2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Évadkezdés a Tamási Áron Színházban is

Szeptember 3-tól, csütörtöktől megvásárolhatók a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2015/2016-os évadra érvényes bérletei. A színház vezetősége tudatja, az idei évadtól kezdődően a www.biletmaster.ro oldalon is lehet bérleteket vásárolni, és a helyfoglalás is megoldható internetről. 
Mivel a marosvásárhelyi színházkedvelők gyakorta megfordulnak a neves sepsiszentgyörgyi teátrum nézőterén is, érdemes tudniuk, milyen előadásokkal várja közönségét a székelyföldi színház. Mint azt az intézmény által kiküldött közlemény tudatja, a 2015/2016-os évadban hat új bemutatóval készül a társulat. A legelső premierre, a Bocsárdi László által rendezett Vízkeresztre szeptember 17-én kerül sor az Új Stúdióban. Bocsárdi László a többszörös UNITER-díjas Hamlet színpadra állításával a „kizökkent a világ” állapottal való szembesülést, a tragikus világérzethez való viszonyunk megfogalmazását tűzte ki célul. Annak ellenére, hogy a két mű vélhetően egy időben keletkezett, a Vízkeresztnek van komikus jellege, amely groteszkké, bizarrá és humorossá teszi az előadást. A Vízkereszt bemutatóját követi majd Zakariás Zalán rendezése, a Jegesmedvék. A svéd darab egy idősödő nő elmagányosodását, gyerekeihez való viszonyát tárgyalja. A szereplők szeretet nélküliségre vannak ítélve, és a túlélés érdekében igyekeznek minden lehetőséget megragadni.
Az idei évadban folytatódik a fiatal rendezőknek/alkotóknak teret biztosító program, melynek keretében a POSZT-ról négy díjat hazahozó Meggyeskert rendezője, Sardar Tagirovsky ismét a társulattal dolgozik, idén Moliére Úrhatnám polgár című komédiáját állítja színpadra. A szerző által bemutatott közeg és a kortárs társadalmi viszonyok között rendkívül sok a hasonlóság: a káosz, az elvárások és az ösztönök, az etikett és az alázat közti feszültség, illetve a magány problémaköre. Az előadás bemutatójára szilveszter estéjén kerül sor. Nagy Botond, Sardar Tagirovsky évfolyamtársaként szintén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen végzett diákja: ő a svéd drámaíró, Strindberg Júlia kisasszony című műve alapján rendezi meg a Julie kisasszony Tarkovszkij-jele-netekkel című kísérleti produkciót. A naturalista egyfelvonásos egy férfi és egy nő szenvedélyes viszonyát bontja ki, amely a rendező eddigi munkáihoz hasonlóan erős képi világgal egészül majd ki. Azokon a dramaturgiai gócpontokon, ahol az előadás fő szövege már nem tud elég kifejező lenni, Tarkovszkij munkásságából inspirált képek, mozgások és hangulatok váltják fel az előadás fő dramaturgiai fonalát.
Victor Ioan Frunză, aki a legutóbbi előadásáért UNITER-díjat kapott, a Halni jó! című előadást fogja tavasszal színpadra vinni. Forgách András Halni jó! című műve Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című groteszk komédiája alapján íródott, a történet azonban a mai Budapestre, egy körgangra kerül. A cselekmény helyett a nyelv lett Forgách drámaírói (adaptátori, színpadra írói, fordítói) eljárásának szervezőelve. Az évad sorrendben legutolsó produkciójaként pedig Molnár Ferenc egyik legsikeresebb művét, a Liliom színrevitelét láthatják Bocsárdi László rendezésében. A két, faluról városra költözött cselédlány keserves élettörténetének bemutatásával számtalan kérdés fogalmazódik meg, és a darab szerzője szerint ez a legfontosabb: a kérdésfeltevés, a döntéshozatal, a világhoz való viszonyunk, nem pedig a végeredmény. Az új bemutatók mellett továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai, valamint különböző vendégelőadásokat tekinthet meg a közönség.
A Tamási Áron Színház új évadára szóló bérletek a Városi Kulturális Szervezőirodában vásárolhatók meg; a jegyvásárlás, helyfoglalás is itt történik, személyesen, illetve a 0267-312-104 és 0728-083-336-os telefonszámokon, valamint interneten a www.biletmaster.ro weboldalon.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató