Hétfőn még a szerelmet ünnepelte a világ, és szerdán már háborúzik? Azért a kérdőjel, mert ezen a keddi napon, amikor a jegyzetet írom, a média révén már képet alkothattam arról, miképpen zajlott le a Bálint-nap, azt viszont még nem tudhatom, hogy február 16. tényleg az Ukrajnát lerohanó, előre bejelentett orosz támadás napjává válik-e. Nagyon szomorú, illetve kimondottan tragikus lenne, ha valóban megvalósulna a politikusok, katonai szakértők, hírszerzők meg minden egyéb jól informáltak jóslata, és a nagy medve katonai gépezete és rettenetes hadereje alkotta gyűrű összezárulna az ukránok körül, hogy összeroppantsa, bekebelezze azt az országot. Könnyen világégés lehetne belőle. De ha nem is következik be az, amit Putyinék ellenfelei hetek óta hajtogatnak, és az oroszok cáfolnak, mondván, hogy rövidesen véget vetnek fenyegető hadgyakorlatuknak, a további világhelyzet bizonytalansága, kilátástalansága, robbané- konysága aligha változik. Mi, kisemberek, akik az ilyen nagy horderejű, az emberiség sorsát eldönthető kérdésekbe nem szólhatunk bele, talán fel sem fogjuk a veszély potenciális nagyságát. Napi gondjaink, a járvány, a drágulások, az életünket megnehezítő mindenféle rossz, káros jelenség nyomása alatt valahogy kívülállóként figyeljük a történéseket. Mintha nem innen, a szomszédságból törhetne ránk is a baj. Ami eleinte regionális össze-csapásként indulna, de könnyen szétterjedhetne az egész földgolyón, nem beszélve a tömegpusztító fegyverek véletlen vagy szándékos bevetésének a lehetőségéről. Tény, hogy aki teheti, már napok óta menekül Ukrajnából, és az ország elnöke, aki eddig mérsékelt optimizmussal erősítgette, hogy van remény, elkerülhető a háború, mára, a feltételezett katonai támadás napjára munkaszünetet rendelt el. Fel is zászlózzák az országot, ami a véderejét nem teszi erősebbé, de talán lelkesíti valamennyire a népet. És akkor mi van? Megállíthatja a beinduló úthengert? Valahogy hihetetlen ez az egész. Azok az emberek, akik egyelőre közvetlenül nem érintettek, úgy tekintenek a kialakult szituációra, mint amikor kívülállóként az utcán, piacon, kocsmák körül klánok, bunyós csoportok közti csetepaté, tettlegesség, a verekedés előtti színjáték véletlen tanúi lehetnek, és a „fogjatok meg, mert megölöm!”-szerű kirohanásokon szórakoznak. Csakhogy az orosz–ukrán szembenállás, a Kelet és Nyugat közti kritikus feszültség nem ilyen kültelki, alkoholgőzös cirkusz vagy vásári összeröffenés. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek mindannyiunkra.
Vajon történelmi nappá válik a mai? Elhíresül február16.? A kalendáriumot lapozgatva kiderült, hogy egyáltalán nem semleges, nem is békés böjtelő havának ez a 24 órája. 1807-ben ezen a napon zajlott a híres osztrolenkai csata, amelyen Napóleon súlyos csapást mért az orosz seregre. Győzelmét a párizsi Arc de Triomphe-on is megörökítették. Furcsa, hogy ugyancsak február 16-án, de 1831-ben egy másik osztrolenkai csatát is megvívtak. Akkor az oroszok a lengyelekkel ütköztek meg véres kimenetelű összecsapásban. Persze orosz fölényt hozott a túlerő, de végül is Bem tábornok hősies vezetésével a lengyel had elkerülte a nagyobb katasztrófát. Az elnyomott nemzetek szabadságáért folytatott harc azonban nem érte el célját. Mondhatni, azóta sem. Elvégre a világ így megyen.„Osztrolenka véres csillaga” azonban Petőfinek köszönhetően örökre megmaradt a magyarok emlékezetében, hiszen Bem apót, „a szabadság régi bajnokát” ő tette halhatatlanná Az erdélyi hadsereg című versével. Csak remélhetjük, hogy ez az idei tizenhatodika nem kerül Mars jegyében a jövendő történelemkönyvekbe. És az ezután következő napok sem. Ha nem így alakul, annak beláthatatlan lehet majd a böjtje az egész emberiségre nézve.
