Az a borzalmas tragédia, ami a múlt héten Bukarestben történt, pontosan tükrözi az ország állapotát, ehhez nem fér semmi kétség. Igen, tudjuk – és a tömbházban élők is tisztában vannak vele, hogy az utóbbi években kötelezővé tett biztonsági felszerelések ellenére is kvázi bármikor felrobbanhat a lakásuk, az ezredmásodperc töredéke alatt elveszíthetik életüket, jobbik esetben „csak” az otthonukat, és nem a szeretteiket. Elég hozzá egy hibás berendezés, egy figyelmetlen vagy beteg, mondjuk demens szomszéd, és vége. Igaz, manapság egyre ritkább az ilyesmi (és a tömbházlakások számához viszonyítva nem is volt soha gyakori), de a félsz és az elhessegetett aggodalom azért ott lóg mindig a levegőben. Tökéletes példája ennek és tükre az országban uralkodó állapotoknak a fővárosi tragédia. Hiszen egyrészt még mindig nem tudni, hogy pontosan mi történt, az viszont bizonyos, hogy az aggódó lakók egy nappal azelőtt már jelezték, hogy baj van. Nem szeretném az eseményláncolatot ismertetni, tele van vele a sajtó, de az azért megjegyzendő, hogy miután lezárták a gázt, a Distrigaz nyilatkozata szerint valaki letépte a zárópecsétet a gázcsapról. Majd szétrobbant két emelet. Az érintett lakótársulás gondnoka szerint ezt a műszaki vizsgálatot végző cég emberei tették, amit a cég tagad, mondván hozzá sem nyúltak, mert a gondnok elutasította a kért összeg kifizetését. Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, egy olyan mértékben sérült házszerkezet, hogy csak drónokkal lehet helyszínelést végezni, három (illetve négy) áldozat – közöttük egy állapotos nő –, akik közül kettőt a szomszédos blokk falának csapott a robbanás ereje. Sok sebesült és közel négyszáz, otthon nélkül maradt ember.
Persze, ismét megy az egymásnak esés a közösségi média oldalain, megjelentek az online építészeti szakértők, és dicsőségesen visszatértek az összeesküvés-elméletek gyártói-hívei, egyesek a szocreál korszak épületeinek tartósságát dicsérik, mások meg lehülyézik őket, szó esett már titkosszolgálati akcióról, C-4-es bombákról és elhallgattatásokról is, de ha lefejtjük ezekről az álhírekről a hamis valóságtartamot, akkor az eredőben ismét megtalálhatjuk azt az össznépi bizonytalanságot és bizalmatlanságot, amelyet az országban az ilyen eseteket szinte kivétel nélkül övező egymásra mutogatás, felelősséghárítás, majd eltussolás kultúrája eredményezett. Az emberi végtermék szomszéd kertjébe való áthajításának országos tradícióját ismervén, megalapozott a gyanúnk, hogy az elkezdett vizsgálat ez esetben is végtelen hosszúra nyúlik, a végtelennek a végén pedig talán kiderítik a felelős kilétét, aki „természetesen” az egyik halálos áldozat lesz majd.
És mindezek mellett ott van a dolog anyagi vetülete is, ami ugyancsak elszomorító: a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR) szerint országos szinten a lakásoknak csak 17 százaléka biztosított teljeskörűen, a szóban forgó tömbház esetében mindössze 45 lakásra kötöttek robbanás esetén is érvényes biztosítást. A biztosítási kultúra olyan szinten elmaradott az országban, hogy tízből nyolc lakás továbbra is védtelen, ami azt jelenti, hogy ilyen jellegű katasztrófák esetében a tulajdonosokat (a számukra kedvező kimenetelű kártérítési perektől eltekintve) nem kárpótolja senki. És ez érvényes más ingóságokra (például a robbanás körül parkoló autókra) is.
Minden valószínűség szerint megelőzhető, emberi mulasztás okozta tragédia, több halálos áldozat és sérült, többszáz földönfutóvá vált ember, botladozó nyomozás, kezdődő egymásra mutogatás és ködösítés, felfutó összeesküvés-elméletek, hiányzó lakásbiztosítások, bizonytalanság, tehetetlenség, düh, káosz és zűrzavar. Felismerik a mintát, amely mindegyik, ezen országban bekövetkezett, hasonló volumenű tragédia körül mindmáig lengedez?
