2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Úr ír. A minap óhatatlanul ez az egyszerű mondatocska jutott eszembe Írországban. Alany és állítmány, ennyi. 

Úr ír. A minap óhatatlanul ez az egyszerű mondatocska jutott eszembe Írországban. Alany és állítmány, ennyi. Volt idő, amikor az írástanulás kezdeti szakaszában ez sosem hiányzott az első osztályban. Én ugyan személyesen nem tapasztaltam, a mi időnkben már csak elvtársak voltak, akik nemigen írtak, inkább azzal törődtek, hogy az urakat, akik írnak, kiiktassák a társadalomból, de olvas-
mányélményeimből tudom, amit tudok, az „úr ír-t” is. Meggyőződhettem, a kijelentés fordítva is igaz. Az ír úr. Egy héten át legalábbis ez a benyomás rögzült bennünk a „zöld szigeten”. Civilizáltan, kulturáltan, úriasan élnek, viselkednek az írek. Tehetik, a világ „kelta tigrisként” tekint rájuk, az országban rendkívül fellendült a gazdaság, látványosan emelkedett az életszínvonal, megengedhetik maguknak a költekezést. Költekeznek is, zsúfoltak a bevásárlóközpontok, nagy a nyüzsgés a sétálóutcákon, tele vannak a vigalmi negyedek, éjjel-nappal dugig tömve a pubok, kocsmák, bárok. Pedig még nem olyan borzasztó régen éhínség tizedelte Írország lakosságát, a XIX. század közepén bekövetkezett vészes burgonyapusztulás következtében pár év alatt több mint egymillió ír halt éhen, majd utána egy évtized alatt kétmilliónál is többen vándoroltak ki Amerikába. Ma ez az újra virágzó, gyönyörű ország vonzza a turisták millióit és a bevándorlókat. Az emberi rasszok, nemzetek mindenféle képviselőjével lehet találkozni a fővárosban, Dublinban, vagy másfelé a forgalmas túraútvonalakon. A bábeli nyelvkeveredés is jellemző az utcákra, sörözőkre. Magyar szót kevesebbet, románt gyakrabban hallottunk. Az egyik központi csatornajavításnál románul beszélgettek egymással a sárga mellényes munkások. Nem messze onnan egy olcsóbb árkínálatú étkezdében, beszédünket hallva, barátságosan magyarul szólított meg a vendégeket fogadó, eligazító, agilis úr. Kiderült, hogy kolozsvári román fiatalember, aki nyelvünkön is jól és szívesen beszél, tíz év alatt, amióta ott van, már vitte valamire. Bónusszal is kedveskedik földijeinek, jó tanácsokkal se fukarkodik. Arra is felhívja a figyelmet, mi hol olcsóbb. Mert igaz ugyan, hogy a jól kereső írek sok mindent megengedhetnek maguknak, de ehhez mérten a drágaság is nagy, az árakat nem a kispénzű kelet-európai utazók zsebéhez mérték. Attól még mi is jól érezhetjük ott magunkat, ha nem is olyan elegánsan és nagyvonalúan, mint a szigetlakók. Ők különben közvetlen, barátságos, vidám emberek. Mondtam, a kocsma bezzeg hangos, munkálkodik a gitáros (mandolinos, bendzsós, sípos, fuvolás, hegedűs, furulyás stb.), mindenfelé élő zene üti meg a fülünket, ének, muzsika kíséri a Guinness sör vagy az ír whisky élvezetét. Kinn a tarka, régi házsorok közt is rengeteg az utcazenész és az énekes, és úgy tűnik, meg is tudnak élni ebből, vagy legalábbis jó jövedelemkiegészítő. Az írek s a tehetős idegenek gyakran ejtenek pénzt a sapkába, kalapba. Félre ne értsék a „régi” kifejezést, ezen a patinát értem, nem a kopottságot. Amit lehet és érdemes, mindent szakszerűen, szépen felújítanak a mai írek, ezért is annyira vendégcsalogató, marasztaló ez az ország. Amely tényleg csupa zöld, és csupa fa, csupa virág, pompásak a parkjaik. De elkalandozom a kocsmától, pedig az előbb még ott tartottam. A híres Temple bárban, amit minden dublini látogató igyekszik becserkészni, James Joyce-ba botlom. Az úr ír. De most nem ír. Iszik. Életnagyságú bronzalakban. Az ivó a világhírű író egyik kedvenc helye volt, életében igen gyakran megfordult a bárpultos teremben. Nem csak ezért tartják becsben. Az írek tisztelik az íróikat, költőiket. Van belőlük elég olyan nagyság, akiket még mi is ismerünk, becsülünk. Jonathan Swift, Bernard Shaw, Oscar Wilde, Samuel Beckett, William Butler Yeats, Sean O’Casey, Bram Stoker, hogy csak néhányukat említsem. Lépten-nyomon szobraikba, emlékműveikbe ütközünk. Fényképezőgépek, okostelefonok százai irányulnak rájuk percenként. Ha többet akarunk tudni, látni róluk, bemehetünk a múzeumokba, galériákba. Nagyobb hányadukba ingyenes a belépés. Ugye, mondtam, az ír úr. Ez az ország megér valamikor egy igazi, részletes úti beszámolót is.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató