2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nyugalom (Fotó: Rab Zoltán)


Az ősz a színházi világban immár hagyományosan magával hozza a fesztiválokat, találkozókat, seregszemléket. Az utóbbi években megszokottá vált, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának sikerprodukciói elmaradhatatlan résztvevőivé válnak a megmérettetéseknek. 
Gyergyószentmiklóson a nemrég zárult Nemzetiségi Színházi Kollokvium programjában szereplő, Radu Afrim rendezte Az ördög próbája című előadás fogadtatását mi sem jelzi jobban, mint hogy a zsúfolt nézőtéren több érdeklődő állva nézte végig a produkciót. Hasonló sikernek örvendett a Liviu Rebreanu Társulattal közösen színre vitt Double Bind is (írta és rendezte: Kincses Réka és Alina Nelega), mely darab Szebenben az Astra Filmfesztiválon, Székelyudvarhelyen pedig a DraMa Kortárs Színházi Találkozón képviseli a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat.
Az október 23–november 1. között zajló Országos Színházi Fesztiválon Bukarestben az Albu István rendezésében színre vitt Dosztojevszkij–Richard Crane: A Karamazovok című drámával és Bartis Attila a Nyugalom című darabjával (rendező: Radu Afrim) lépnek színre a Tompa Miklós Társulat művészei.
A fesztiválok élmezőnyébe beválogatott sikerprodukciókat a hazai közönség is megtekintheti az évad folyamán többször is.
A Karamazovok október 8-án, csütörtökön és 29-én, csütörtökön, míg a Nyugalom október 19-én, hétfőn szerepel a műsorban. Mindhárom előadás 19.30-tól tekinthető meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. 
Az előadásokra jegyek és az új évadra szóló bérletek a Kultúrpalota jegyirodájában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon válthatók.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató