Meglátni és nem szeretni egy pillanat műve volt. Ez a viszonyulás jellemzi azoknak a Facebook-kommenteknek a nagyobb hányadát, amelyeket a világhálón a marosvásárhelyi Bethlen Gábor-szoborpályázathoz illesztettek a megszólalók.
Meglátni és nem szeretni egy pillanat műve volt. Ez a viszonyulás jellemzi azoknak a Facebook-kommenteknek a nagyobb hányadát, amelyeket a világhálón a marosvásárhelyi Bethlen Gábor-szoborpályázathoz illesztettek a megszólalók. Vannak olyanok is, akik objektíven, szakszerűen igyekeznek értékelni, elemezni a nyolc közzétett szobortervet, de sokkal több a kritikus észrevétel, a bíráló megjegyzés, a kemény, kíméletlen jelzőhalmaz, a ledorongoló, elutasító hozzáállás. Ne kerteljünk, a véleményt nyilvánítók többségének nem tetszik az, amit a pályázók felkínálnak, pontosabban az, ami a közölt fényképeken elénk tárul. Persze élcelődni lehet, és nyilván olyasmikkel is lehet replikázni, hogy akárcsak a focihoz, a szobrokhoz is mindenki ért, vagy legalábbis azt hiszi magáról. De a jelenségen érdemes elgondolkodni, a köztéri szobor kezdeményezőinek mindenképpen. A Fejedelem nekünk, magyaroknak nemcsak egykori vezéreink egyike, jelkép is hosszú ideje, és bizonyára az is marad. Mindannyiunkban él róla egy kép, talán meg sem tudjuk fogalmazni, milyen alakban jelenik meg lelki szemeink előtt, viszont határozottak vagyunk, ha nem tetszik a róla mintázott szobormás, vagy nem illik elképzeléseinkbe az őt megtestesítő helyzet, figura. Egykettőre elutasítjuk művészi alteregóját. Szeretnők, ha egyből éreznénk, a bronzalak egyértelműen visszaadja Bethlen Gábor nagyságát, és az is sugározna belőle, amit Ő ma jelent számunkra. Nem lenne jó egy olyan szobrot állítani, amit nem kedvelnek a marosvásárhelyi magyarok. És az se volna szerencsés, ha a plasztika ellenszenvet keltene az itteni románokban. A szakmai, művészi elvárásokról pedig még nem is beszéltem. Elvégre mégsem lehet most, a 21. században olyan emlékművet emelni, mintha száz, kétszáz évvel ezelőtt készült volna. Szóval egy ilyen mű számos igénynek kell hogy eleget tegyen. Nem könnyű feladat. A témának érlelődnie kell az alkotókban, igazán jó, alaposan átgondolt munkához hosszabb időre van szükség. A jelek szerint azonban időből sosincs elég, folyamatosan sürgetnek dátumok, döntések, évfordulók. Most is.
Nyolc jelentkező, nyolc pályamű tulajdonképpen elég lehetne. Ez nem mondható kicsi választéknak. Van lovas szobor, kardos, jogaros, katonás kiállású, határozott és tűnődőbb is, romantikus lendületű és groteszken ábrázolt. Az igazit, azt, amelyikbe első látásra beleszerethettem volna, nem találom közöttük. El tudom képzelni, hogy a mai urambátyámos, vitézkötéses közhangulatban a laikus szemlélők többsége a magyarosabb megközelítésű külsőt részesítené előnyben. Ilyesmi található a felhozatalban. A facebookos fotók azonban megtéveszthetnek. Talán bátrabban foglalhatunk állást, ha a maketteket valóban megtekinthetjük a Teleki–Köpeczi-házban a látványtervekkel együtt. Mert az se mindegy, hogy néznek ki három dimenzióban, és az se, hogy hova, milyen környezetbe képzelték el művüket a pályázók. Szavazni mindenképpen érdemes, egyharmadot ér a közvélemény döntése. Kétharmad a döntéshozatalban a szoborállításra összeállt szakbizottságra hárul. Tudtunkkal van szakzsűri, vagy legalábbis lesz. Nagy a felelőssége. A szobor értelmi szerzőié s az egész folyamat lebonyolítóié még nagyobb. Egy ilyen kerek évforduló, mint ez a 400. marosvásárhelyi, és a kitűzött határidők kikényszeríthetnek később megbánt kompromisszumokat. Kár lenne már induláskor, vagy netalán menet közben bántó esztétikai vagy más engedményeket tenni. Ha a pályaművek minőségileg nem ütik a mércét, addig kell folytatni a munkát, amíg meg nem bizonyosodnak, hogy a térre kerülő szobormás visszatükrözi az Erdély aranykorát megteremtő egykori kivételes egyéniség igazi karakterét. Bethlen Gábor önmagához is szigorú, töretlen következetességgel, sosem csillapuló harci kedvvel, bátorsággal, küzdeni tudással, de kiváló diplomáciai készséggel, taktikai érzékkel, helyzetfelismerő képességgel is kellőképpen felfegyverkezve alkotott nagyot. A mai és a közeljövőre megjósolható vásárhelyi viszonyok ismeretében kijelenthető, hogy a szoborügy felkarolóinak a felsorolt tulajdonságokra, a felvázolt bethleni hozzáállásra mindenképpen szükségük lesz, mifelénk ugyanis sohasem mennek simán a dolgok. De nagyon örülnék, ha a későbbiekben kiderülne, fölöslegesek voltak az aggodalmaim.
