Nem hinném, hogy túl vagyunk a nyár nehezén, pedig hőségből, pusztító viharokból már legalább egy évre valót el kellett szenvednünk. Más figyelemkeltő eseményekből sincs hiány. Mindezek akárha kézen fogva járnának: szárazság és árhullámok, földrengés és vulkánkitörések, világjárványok és regionális fertőzésgócok, háborúk és terrorakciók, gazdasági válság és istenverte politikusok, az ember azt se tudja, a sok rossz közül melyikről mondjon valamit. Lehetőleg valami rosszat? Manapság ez van divatban. Rosszat vagy semmit! Mintha erre találták volna ki a világhálót, a közösségi csatornákat. Bárhova jutsz internetes szörfölés közben, mindent a rosszindulat dominál. Lehangoló ez a tömeges gyűlölködés. Aki jót akarna írni valakiről, valamiről, többször is meggondolja, érdemes-e egyáltalán bemerészkedni a primitív szitkok mocsarába. Abból már csak önmagát összemaszatolva kecmereghet ki valahogy. Talán még az a legmegúszósabb eshetőség a tisztán maradásra, ha a sport világába veti bele magát a jegyzetíró. Na, ezt jól kitaláltam! Hányszor írtam a lelátók, a futballhuligánok, a háttérintézkedők mocskairól?! És hányszor nem, pedig talán kellett volna. De a focivébé mégis számtalan szép, emberséges, felemelő példát is szolgáltat. Láthatjuk, mennyi emberi jó tulajdonság is koncentrálódik a pályákon és a nézőtéren. Nem tudom, környezetünkben a lakosság hány százaléka figyeli a labdarúgó világ csúcseseményét, valószínűleg amiatt, hogy a magyar és a román válogatott is kiesett ennek végső történéseiből, kevesebben, mint másutt, de így is elég sokan, megkockáztatom tehát, hogy újra ezen a téren garázdálkodjam egy keveset. Mert én bizony érdeklődéssel követem az izgalmas összecsapásokat, még akkor is, ha utóbb kiderül, nem volt érdemes az éjszakai órákban fennmaradni, csapnivaló volt a meccs, unalomba fulladt a nagy taktikázás. Ez persze inkább a csoportkörös mérkőzésekre érvényes megállapítás, a kieséses szakaszban már vérre megy a játék. Adott esetben ez nem csak képletesen értendő, bizonyos csapatok, játékosok egyáltalán nem finomkodnak. Van bunyó pályán, tribünön, utcán, kocsmákban is bőven. És megállíthatatlan az adok-kapok a Facebookon, Instagramon, minden más közösségi megnyilvánulási felületen vagy szférában. Nyilván inkább az ADOK! A jelek szerint az írástudatlanok, a félanalfabéták is hangot akarnak adni cáfolhatatlan véleményüknek, azok is jelen akarnak lenni a véleményközlő fórumokon, akik egyébként az olvasás bármely változatát megvetik. Találkozhatunk már-már érthetetlen, indokolhatatlan gyűlöletcunamival is, elég például azt a szitoközönt megnézni, ami a játékvezető Kovács Istvánt illeti a honi szociális médiában. A román közvélemény ahelyett, hogy büszke lenne arra, hogy az itteni futball legalább így, közvetve, általa van jelen a labdarúgás idei legnagyobb nemzetközi megnyilvánulásán, ami rossz létezik, azt mind rázúdítják a becalis hangvételű kommentelők. Érthetetlen. Vagy mégsem?
Különben lehetnek olyanok, akiket egyenesen idegesít a labdarúgás és az azt övező őrület. Ezt is meg tudom érteni, mégis ajánlom, hogy nézzenek bele egy-egy élő tévés közvetítésbe, sőt az utólagos helyszíni felvétel is ajánlható. Roppant élvezetes a lelátók sokszínű látványa, lenyűgöző kavalkád, elképesztő a szurkolói szín- és formavilág mozaikos keveredése, a zászlós, logós, mezes, meztelen, izgő-mozgó, lelkes, örömteli vagy izguló, aggódó, dühöngő, sajátos koreográfiákat kezdeményező tömeg. Még megkapóbbak a képernyőre kiemelt, kimerevített egyéni arcok, fintorok, felvillanó helyzetek, mozdulatok, jellegzetes viselkedési beidegződések. Aligha volt még ilyen erőteljes a női jelenlét a focivébéken, mint ezen a mostanin, amely túl az Óperencián egész családokat, kisgyermekes párokat is becsalt a stadionokba. Ez külön vonzerővel ruházza fel a FIFA idei nagy diadalmenetét. És jó, hogy az egyik hazai tévécsatorna jóvoltából mindezt élőben követhetjük. Adott esetben előnyös is lehet számunkra a tévétársaságok versengése egymással, kedvező befolyással bírhatnak a nézettségi felmérések mutatói. Ami kevésbé mondható el, ha az erdélyi magyar tévénézői mivoltunkra gondolunk. Az anyaországi sportadó, az M4 ilyen nemzetközi jellegű közvetítései alkalmával a legtöbb esetben számunkra elsötétül a képernyő, sőt ez történik akkor is, ha a köztévé híradásaiban ilyen sporteseményekről tudósítanak. A magyarországi átalakulások sorában a közmédia megreformálását is bejelentették. Remélni szeretnénk, hogy ebben az ügyben is kedvező döntés és gyakorlat születik az erdélyi sportkedvelők örömére.
