2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

III. MDT-diáknapok

Június 16. és 19. között harmadik alkalommal szervezi meg a Maros Megyei Magyar Diáktanács a középiskolásoknak szóló Diáknapokat. Az eseménynek a Liget és a Víkendtelep ad otthont. A diákok 12 fős csapatokban különböző próbákon mérhetik össze ügyességüket. Az idei esemény különlegessége, hogy minden járványügyi intézkedést feloldottak, így korlátozások nélkül, önfeledten tudnak szórakozni a diákok a tanévet követően.

A részletekről Baki Arnoldot, az MDT elnökét kérdeztük.

– Mielőtt a Diáknapokról beszélnénk, térjünk ki az MDT-nél lezajlott rendkívüli elnökváltásra. Mikor és miért következett be ez?

– Május 10-én volt egy választmányi gyűlés az MDT-nél, amelyen az összes tag szervezetünk részt vett. Az előző elnök, Fogarasi Szabolcs szubjektív okok miatt nem tudta folytatni a munkát, és ezért nekem mint alelnöknek át kellett vennem. Május 10-től én lettem az MDT elnöke. Több eseménnyel is készülünk a nyárra, amelyek közül az első és egyben legnagyobb a Diáknapok, amely idén érkezett el a harmadik kiadásához.

– Mire lehet számítani a Diáknapokon, és mitől lesz más az idei kiadás?

– Az előző évek Diáknapjaihoz képest programbeli változások lesznek. Minden évben az a célunk, hogy más, különlegesebb programokkal keltsük fel a diákok érdeklődését. Az idén más megyékből is érkeznek csapatok. Továbbá, mint újdonsült elnök, életre szóló élményt szeretnék szerezni a diákoknak. Arra buzdítom őket, hogy jelentkezzenek, hiszen a nyár egyik legnagyobb rendezvénye ez lesz, legalábbis középiskolai szinten. A tavalyi kiadáshoz képest óriási előny, hogy minden korlátozást beszüntettek, és most már igazán jól érezhetjük magunkat!

– Milyen programok lesznek?

– Ez még a résztvevők számára is titkos információ. Azt viszont elárulhatom, hogy vannak olyan programok, amelyeket átemeltünk a tavalyi kiadásból mint szimbolikus mozzanatok. Azonban számos új programponttal is készülünk.

– Újdonság a tavalyihoz képest, hogy nem az érettségi után, hanem az írásbeli próbák előtt lesz a rendezvény. Így azok, akik a középiskola legkomolyabb megmérettetése előtt állnak, nem fognak tudni részt venni. Miért az érettségi előtt lesz az esemény?

– Több gyűlést is tartottunk a dátumot illetően. Végül két dátum közül kellett választani. Mivel nem tudtunk dönteni, arra a következtetésre jutottunk, hogy május 10-én a tagszervezetek szavazzák meg a végleges időpontot. Ez így is volt, és a szavazás eredményeként esett a választás a június 16–19. időszakra.

– Nem volt negatív visszajelzés a végzős osztályok diákjai részéről? Hiszen közülük páran még az idén is aktív tagjai voltak a Maros Megyei Magyar Diáktanácsnak.

– Nem volt ilyen tapasztalatunk, viszont több ízben hallottuk, sokan sajnálják, hogy nem tudnak részt venni rajta. Ez nekünk is fájó pont, azonban nem tudtuk volna máskorra időzíteni az eseményt. Az előbbi két opció közül a második az érettségi után és Vibe fesztivál után lett volna. Nagyon sok 9–11.-es diáknak a Vibe fesztivál után nem lenne megfelelő, hiszen akkor már elkezdődik a nyaralás és a kirándulások időszaka.

– A Diáknapok után még milyen eseményekre lehet számítani az MDT-től a nyár folyamán?

– Augusztus környékén sportnappal készülünk, valamint szeptember első hetére tervezünk egy bukaresti tanulmányi utat, amit ezúttal is megköszönök Novák Csaba Zoltán szenátornak. A tanulmányi kirándulást úgy kell elképzelni, hogy az MDT elnöksége pár emberrel elmegy a fővárosba, ahol körbejárják a parlamentet, ellátogatnak Bukarest legfőbb látnivalóihoz. Ezenkívül még számos kisebb programmal készülünk a nyárra, mint például kvízestek, filmestek és ezekhez hasonló rendezvények.

Forrás: Az MDT Facebook-oldala


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató