2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hogy sok-e vagy kevés, mindenki döntse el maga. A sajtóban olykor valami nagyot jelez. Példányszámban nem. Megjelent lapszámban talán. Megjelent mellékletben igen. Megjelent heti mellékletben mindenképp. Utoljára a Múzsa ezredik lapszámának megjelenését, majd a melléklet huszonötödik évfordulóját ünnepeltük. Előbbire 2011-ben, utóbbira 2016-ban került sor. Ezek szerint tíz év alatt nagyjából ötszáz Múzsa jelenik meg. Az első 1991 áprilisában került ki a nyomdából – idén harmincévesek vagyunk. Vagyunk, mondhatom most már én is, hiszen nemsokára a saját, tízéves Múzsa-szerkesztői múltamat ünnepelhetném. A melléklet húsz évvel idősebb ennél, és tíz évvel fiatalabb nálam. Heti négy oldal, nem sok, de nem is kevés, főleg, ha azt is hozzágondoljuk, hogy egyetlen hazai napilapban sincsen hasonló. Mert a napilap, ugye, az nem erről szól. Itt, Marosvásárhelyen mégis megszületett a Múzsa, amely hol ad ihletet, hol nem, hol annyi anyag érkezik, hogy alig tudjuk bepréselni a négy oldalba (ritkábban pedig folytatásban közöljük), hol pedig – főleg a nyári holtszezon idején – komoly mérlegelést okoz, hogy mit hozzunk le és mit hagyjunk ki. Mert a Múzsa elsősorban a magas kultúrát képviseli, azt igyekszik heti négy oldalban olvasóink asztalára tenni cikkek, beszámolók, szépprózai és lírai alkotások, kritikák és interjúk formájában, legyen szó képzőművészetről, színházról, irodalomról, zenéről és filmművészetről, de szól ugyanakkor a körülöttünk lévő eseményekről is, hiszen ki ne olvasna szívesen például építészetről, formaművészetről vagy ipartörténetről? A Múzsa kitekintő, amely kulturális szűrőn keresztül szemléli, ragadja meg, majd őrzi meg az utókornak azt, ami a múltban és a jelenben velünk történt és történik. Az egyszerre objektív és szubjektív szerkesztés/újságírás iskolapéldája is lehetne, amelynek a hiteles valóságtartalmon túl a megjelentetendő tartalmak irodalmi, művészeti értékét is fel kell becsülnie, és azok szerint is határoznia arról, hogy mi jelenik meg, és mi nem – valahol félúton a napi, gyakran száraz sajtótermékek és a kulturális folyóiratok szerkesztési módszerei között. Igen, paradoxon, hiszen a két módszer nem is különbözhetne jobban egymástól, de az ezerötszázadik szám jelzi – valahogy mégis sikerült ezt az akadályt megugrani. 

Jómagam nem is gondoltam arra, hogy egyszer én is szerkeszteni fogom azt a kulturális mellékletet, amelyben az első írásom 1996 körül megjelent. Akkor még művészetis voltam, és képzőművész, grafikus szerettem volna lenni, vagy nagyjából oda céloztam. Aztán kiderült, hogy szeretek írni, és más irányt vett az életem, de „az elsőt soha nem felejtjük” közhely az irodalomra is érvényes. Mindmáig megvan az a Múzsa-szám, amelyben még kissé más név alatt olvasható az első, nyomtatásban megjelent írásom, amelyről nem is gondoltam, hogy kedvező elbírálásban részesül. Sejtettem, hogy jó, de biztos voltam benne, hogy rossz. Az ív körbeért, és kört rajzolt, az általam szerkesztett számokban most nekem tisztem eldönteni, hogy mi lát nyomtatásban napvilágot. Szerkesztőtársaimmal együtt azon dolgoztunk és dolgozunk, hogy ez a tartalom továbbra is nívós, hiteles, újszerű, avagy régi és valós értékeket felelevenítő, azokat visszatükröző, újdonságértékkel bíró, és legfőképpen igaz legyen.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató