2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az olimpiai érmek hátterében

Nem túlzás azt állítani, hogy az idén a legnagyobb érdeklődésre számot tartó sportesemény a párizsi olimpia volt. Ebben nincs is semmi meglepő, hiszen ötkarikás játékok csak négyévente vannak. Ez a sportolók vállára is egy plusznyomást helyez, nagyobb stresszfaktort jelent, mondta el a Népújságnak Csipes Tamara olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó.

Profi sportolás nem létezik edzés nélkül, ez a kajakozóknál általában verseny is a csapattársakkal, ez is része a felkészülésnek, ami minden megmérettetésre hozzávetőlegesen ugyanúgy történik. Azonban az olimpia minden sportoló számára álom, a karrier megkoronázása, ugyanakkor, mivel csak négyévente szervezik meg, sokkal nagyobb a nyomás a versenyzőkön, hiszen hosszú ideig kell várni, hogy ismét bizonyíthassanak, mutatott rá Csipes Tamara.

A sportoló arról is beszélt lapunknak, hogy neki az édesapja az edzője. – Mindig szerettem volna felnőni hozzá, ő tanított meg kajakozni, ő szerettette meg velem a sportot – fogalmazott, és azt is hozzátette, hogy a családi és munkakapcsolat nem könnyíti meg a helyzetüket, viszont nagyon szeretik egymást, és közösen élik meg a sikereket.

A kajakozó arról is beszélt, hogy meglátása szerint az embereket nem szabad belekényszeríteni a sportba, mert abból semmi jó nem származik. A saját lányára sem erőltet rá semmit. Neki kell eldönteni, hogy akar-e sportolni, van-e hozzá kitartása, tehetsége, emelte ki a bajnok.

Az idei olimpia valószínűleg az utolsó is volt Csipes Tamara számára, aki nem rejtette véka alá, hogy most úgy érzi, nem akarja folytatni a versenysportot. A sportolást viszont nem száműzi az életéből, rendszeresen edz, és annak a lehetőségét sem zárja ki teljesen, hogy az edzések meghozzák a kedvét a versenyzéshez. A következő kajakos megmérettetéseken majd meglátjuk, hogy hogyan döntött.


Csipes Tamara
  Fotó: Metz Balázs


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató