Esterházy Péter mosolya

A könyvvásár egyik legderűsebb délutánja volt. Önfeledten mosolygott, felszabadultan nevetett a G. Café közönsége. 

A G. Caféban (balról): Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc és Závada Pál

A könyvvásár egyik legderűsebb délutánja volt. Önfeledten mosolygott, felszabadultan nevetett a G. Café közönsége. Pedig friss még a gyász, négy hónapja, hogy Esterházy Péter végleg távozott, a Látó Irodalmi Játékok többé már nem tudja a maga valóságában elénk állítani. Mégis éreztük elevenségét, akárha együtt nevetett volna a jelenlevőkkel, már-már hallani véltük csengő kacagását. Pedig csak a szövegei szólaltak meg barátok, jeles pályatársak tolmácsolásában. De azok olyan szívből szóltak, a felolvasók maguk is annyira élvezték a mosolyba bugyolált „szellemidézést”, hogy feledni tudtuk lenyűgöző lényének hiányát.

Többféle mosolya, nevetése volt Esterházy Péternek – hangsúlyozta a házigazda, Kovács András Ferenc. Hat vagy hét ízben járt Marosvásárhelyen – emlékeztetett –, még futballozott is itt. Utoljára Dés Lászlóval volt közös műsoruk a Köteles Sámuel utcai Stúdióban. Akkor is telt ház fogadta. Most megpróbáljuk, hogy ne gyásszal, hanem mosollyal emlékezzünk meg barátunkról, azt is bizonyítva, hogy az olvasás, bár magányos, közösségi tevékenység is.

Závada Pál kezdte a felolvasást, előtte azonban emlékeiből is megemlített párat: Az a pillanat jut eszembe, amikor először léptünk fel a Kultúrpalota nagytermében. Én előzőleg már benéztem az előcsarnokba, de a nagytermet csak akkor láttam, amikor hátulról, a színpad felől bementünk mi, négyen, magvetősök, és persze te is, András. Döbbenten néztünk egymásra Esterházyval. Micsoda tér ez, hogy fogjuk egy szál hanggal kitölteni?! Egészen szokatlan élmény volt az is, hogy a hatalmas terem megtelik, mert írókra kíváncsiak az emberek… Emlékszem a szállodai szobánkra, sétáinkra is. De ne nosztalgiázzunk. A Harmonia caelestisből fogok olvasni. Ez a felolvasás semmi egyéb, mint annak a – nagyképűen mondva – rituális cselekvéssorozatnak a folytatása, amit nyár óta csinálok, illetve csinálunk. A kisfiamnak olvasom föl a Harmóniát. Péter azóta meghalt. Kisfiamnak mondom a gyereket, de már tizenhárom éves. Még tartjuk azt a szokást, hogy fölolvasok neki, mint szoktam kicsi korában. Időnként ránézek a könyvből egy passzusra, eldöntöm, mi az, ami neki való, és azt fölolvasom. Nagyon lehet élvezni. De mivel már színházba is járunk vele, és mindent nézünk, meg csomó mindent olvasunk együtt, ritkán kell bármit is kihagyni. A második felénél kezdtem olvasni a könyvet, végigolvastuk. És aztán elkezdtük elölről. Már majdnem a végénél járunk. Neki is nagy élmény. Most tehát ott folytatom, ahol pár nappal ezelőtt otthon abbahagytam.

Meglehetős véletlen, de én is a Harmonia caelestist választottam – mondta Parti Nagy Lajos a felolvasás előtt. Azért ezt a részt, pedig már volt szerencsém sokszor hallani, mert Péter nagyon szerette olvasni. Aki a könyvet ismeri, annak elég azt mondanom, hogy a Kárpátia vendéglőhöz fűződő epizód. Volt egy olyan közös felolvasó-sorozatunk, ahol Závada, Spiró, Péter és én megszólaltattunk valamit, Désék pedig zenéltek, improvizáltak a szövegek között. Nem mindig olvastuk ugyanazt, de emlékszem, Péter ezt nagyon szerette. Jól olvasható. Itt más a mosolya, mint a Závada által előadott mozzanat esetében.

Igen, tényleg jól olvasható, és ráadásul az est mindhárom szereplője kivételes előadónak is bizonyult. Kovács András Ferenc már nem a Harmóniát szólaltatta meg, noha abban a kötetben is kijelölte a bemutatandó bekezdéseket, a változatosság kedvéért az Egy nő című könyvet vette elő. Abban a szerző tobzódott a humorban, iróniában.

Vegye elő ön is, kedves olvasó, Esterházy Péter köteteit, ha ismét kellemes perceket, órákat kíván szerezni magának. A mosoly garantált. Hogy melyik fajtája, az kinek-kinek a saját személyiségétől is függ. Mellékletünkben azt a részt olvashatja el, amit Závada Pál adott elő a Látó Irodalmi Játékok november 12-i délutánján.