2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Lélek az ajtón se be, se ki…” Arany-sor a Madách téren. Egy különös látvány hatására ugrott be nekem hirtelen a balladaidézet.

„Lélek az ajtón se be, se ki…” Arany-sor a Madách téren. Egy különös látvány hatására ugrott be nekem hirtelen a balladaidézet. Amikor délelőtt arra jártam, még puszta volt a házóriások közti térség Budapest szívében, pár órával később ajtók emelkedtek ki a semmiből. Az ilyesmi megállítja az embert, legalábbis a kíváncsibbakat. Tizennégy ajtó hármas csoportosításban, erre is, arra is nyitható. S ha kinyitod, felirattal, képekkel, rajzokkal, tükörrel, furcsa, játékos felületekkel, kérdésekkel, interaktív ötletekkel találod szembe magad. Egyből kiderül, hogy a múltra nyitottál, de amit látsz, amit olvasol, amivel szembesülsz, a jövő felé próbál fordítani. Egy civil szervezet, a Közös Halmaz Alapítvány kezdeményezte ezt a szokatlan köztéri kiállítást. Ahogy a szervezők nyilatkozták, akciójukkal a XX. századi magyar történelmi traumák megértését és átélését próbálják megkönnyíteni, ily módon is ösztönözve a magyar-magyar párbeszédet, amely a társadalomban tapasztalható gyűlölködések miatt az utóbbi időben egyre nehezebben folytatható. Trianon tragédiája, a holokauszt, a kommunista diktatúra, 1956, a rendszerváltás mozzanatai, sajátosságai s a hozzájuk kapcsolódó életérzések, hangulatok, elképzelések tűnnek elő változatos formában, a szokványostól eltérő szempontok szerint. Kérdéseket vetnek fel, önelemzést is provokálnak, megbékélésre ösztönöznek az ajtós installációk. Nyilván csak akkor, ha belemész a játékba. Az arra járók többsége közömbösen megy tovább. De elég sokan, főleg fiatalok, kinyitják a kilincset. És akkor akaratlanul is elkezdődik a dialógus. Kiben-kiben más és más gondolat indul el. Bennem, mint mindig, a hazai valóság, az itteni traumák és gyűlölködések, a romániai párbeszéd-képtelenség nyomult előtérbe. És a legyintéskényszer. Ááá, ilyesmik nem oldják meg a nagy problémákat. Persze hogy nem. De ilyenekre is szükség van, az újszerű kísérletekre mindig jobban odafigyelnek az emberek, a kis lépések is visznek valamire. Elvétve ugyan, de nálunk is vannak kísérletek arra, hogy a szembenálló felek dialógusát rendhagyó módon próbálják ösztönözni. Ezért is választottam ezt a jelenséget mai jegyzetem témájául, hátha ennek nyomán is szaporodnak a dilemmaoldó, „ilyen még nem volt” megnyilatkozások, rendezvényformák. A gyanakvások korát éljük, a kezdeményezők is könnyen gyanúba keveredhetnek, a legjobb szándék is lejáratható. Kié is ez a civil szervezet? Kik alkotják, kik pénzelik, mit akarnak, kiket szeretnének bepalizni? Vége-hossza nem lehet a kérdéseknek. A Közös Halmazról annyit tudtam meg, hogy napjaink realitásairól vitázó, beszélgető társaságból vált alapítvánnyá 2015-ben, s azóta igyekszik ilyenképpen is hallatni magáról. Az egyik meghatározó egyénisége az a Nyáry Krisztián, aki az utóbbi években az írók, festők magánéletét előtérbe állító népszerű könyveivel vált közkedvelt szerzővé, befolyásos könyves személyiséggé. Immár a közéleti szerepvállalásra is jó példát nyújt. „Adj esélyt a jövőnek!” – jegyeztem meg az akció egyik fő jelszavát. „Nem kell meggyőznünk egymást. Megérteni igen.” Tényleg jó lenne egymást megérteni. A téren elhelyezett utolsó ajtón egyébként ki is lehet lépni. Biztató a felirata: „Ki itt kilépsz, hagyj fel minden reménytelenséggel!”  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató