Lorenzo kíméletes volt velünk. A többes szám első személy nem a nagy közösségre, mondjuk a megye lakosaira értendő, bár az Atlanti-óceánon kialakult 5-ös erősségű hurrikán némiképp nálunk is éreztette hatását az elmúlt napokban, az igehasználattal azt jelzem, hogy mi, akik szeptember végén, október elején családi kiránduláson járkáltunk fel és alá Portugáliában, szerencsésen megúsztuk mindazt, amivel a pusztító ciklon a luzitán tájakat is fenyegette szokatlanul hosszú időn át. Nyilván nem csak mi örülhettünk annak, hogy a hatalmas vihar fő vonulata elkerülte az egykori nagy felfedezők földjét, és zavartalanul ragyogott a nap, körülölelt a nyári meleg napokon keresztül, turisták százezrei élvezték velünk együtt Lisszabonban, Portóban és sok más nagyszerű portugál városban, vidéki településen a rengeteg látnivalót és az azok nyújtotta élményeket. A természet is különleges szépségekkel áldotta meg azt az országot, az egykori gyarmatok kincseivel is megannyi maradandó értéket hoztak létre az elődök, és a maiak is mindent megtesznek, hogy akik oda elmennek, kitűnően érezzék magukat, kedvet kapjanak a visszatérésre. És persze a költekezésre is. Komoly bevételt hoz Portugáliának az idegenforgalom, ennek is meghatározó szerepe van abban, hogy a portugálok túl tudtak lépni a gazdagsági válságon, a katasztrofális államcsődön. Tény, hogy sok a pénzes külföldi, de a vékonyabb pénztárcájúak sem érezhetik nyomorultul magukat, az árak jóval kisebbek, mint számos más nyugati államban. Hogy a helybeliek miképpen vélekednek, azt valójában nem tudhatom, de ők se szomorkodnak, kedélyes, vidám, előzékeny emberekkel találkoztunk mindenfelé. Igaz, racionális érvek is befolyásolhatják vendégszeretetüket, számos területen egyénileg is érdekeltek az idegenforgalomban. Olyasmiben akár, hogy a csütörtöki, vasárnapi bolhapiacon, ahova természetesen mi is betekintettünk, elsősorban turisták az érdeklődők s az alkudozó vásárlók. Egyébként meglepően sok helybeli ért, beszél angolul, franciául, spanyolul. Miközben nálunk… A hasonlítgatás ez esetben is elkerülhetetlen. Nagyon sok dologban le vagyunk maradva, több vonatkozásban fényévekkel járunk mögöttük. Pedig gyakran lekicsinylően lehet hallani, olvasni az ottaniakról. Vannak lehangoló jelenségek is természetesen, például rengeteg lerobbant, elhagyatott épület a pompás Portóban. Egész utcarészletek tűnnek lakatlannak, vagy szinte minden második ház imitt-amott. Csak ámul a turista, és fotózza a gyönyörű csempékkel borított, díszített, ám a jelek szerint lebontásra kárhoztatott, illetve felújításra szánt, hajdan jobb napokat látott, előkelő otthonokat, palotákat. De pár lépéssel arrébb máris felvidít a megújulás, az ízléssel, műépítészeti bravúrral, modern szemlélettel újjávarázsolt városrész. És odafigyelnek a közlekedésre is. Lehetetlennek látszó terepeken is kijelölt helyük van a kerékpárosoknak, rollerezőknek is. Nyilvánvaló, hogy ez se oldhatja meg a kellemetlen csúcsforgalmi dugók keletkezését, ami nem csoda, hiszen sűrűn váltakozó dombok, völgyek határozzák meg a főváros és számtalan más helység domborzatát. Lisszabonban, Portóban a metróval gyorsabb az utazás, felszínen busz, villamos, troli, taxi, motorkerékpár, robogó, bicikli, hajtány, gyalogos stb. keresztezi egymást vagy néz farkasszemet egymással. Különutasok a vízi járművek. Ugyanúgy a felvonók, fogaskerekűek, libegők. És ha már taxit említettem, van über is, az, mint mondják, olcsóbb. És még megfizethetőbb a tuktuk. Ezek a riksaszerű, motoros kis járművek négy-hat személy szállítására alkalmasak. Mindent behálóznak, mindenhova eljutnak, kalamajkát is okoznak a forgalomban, de népszerűek, a sofőr egyben idegenvezető is. Előbb-utóbb talán nálunk is megjelennek. A vásárhelyi közszállítást ismerve, nem csodálkoznék. Különben az is eszembe jutott, amikor egy kényelmes telekabinban lebegtünk az egykori világkiállítás helyén megfiatalított lisszaboni kerületben, hogy a ma már őskövületnek tűnő marosvásárhelyi városgazda valamikor ilyesmit ígért a víkend és a Somostető közé. Sic transit… A legkeresettebb jármű azonban mégiscsak a híres 28-as villamos. Régi, recseg, ropog, csenget, szuszog, muszog, dugig tele külföldiekkel, és büszkén nyikorog át a városon. Van mit mutatnia. A köztudatban sárga. Piros is van belőle. Kányádi kupléjára gondoltam, miközben fogantyú után kapálóztam benne: „holtvágányra döcögött végül/ a kopott vörös villamos…” Mi még a holtvágány előtt igyekeztünk kiszállni. Nehéz művelet. A városkép egyébként nem árulta el, hogy választási kampányban van Portugália. Árválkodott néhol hirdetőtáblákon egy-két politikuskép, de csak annyi. A tévécsatornákon láttam, miközben azt taglalták részletesen, miképpen készülnek a Lorenzo fogadására az Azori-szigetek portugáljai, hogy politikusok is vitáznak, purpárléznak, próbálják meggyőzni a választókat, hogy rájuk szavazzanak. Egymást nem ócsárolták, nem pocskondiázták az ellenjelölteket, mint ahogy azt egyesek Közép-Kelet-Európa közelebbi tájain szokták tenni parttalan gátlástalansággal. És mégis lezajlott vasárnap az esemény. Aránylag kicsi részvétellel. Az eddigi miniszterelnök vezette Szocialista Párt (PS) nyert. Baloldali-szélsőbaloldali-zöld kormánykoalíció várható. Ezt már most hétfőn tudtam meg itthon, amikor a jegyzetet kezdtem írni. És ismét Kányádi Sándor jutott az eszembe: „s tülekedünk egymásnak esve/ ha jön a volt-már villamos/ sárgára avagy zöldre festve/ tülekedünk egymásra esve/ ha jön a volt-már villamos”. A portugáliai út megér még valamikor néhány misét.
