2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Emberközpontú kormányzást

Szerdán délelőtt a marosvásárhelyi Piaf kávézóban tartott sajtótájékoztatót Császár Károly szenátor, Csibi Attila, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke és Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere. Az elöljárók az RMDSZ kormányzásának egyik legsikeresebb eredményéről, az ún. zsebszerződések telekelését lehetővé jogszabály alkalmazásáról számoltak be. 


Fotó: RMDSZ


Csibi Attila bevezetőként elmondta, a következő parlamenti ciklusra is mindenekelőtt szakembereket jelöltek. Császár Károly szenátor munkásságával bizonyította, hogy ott a helye. Az RMDSZ-nek fontos, hogy a közemberek gondjait orvosolja, hiszen az állam van értünk, és nem fordítva, ezért kell olyan jogszabályokat alkotni, elfogadtatni, amelyek csökkentik a bürokráciát, segítenek az ügyintézésben. Ilyen volt a kataszteri és ingatlankezelésre vonatkozó, 1996-ban kibocsátott 7-es számú törvény módosítása, és az új rendelkezések alkalmazási szabálya (az Országos Kataszteri és Ingatlankezelő Ügynökség 2023/600-as rendelete) amely lehetővé tette az ún. zsebszerződések alapján tulajdonost cserélő földterületek telekelését. A visszajelzésekből ítélve, szinte mindenkinek van olyan ismerőse, akinek az ügyintézését megkönnyítette ez a módosítás – tette hozzá az elnök. 

Császár Károly szenátor elmondta, nyolc év munkájának az eredményéről van szó. Mielőtt a parlamentbe került volna, Gyulakután jegyzőként dolgozott, és itt szembesült azzal, hogy a két, sőt három nemzedékre visszanyúló tulajdonjogot nem tudták rendezni, mivel olyan, kézzel írt zsebszerződéssel rendelkeztek a vásárlók, amelyek alapján nem tudták telekelni az általuk több éve használt területet. Gyulakután a beltelkek kb. 70%-ának volt telekkönyve, a fennmaradt 30%-ban vagy nem volt telekkönyv, vagy ha volt is, nem tükrözte a valós helyzetet.  

Hosszú lobbimunka eredményeként született meg a módosító jogszabály és az ezt alkalmazó rendelkezés. 

– A földtörvények, illetve a telekelésre vonatkozó jogszabály előírásait egyszerűbbre módosítottuk, azonban amikor a végrehajtáshoz jutottunk, ellenállásba ütköztünk. Nem segítettek az állami intézmények abban, hogy megkönnyítsük az eljárást. Az esetek többségében a megyei földosztó bizottságnál akadt el az ügyintézés. Nem vállalták a tulajdonjog visszaszolgáltatásának felelősségét. Sokan peres úton próbálták rendezni a tulajdonjogot, ami hosszú és költséges. Mi ezt a bürokratikus utat „kerültük” ki a jogszabállyal, számunkra fontos volt, hogy az embereken segítsünk – mondta a szenátor. 

A siker annak is köszönhető, hogy a jogszabály elfogadásának idején az RMDSZ kormányon volt. Az Országos Kataszteri és Ingatlankezelő Ügynökség az RMDSZ-es politikus (Cseke Attila) által vezetett Fejlesztésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozott, így megértően kezelték a kezdeményezést, és egyeztetések sorozatának köszönhetően sikerült gyakorlatiassá tenni a végrehajtási szabályzatot. Mint ismeretes, a módosításnak köszönhetően a zsebszerződéssel megvásárolt földterületek tulajdonjogát lehet rendezni, ugyanakkor egy másik – ehhez hasonló eljárással – a házhoz tartozó udvar és beltelek tulajdonhelyzete is tisztázható.  

A szenátor adatokkal igazolta a jogszabály sikerességét, ugyanis életbe léptetése óta mindkét esetben az országban közel negyedmillió személy rendezte ennek köszönhetően tulajdonjogviszonyát. Országos viszonylatban összesen 212.594 birtoklási jogot jegyeztek be, amiből Hargita megyében 18.367-et, Maros megyében 16.049-et, Kovászna megyében 958-at, Bihar megyében 10.992-t, Szatmár megyében 11.400-at, Kolozs megyében pedig 9245-öt.  Ezenkívül országszerte 10.245-en rendezték a házak melletti udvarok és telkek tulajdonjogviszonyát (Hargita megyében 3342-en, Maros megyében 1098-an, Kovászna megyében 72-en, Bihar megyében 363-an, Szatmár megyében 404-en, Kolozs megyében 142-en). Fontos hangsúlyozni, mondta a szenátor, hogy a könnyített eljárással első lépésként birtoklási jogot igényelnek, és amennyiben három éven belül az érdekelt személyek nem óvják ezt meg, a területet használó tulajdonába kerül a telek. Kérdésünkre a szenátor megerősítette, és a számok is igazolják, hogy országszerte sokan kihasználták a lehetőséget. 

– Az országban negyedmillió emberen segítettünk, megérte ezért dolgozni, biztos lesznek még olyan helyzetek, amelyekre jogorvoslást kell találni, ezért is szeretném folytatni a munkámat a következő négy évben – zárta beszámolóját Császár Károly. 

Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere kiemelte, a jogrendezési folyamatban fontos az önkormányzatok szerepvállalása, hiszen a hivatalnak kell kibocsátania a földterület-használati dokumentumot, amely az alapja az ügyintézésnek, továbbá segíthet a topográfiai felmérésben, ami  elengedhetetlen. Felhozta példának az épülő autópályát, hiszen a város területén több területet is kisajátít az építtető, és a telekkönyvben szereplő tulajdonosnak fizetik ki az értékét. Ezért is szorgalmazta, hogy az érintettek minél előbb éljenek a törvény adta lehetőséggel. 

Csibi Attila azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogy a parlamenti választások tétje, hogy az RMDSZ visszakerüljön a kormányba, mert ameddig a kormánykoalíció tagja volt, olyan racionális megvalósításokat tudott elérni, felmutatni, ami segített a polgárokon, és ez igazolja: ott a helye a legfelsőbb döntéshozó fórumban.  


Illusztráció
Fotó: Szer Pálosy Piroska (archív)




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató