2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A fészekrakó

  • 2014-01-10 13:20:37

A Maros mentén, ahol Bod Péter uram híres éneklő kútja mintha érezte volna, hogy jobb, ha szépszerével odébbáll, amíg láb alá nem kerül, jól megjárta Kardos úr.

A Maros mentén, ahol Bod Péter uram híres éneklő kútja mintha érezte volna, hogy jobb, ha szépszerével odébbáll, amíg láb alá nem kerül, jól megjárta Kardos úr. Építkezési vállalkozóként volt neki mit a tejbe aprítania a főtéri Kossuth 1. szám alatt, de egy elveszített világháború után észbe kapott proletárok egy szép napon tudtára adták, nem az a baj, hogy az az épület szép és nagy, annak különben örülnek, mert oda éppen olyan illik, hanem az, hogy eddig is Kardos úr tulajdonképpen nem a magáéban, a máséban lakott. Bizonyítani tudta volna, hogy tévednek, mert hogy főtérnek nézzen ki az a tér, a házakat oda ők, a Kardosok építtették, de az embernek csak a miénkkel ne legyen baja soha, még ami szent áldott napon se, mert az aztán a nagy úr, ha felkap. Bizony, hiába a még ma is barokk homlokzatával a tősgyökeres marosiaknak a Kardos-ház, a hatalom természetrajzáról meggyőződött tulajdonos kiköltözött belőle, még hogy lássa se járt vissza oda egy idő után, s új tanyát vert a Szentgyörgy tér mögötti Béke utca 19. szám alatt, s a főteret, ha tehette, elkerülte.

A holt Maroson szolgált kijáratként a városnak a Víkendre a Béke utca, ha meghúzza ott magát, a maga csendességében, a tetvek ehették volna meg Kardos bácsit, de ő vállalkozónak született. Szerencséje is volt, mert vízmérték, függő, colstok, fángli, kőműveskalapács, kanál, hubli elfért egy tarisznyában, a többi eszköz, csákány, lapát, ami az építéshez kell, mindenhol kikerül, csak szakértelem kellett, hogy újra építkezhessen. Az pedig volt. Nem foghatja rá senki, hogy ő nagy okosan a proletároktól nem tanult semmit. Azzal kezdte, hogy a nagy házhelyet felmérte, pontosan a közepén kettéhasította, neki mindegy volt, hogy melyik felét veszik meg, áruba bocsátotta. A bog pénzt, amit a feléért kapott, felhordhatta volna a dombra, a Tulipánba, ahol, hogy mitől nem, az csoda, de annak a bora akkor sem volt savas, de maga Kardos fehér fejjel az italozás helyett a megtartott részre – ugyan nem barokk palotát – de egy új, ember elé való lakóházat emelt.

Még jó, hogy abból nem lett barokk palota; nagyobb szerencséje is volt hozzá Kardos bácsinak, mint Kardos úrként a főtér sarkihoz, mert csak egy illegális harcos özvegyének a családját ültették be oda, hogy Kardos ne maradjon örökös nélkül. Csíki néni, a becsületes özvegy megtűrte a tulajdonost a kapun belül. Igaz, hogy az sem mondhatott Kardosra semmi rosszat, mert amint a lánya, a csupa báj, szőke szépség a Nyárád-, a Küküllő- és a Maros mentét végigivó buszsofőrben élettársra talált, és kezdetét vette a Kardosoknál szokatlanul bő gyermekáldás, unszolás nélkül elhatározta, hátul az udvarban magának összetákol egy kulipintyót: – Ha idáig nem voltam, nem leszek én ezután sem láb alatt senkinek se! – mondta, a sofőr vej meg, hogy az egyik hétvége véletlenül családot nézni s fehéret váltani hazavetette, két üveg sört küldött hátra a fészekrakó öregnek.

Kardos úr – tudták róla, hisz az övében laktak, nem ivott moslékot soha, a minőségi söröket egyenesen istenítette. Alkalomadtán a sofőrnek, aki a menetrend szerinti járatok közül pont a székelyvéckeit szerette a legjobban, illendően a minőségi söröket meg is köszönte, avval már, aki közelebbről ismerte, tisztában lehetett, hogy a magának tervezett kulipintyót is elméretezi. – Ez lehet nyugdíj helyett az én egyik gyermekem – hümmögött a téglából épült, takaros szoba-konyhának, s a proletáriátus pillanatnyi ébertelenségét kihasználva, kovártélyost fogadott bele. A növekvő város egyik nagy nyereményét eresztette be Kardos úr, mit számított neki, hogy az a nőci, aki tanárnőnek is megüti majd a mázsát, nem szép, de füstös, mint az üst oldala. – Egy jónak és egy rossznak együtt kell elvesznie – fogta a szerszámait Kardos úr, avval a maradék anyagokból, nem máshoz, ő nem fajgyűlölő, a szoba-konyháshoz ragasztott magának menedéket.

Akik az udvaron naponta megfordultak, elfértek azok jól egymástól. Csíki néni veje pedig, bár ő lehetett volna az élet koronája ott a kapun belül, hivatalosan is, ügybe se vette. De ne higgye senki, azt a székelyvéckei nova leve nem butította el, csak kellő óvatosságból elnézte, hogy a hátuk mögött jelképesen két náció szépen összeborul… De ami sok, az sok!... – No, öregapám – állt a járdára kihajló meggyfa alatt Kardalus úrnak –, ez igen! – ismerte el, amikor a valódi kulipintyóban a két szép székely lány, mint újabb lakó, megjelent. – Fiatalúr, adja az Isten, hogy ne tanulja meg azt, hogy mi az a muszáj! – Rendben – húzott egyet a vállán a profi gépkocsivezető. Különben az anyósa az új tulajdonos, neki utalták ki. Ha ő nem látja, hogy mi folyik itt, akkor jó…

A leányok a Somostető alatt a jövendő magyar orvosainak szolgáltak fel, nekik eszükbe nem jutott, hogy valaki az egyik felére zárt városban lelkekkel kufárkodik. Ők egy faluból valók, kettőjüknek egy ágy és egy szekrény kellett, megfizetik. Avval annyi… Nem táncterem, igaz, de nem volnának igazságosak, ha rosszat mondanának: rájuk való tekintettel az öregúr bent rá se gyújt. De az ő viselkedésükről se vehette észre senki, hogy vannak már vőlegényre leendők. Előállnak azzal majd, ha az ügy igazira fordul.

Mindenre a legjobb gyógyír az idő. Karda urat sem kísérti már a Kossuth utcai fényes kapuja, már nemcsak kerüli; egykori főtéri lakókul régóta össze se gyűlnek. A Béke utca 19. szám alatt közönséges a deszkakerítés egy gyalogkapuval. Így forr mögötte az új világ. Hogy milyenre sikeredik, már Kardos bácsi nem várja meg. Pedig a kapun besurranó két székely lány gyönyörű. Kivált a barna, a karcsú. Az a csendesebb, az óvatosabb. A társa egy kicsit könnyebben veszi; neki valódi városi a gavallérja, aki nem a rigmányi hunhalmok alól szökött el a kasza mellől, az apja nagy bosszúságára, mint a Marikáé. Nem is kap az otthonról még egy fityinget sem. – Ha összeállnak a fiatalok, a maguk baja… Nálunk éppenséggel helyük lesz – szabta egyértelműen rövidre az eljegyzésen a szót az öreg Csiszér. – Ha nekik a világ kedvesebb, ott van – tette hozzá, hogy nehogy félreértsék.

Jól értette mindenki, hogy az öreg Csiszérnek hol fáj. Furcsa idegen a leánykérő, annak egy kicsit többet megengednek, ha azt a lány előre szépen előkészíti. Különben sem tudhatták, hogy ott egyben lakodalmaznak is, mert a dolog sürgős. Nem tették közhírré, hogy a tősgyökös marosi legény behívót kapott, mielőtt be kell vonulnia, tisztázza a helyzetét, hogy a fiatalasszonyra, amíg ő a hazának szolgál, a szülők vigyázzanak. Hát Marika, aki után a medikusok közül többen diszkréten füttyentettek, hogy visszafordul-e, a kovártélyon egyedül maradna. Nem fázna meg egyedül se, ég abban a lebujban gázrózsa, olyan meleget csinál az, mint a fürdőben, de a világ szája csúnya, ki tudja, mit nem kezdene el a díszes gyülekezet. Hát nem kényszer, de jó megoldás volt a kaszaszökevény, akiről mindenki tudni vélte, csak a szakma nem, hogy villanyszerelő.

– Ha megbecsüli magát, itt közöttünk elfér, nyugtázta megértéssel Kardos bácsi – mikor is volt ő úr! – a kellő tapintattal előtárt helyzetet.

Így került végre a Béke utca 19. szám alá, a kapun belül, a hunhalmok alól hozott négy gyöngyös nyakú jércével az, ami még hiányzott onnan, egy valódi marosszékit megjátszó gazda. – Kardos bácsi! – fogadkozott a rigmányi, micisapkáját, hogy valóban villanyszerelőnek nézzék, megigazította –, nem látnak ezek egy szikrát se bút, nekik én a Maros-partról még zöldet is hozok. Azt elhallgatta, hogy a pékségből, ahol fájós gyomorral zsákol, kikerül a másfajta eledelük.

Az egész ügybe a takaros szoba-konyha csoda lakója nem keveredett bele, tudta ő, hogy mit kaszál. Neki szép csendben a lakást hivatalosan kiutalták, már ha valamikor olyan messze született is; hivatalosan is városi legyen, mert nagy szükség van ott rájuk. A nagy érdemű özvegy úrvezető veje a megértésükért az első, a magasabb meggyfa ura lett, a hátsó meggyfa alját kapták meg Kardos bácsitól – rekesztve – a jércék.

– Valahogy – ügyeskedett körülöttük a gazdájuk – ezek nem kellene észrevegyék, hogy városra kerültek, hadd ontsák csak a tojást úgy, mintha a Havad pataka fecsegését hallgatnák.

Így történhetett meg, hogy tavaszra, mire a Székelyföld három hűséges folyója mellett virágba borultak volna a fák, a Béke utca 19. szám alatt, a kapun belől, volt, akit különösen nagy öröm ért: elkezdett vetegetni naponta egy-egy tojást a négy gyöngyös nyakú jérce. De ezt már Kardos bácsi, a született úr, nem várta meg. Ő az udvarára szükségből, nem úri flancból, mint Marx, gyűjtötte egybe a proletárokat és a proletárszimpatizánsokat. Volt, akivel jól járt, volt, akivel nem…

De nem állítja senki, hogy ő onnan, fentről is figyelni fogja, mint boldogul majd a kapuján belül hagyott népséggel a megkésett, valódi marosszéki demokrácia. Hanem azt jól gondolja meg, aki ezek után elsőnek követ vetne rá!

Ambrus Lajos  

Az ősz és hatalom című Kriterion-kötetből (2013)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató