2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felszámolnák az energetikai szigeteket

  • 2011-05-17 07:54:50

Uniós költségvetésből mintegy 200 milliárd euróra van szükség az energetikai infrastruktúra fejlesztésére.

A 2020-ig és az utána következő időszakra szóló európai energetikai infrastruktúra fejlesztése az egységes piacot és az energetikai „szigetek” felszámolását szolgálja, a témában hétfőn kezdődött kétnapos tanácskozás Budapesten.

Fellegi Tamás, magyar fejlesztési miniszter az Energia Infrastruktúra Magas Szintű Konferencia megnyitója előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió számos fontos, hosszú távra szóló dokumentumot fogadott el, amit tartalommal kell megtölteni. Erre szolgál a budapesti találkozó, amelyen az engedélyezési folyamatokról, a költségallokációról, az állami és magánszféra együttműködéséről lesz szó az Európai Unió, a tagállami kormányok és a piaci szereplők részvételével. Ez a konferencia a magas szintű egyeztetések kezdete – fűzte hozzá a miniszter.

Fellegi Tamás megjegyezte, hogy a lengyel elnökség idején kerül elő a finanszírozás kérdése, az hogy az miként illeszthető például a kohéziós alapokhoz.

Günther H. Oettinger, az EU energiaügyi biztosa elégedetten szólt arról, hogy Magyarország az európai uniós elnökségének idején felhívta a figyelmet e téma fontosságára. Szavai szerint „itt az idő a konstruktív vitára”. Újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy uniós költségvetésből mintegy 200 milliárd euróra van szükség az energetikai infrastruktúra fejlesztésére. Bejelentette, hogy az Európai Bizottság elfogadta az energetikai infrastruktúra szabályozását, ami felváltja a TEN-E (Trans European Network – Energy) programot.

A biztos kifejtette, hogy az energetikai cégeknek nem érdekük az egységes piac, az infrastruktúrák összekapcsolása, mert az fokozza a versenyt, ezért az EU-nak kell ezt az érdeket képviselni. A finanszírozást megoldhatónak tartja a biztos, de az egyik legfontosabb problémának az engedélyezést és a megvalósítást nevezte. Közlése szerint megengedhetetlen, hogy egyes tagállamokban az engedélyezéshez és megvalósításhoz 12 vagy több évre van szükség 5-7 év helyett.

A Nabucco projektre vonatkozó újságírói kérdésre Fellegi Tamás és Günther Oettinger is fontosnak nevezte a gázvezeték megépítését, ami a Kaszpi-tenger térségét kötné össze Európával.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató