarakat csak ezzel tudjuk eltávolítani, illetve az sem árt, ha van nálunk víz vagy valamilyen folyadék, sorolta a közlekedésbiztonsági szakértő. Ugyanakkor érdemes előre megtervezni az útvonalat, és ellenőrizni a guminyomást is, hogy ne fenyegessen senkit egy esetleges gumirobbanás.

Bármilyen járművet is vezetünk, két jelenséggel mindenképpen számolni kell. Az első a fénytörés, amely pillanatnyi elvakuláshoz vezethet, a másik jelenség pedig a fényvisszaverődés, valamint a tükröződés mások szélvédőjén, ez is látászavart kelthet. Mindenképpen vigyázni kell a szemünkre is, hiszen napsütés esetén a kontrasztok eltompulnak, és a szemünk nagyon érzékeny a jelentős fényviszony-változásra, magyarázta Sándor Gábor, hozzátéve, hogy például egy alagútba való bemenetel vagy kijövetel után a szemnek szüksége van 5-7 másodpercre, ameddig megszokja az új fényviszonyokat. Ha kellő elővigyázatossággal kezeljük ezeket a hátrányokat, akkor azzal sem mi, sem az úton közlekedő partnereink nem kerülnek veszélybe, nyomatékosította a Közlekedésügyi Minisztérium volt államtitkára.

A szakember ugyanakkor beszélt a súlykorlátozásról is, amelyet törvény szab meg. Kánikula idején a hatóságok fokozottan odafigyelnek arra, hogy ne legyen túlterhelt az útburkolat, ennek eredményeképpen az elmúlt hét folyamán több útszakaszra is kiterjesztették a korlátozásokat a rendkívüli meleg miatt. A túlsúlyos járművek maradandó károsodást okoznak az útburkolatban, és minden ilyen esetben a javítási munkálatok nagyságrendileg felérnek egy teljes feljavítással – emelte ki Sándor Gábor. 

A nehézgépjárművek korlátozása az egyetlen megoldás, hogy el lehessen kerülni az útkárokat. Továbbá pedig a figyelem, a fegyelem és az elővigyázatosság a recept arra, hogy a hőségben se történjenek balesetek, ezt a három pillért kell szem előtt tartani, akár gyalogosan, akár biciklivel, akár autóval közlekedünk!





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató