2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hatalmas – nemzetközi kitekintésű – fesztivál házigazdája lesz 10 évig a gernyeszegi Teleki-kastély, amelynek tulajdonosa, Teleki Kálmán partnerszerződést írt alá a fesztiválszervezőkkel. 

Fotó: Vajda György


Hatalmas – nemzetközi kitekintésű – fesztivál házigazdája lesz 10 évig a gernyeszegi Teleki-kastély, amelynek tulajdonosa, Teleki Kálmán partnerszerződést írt alá a fesztiválszervezőkkel. Mivel a több évig Marosvásárhelyen (Marosszentgyörgyön) szervezett Félsziget fesztivál megszűnt, a megye nagyobb zenei fesztivál nélkül maradt, a szervezők úgy döntöttek, hogy két nagyobb horderejű rendezvénnyel próbálkoznak. 
Az egyik a megyeszékhelyen, a Félsziget korábbi helyszínén július 6-9. között zajló VIBE Fesztivál, míg a másik a szeptember 1-3-ra tervezett AWAKE fesztivál, amelynek helyszíne a gernyeszegi Teleki-kastély és annak környéke lesz. A VIBE és az Awake szervezői úgy döntöttek, közös jeggyel lehet majd kedvezményesen fesztiválozni, így a két fesztiválra együtt 260 lejért lehet bérletet váltani. A Double pass bérlet tulajdonosai, amelyet az eventim.ro  hálózaton  lehet kiváltani, a gernyeszegi fesztiválon is részt vehetnek. 
„A VIBE Fesztivál szervezőiként szeretnénk, ha Marosvásárhely kulturális és egyetemi központi jellege megerősödne, és látható, hozzáférhető programok várnák  a helyieket és a városba látogatókat. Támogatunk minden olyan rendezvényt, ami előrelépés Marosvásárhelynek és a megyének, és a helyi közösségnek pluszértéket nyújt. Az idén debütáló Awake és VIBE Fesztivál egyaránt segít, hogy Marosvásárhelyt visszahelyezzük a fesztiváltérképre” – mondta el Rés Konrád Gergely, a VIBE fesztiváligazgatója. 
„Szeretnénk minél több fiatalt arra biztatni, hogy ismerje meg a fesztiválok világát. Gyakorlatilag ez a közös célunk: a zenekedvelő közösséget élő zenés eseményekre csábítani, a fesztiválokra hívni, melyek igazából sokkal többet nyújtanak a zenénél” – jelentette ki Laura Coroianu, az Awake fesztiváligazgatója.
Mindkét fesztivállal az a szándék, hogy hozzájáruljanak Maros megye turisztikai kínálatának szélesítéséhez. Az Awake fesztiválon, kihasználva a kastélykert fákkal övezett,  dísztóval rendelkező területét, nemcsak zenei élményt nyújtanak az érdeklődőknek, hanem a művészetek és a természet harmóniájára is hangsúlyt fektetnek. A Teleki-birtok tündéri tájképébe különböző kreatív elemeket illesztenek  be. Lesznek installációk, filmvetítések, interaktív színjátékok, spoken word poetry stb. A fellépők között lesz  Rag’n’Bone Man, aki a 2017-es év zenei felfedezettje, továbbá Tom Odell, Dirtyphonics, Aeroplane, az Irie  Maffia és még sokan mások. A teljes lista a www.awakefestival.ro honlapon érhető el. Igen szigorúak a részvételi feltételek. Karszalagos belépőrendszer lesz. A résztvevőknek nem szabad ételt vagy italt és háziállatokat bevinni a fesztivál területére. A gyerekek 12 éves korig díjmentesen léphetnek be, de csak szülő vagy nagykorú felügyeletével, a 12 és 17 év közötti fiataloknak jegyet kell váltaniuk, esetükben is a nagykorú személy jelenléte kötelező lesz. 
Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere elmondta, hogy a községnek is nagy kihívást jelent egy ilyen méretű fesztivál megszervezése, hiszen az önkormányzatnak kell gondoskodnia arról, hogy a helyszínt biztosító Teleki-kastély mellett megfelelő logisztika álljon a szervezők rendelkezésére. Első lépésként felkeresték a lakókat, és  jegyzéket készítettek a szervezőknek azokról, akik a fesztivál idején vendégeket fogadnának, vagy megengedik, hogy a fiatalok az udvaron sátorozzanak. Megfelelő parkolóhelyet kell biztosítani, továbbá meg kell oldani a főúton a folyamatos forgalmat, de a  közbiztonságot is erősíteni kell – mondta a polgármester, aki azt is elárulta, hogy a fesztiválnak külön áramellátást biztosítanak, és az ehhez szükséges engedélyeztetésben is segítenek. Folyamatosan kapcsolatban vannak a főszervezőkkel. A polgármester szerint a község csak nyerhet egy ilyen nagyszabású rendezvénnyel, hiszen nemcsak a kastély, hanem a település, de még a környék is ismertebbé válik, és az idegenforgalom hozzájárulhat a helyi szolgáltatások fellendítéséhez, továbbá a szállásadóknak is haszonnal jár. Biztos lesznek szervezési és egyéb gondok, amelyeket az elkövetkezendőkben kiküszöbölnek, de örül annak, hogy a község  támogatja a kezdeményezést. Emiatt az idén nem is szerveztek falunapokat,  reméli, hogy egy minőségi rendezvény ezt is pótolja majd. 
Teleki Kálmán lapunknak elmondta, Horia Grigoraş marosvásárhelyi rendezvényszervező kereste meg az egyik legnagyobb bukaresti szakcéget, az Emagicot, és beajánlotta egy nagyszabású zenei fesztivál helyszíneként a gernyeszegi Teleki-kastélyt és környékét. Így léptek kapcsolatba a tulajdonossal a bukaresti cég képviselői,  sikerült megegyezni velük és 10 évre szerződést kötni. 
– A kastély épületét nem érinti a fesztivál, a koncertek helyszíne a park lesz. Az értékesebb fákat, szobrokat körbekerítjük, reméljük, hogy az esemény alatt  érintetlenül maradnak. A sátortábor pedig a közeli legelőn, illetve a park egy részében lesz. Rengeteg embert várnak a szervezők, így izgalmas lesz az első fesztivál, de a tapasztalatukra alapozva, remélem, nem lesz gond – mondta Teleki Kálmán, és hozzátette: a bérleti díjat a kastély felújítására fordítja. Nagyon sok szaktanulmányt kell még készíteni ahhoz, hogy előkészítsenek egy európai uniós pályázatot. A folyamatot elindították, de  minden  pénzforrást meg kell találni ennek  érdekében. 
Az Emagic cég 2005-től működik, az országban több nagyszabású fesztivált, koncertet szervezett. Többek között olyan sztárokat és világhírű előadókat, együtteseket hozott az országba, mint Madonna, a Depeche Mode, Shakira, Kylie, a Metallica, Lenny Kravitz, az Iron Maiden, a Deep Purple, Roger Waters, Status Quo, Red Hot Chili Peppers, Roxette, Lady Gaga, Sting. A cég a B’estfest és a Tuborg Green Fest fesztivál kezdeményezője és szervezője. Ilyen szakmai névjegykártyával garantált, hogy színvonalas fesztiválsorozat indul el az idéntől Gernyeszegen. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató