2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A külföldre folyósított nyugdíjak feltétele

Az új romániai nyugdíjtörvénnyel változott a külföldön letelepedett kedvezményezettek életbenléti igazolása is. Ez több mint kilencezer külföldön élő Maros megyei nyugdíjast érint. Újdonság, hogy ezután félévente kell továbbítani a romániai nyugdíjhivatalhoz azt az igazolást, amelyet eddig évente egyszer, december végéig küldhettek az ország határain kívül élő és romániai nyugdíjban részesülő személyek. Idén legkésőbb szeptember 30-ig kell igazolniuk azt, hogy életben vannak.

A 2024. szeptember 1-jétől hatályos, az állami nyugdíjrendszerről szóló 2023. évi 360-as sz. törvény szerint a külföldön állandó lakhellyel rendelkező vagy ideiglenesen ott tartózkodó romániai nyugdíjasok az életbenléti igazolást félévente önszántukból, minden év március 31-ig, illetve szeptember 30-ig kell továbbítsák a romániai nyugdíjhivatalhoz. Az első félévi igazolást január 1. – március 31. között, a második félévit július 1. – szeptember 30. között bármikor elküldhetik. Akárcsak eddig, az életbizonyítványt a lakóhely szerinti ország törvényes hatósága előtt kell aláírni, és ennek a hatóságnak igazolnia kell, hogy az illető életben van. 


A Maros Megyei Nyugdíjhivatal vezetője, Neagoe Eugenia
Fotó: Szer Piroska



A változással járó adminisztratív intézkedésekről érdeklődtünk, mivel feltételeztük, hogy nem jut el időben az információ a határon túl élő romániai nyugdíjasokhoz.

– Hány külföldön élő nyugdíjast tart nyilván a Maros Megyei Nyugdíjhivatal? Miként tájékoztatják a külföldön tartózkodó nyugdíjasokat a változtatásról? Az új nyugdíjhatározatokhoz mellékelik-e az életbenléti igazolás formanyomtatványát, vagy mindenkinek gondoskodnia kell róla? – kérdeztük többek között a Maros Megyei Nyugdíjhivatal vezetőjétől, Neagoe Eugeniától.

– A Maros Megyei Nyugdíjhivatal 9.380 személynek folyósítja külföldi lakcímre a romániai nyugdíjjárulékát, őket postai küldeményben tájékoztatjuk az életbenléti igazolás félévenkénti leadásának kötelezettségéről – közölte az intézményvezető.

Az igazgató szerint a legtöbb külföldön tartózkodó nyugdíjassal online kommunikálnak, ezért azt feltételezik, hogy számukra nem jelent nehézséget a formanyomtatvány internetről való letöltése. A nyugdíjhivatalok ezáltal mentesülnek az alól, hogy évente két alkalommal emlékeztető formanyomtatványt küldjenek, ugyanis a törvényszöveg megfogalmazása szerint saját kezdeményezésre (din propria iniţiativă) kell bizonyítaniuk azt, hogy életben vannak.

Az életigazolás – akárcsak eddig is – a nyugdíjintézmények, helyi közigazgatási hatóságok, konzuli hivatalok, közjegyzők, ügyvédek, jogi tanácsadók, a lakóhely vagy tartózkodási hely szerinti állam területén működő háziorvosok vagy azon munkáltatói szervezetek irodáiban hitelesíthető, amelyekkel az Országos Nyugdíjfolyósító Intézet együttműködést írt alá.

Ha az életigazolást nem nyújtják be a megadott határidőn belül – minden év március 31. és szeptember 30. – a nyugdíjjogosultságok kifizetését a határidők lejártát követő hónaptól felfüggesztik, majd az életigazolás megküldését követően, a felfüggesztés időpontjától kezdődően folytatják. Az új típusú életigazolás mintáját az Országos Nyugdíjfolyósító Intézet elnökének a 2024. június 26-i 874-es számú rendelete hagyta jóvá, ugyanakkor a korábbi életbizonyítvány-minta is használható. Az életbenléti igazolást bármilyen kommunikációs eszközzel, azaz postai úton, faxon, e-mailben is el lehet küldeni a területi nyugdíjhivatalnak, az elérhetőségek megtalálhatók az érintett intézmények hivatalos honlapjain és az Országos Nyugdíjhivatal/CNPP honlapján. A Maros Megyei Nyugdíjhivatal postacíme a formanyomtatványon is megtalálható: Casa Judeţeană de Pensii Mures, str. Tudor Vladimirescu, nr.: 60, jud. Mures, cod postal: 540014, e-mail-cím: cjpmures@cnpp.ro, vagy plati.mures@cnpp.ro .

Az új, nem rezidens kedvezményezettek esetében, ha a nyugdíjkérelem benyújtása és a nyugdíjjogosultságot megállapító határozatban megállapított első nyugdíjkifizetés időpontja között több mint 6 hónap telt el, az illetékes területi nyugdíjhivatal a nyugdíjjogosultságot megállapító határozattal együtt egy életbenléti igazolás formanyomtatványát is elküldi, és ebben az esetben a nyugdíjjogosultság első kifizetésére a kitöltött, aláírt és lepecsételt igazolás példányának kézhezvételét követően kerül sor, amellyel a kedvezményezett igazolja, hogy még életben van.


  Fotó: Nagy Tibor 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató