2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

délutáni oktatási programja

Az iskolák megnyitásával újraindul a tanév második felében az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja. Így a projekt február 8-ától összesen 12 megyében, 38 helyszínen mintegy 1660 kisdiák részvételével folytatódhat. 

A program elindítása a tanév elején is nagy kihívást jelentett, az online oktatás idejére viszont – érthető okokból – a délutáni oktatást is szüneteltetni kellett. „Nagyon örülünk, hogy a nehézségek ellenére a második félévtől végre újraindulhat a program, ráadásul az első félévhez képest még több tanintézmény csatlakozott hozzánk” – nyilatkozta Nagy Zoltán Levente, az Iskola Alapítvány elnöke. 

A projekt újdonsült tagja Maros megyéből a magyarfülpösi szórványkollégium; Kolozs megyében pedig Mérában és Kalotaszentkirályon indul el a délutáni oktatás. A projektben részt vevő tanintézmények teljes listája az alábbi linken olvasható: https://bit.ly/3awbqWA

„Természetesen a gyerekek és a pedagógusok egészsége a legfontosabb, ezért kiemelt figyelmet fordítunk a járványügyi előírásokra, és az egészségügyi szabályokat betartva várjuk vissza az iskolapadba a gyerkőcöket” – tette hozzá az alapítvány elnöke.

A 2019 őszén indult délutáni oktatási program célja az anyanyelvi oktatás vonzerejének növelése, az identitás megőrzése, a magyar oktatás megerősítése, a magyar iskolák vonzóbbá tétele szórvány közösségekben, és a családok közvetett anyagi támogatása. A program a magyar nyelvű elemi oktatásban (0–4. osztály) részt vevő gyermekeket célozza meg, a délutáni felügyelet és oktatás mellett pedig naponta meleg ebédet is biztosít. Az Iskola Alapítvány oktatási programja a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósul meg. 





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató