2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Augusztus első szombatján avatják az Összetartozás templomát

Augusztus első szombatján, az elszármazottak éves találkozóján avatják fel az egykori Bözödújfalu jelképét, az Összetartozás templomát, amely közadakozásból épült fel, több mint ötszázan járultak hozzá a világ minden tájáról, hogy újra álljon a jelkép, amely évszázadok múlva is hirdeti majd az elárasztott település történetét. Az építmény azért kapta az Összetartozás temploma nevet, mert szeretnék, ha az összes felekezetet képviselné, amely egykor a víz alá került faluban élt.

A kommunista korszak végén kitelepített és elárasztott Bözödújfalu emlékét sokáig őrizte a tóból kiemelkedő római katolikus templom tornya, azonban 2014-ben ez is összedőlt, ezután támadt az ötlet, hogy a tó szélén egy új jelképet kellene építeni. A településről elszármazottak számára fontos volt, hogy újra álljon a „hírnök”, amely emlékeztet arra, hogy a tó helyén egykor település volt.

A templom újjáépítésének igénye már az összeomlás évében tartott bözödújfalusi találkozón megfogalmazódott, akkor született meg a merész gondolat, hogy újjáépítik a szimbólumot – mutatott rá Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy leköszönő polgármestere, aki a kezdetektől fogva szívügyeként kezelte az ügyet.

Az Összetartozás temploma több mint 500 ember hozzájárulásának köszönhetően épült fel, volt, aki névtelenül adományozott.

– Intézmények, cégek támogatták nagyobb összegekkel, viszont a több mint félezer adományozóból mintegy 450 magánszemély, volt, aki több ezer euróval, volt, aki öt lejjel, de Kanadától Izraelig és Ausztráliáig mindenhonnan érkeztek adományok – jegyezte meg Csibi Attila Zoltán. Az építményt egy csíkszeredai tervező, Máté Zoltán tervezte meg, a torony egy az egyben a régi paraméterei szerint készült el, ugyanazok a méretek. – Úgy készült az épület, hogy közben folyamatosan konzultáltunk a bözödújfalusiakkal, hogy elmondhassák, ők mit szeretnének, hogyan képzelik el az új építményt. Az egybehangzó véleményük az volt, hogy ne legyen zárt tér, ne templomnak minősüljön, hanem egy olyan szimbólumot állítsunk, ami még sok száz évig hirdetni fogja, hogy ott egykor Bözödújfalu volt. Ezért úgy döntöttünk, hogy kőből építjük fel, és a hajórész nem lesz zárt, hogy ha valaki oda betér, láthassa a körülötte lévő helyet, a víz alá került település jellegzetes helyszíneit, ahol az onnan elszármazottak felnőttek, és amelyekről az emlékeik ma is élnek. Ugyancsak az elszármazottak kérése volt, hogy ne zárjuk be a toronyrészt, hogy onnan is be lehessen látni a tájat, így egy marosvásárhelyi vállalkozás, az Üvegcentrum adományaként kapott üveggel fedtük be, csodaszép lett a faszerkezet is, amire rákerült az üveg – részletezte a polgármester. A kopjafa falutól nem messze álló templomhoz vezető utat leaszfaltozta az erdőszentgyörgyi önkormányzat, és a parkoló is elkészült.

Mint megtudtuk, egy következő lépésben a település múltját idéző tájékoztató anyagot – látványelemekkel és hangeffektusokkal – helyeznek majd el. Az augusztus 3-i találkozóra egyelőre nem készül el minden látványelem, amit oda terveznek, és amelyek „elmesélik” majd az odalátogatóknak, hogy mi is történt Bözödújfaluban. A terv szerint, ahogy bemegy a látogató a hajórészbe, eléje tárulnak a környék látnivalói, a jellegzetes falurészek, ezek történetéről ismertetőanyag lesz elérhető magyar, angol és román nyelven, ugyanakkor hangeffektusok elevenítik fel az egykori bözödújfalusi mindennapokat, például ahogy jön a szekér vagy ahogy csobog a víz. Az augusztus 3-i találkozóval egybekötött avatóünnepségre meghívtak minden támogatót, aki adományával hozzájárult az építkezéshez, több mint félezer személyt, emellett minden bözödújfalusit, aki még életben van.

Fotó: Átyin Kata


Amit célul tűztem ki, sikerült megvalósítani

Nem engedtem el Erdőszentgyörgy kezét

Az Erdőszentgyörgy élén töltött több mint tíz év után leköszön Csibi Attila Zoltán polgármester, aki a Maros megyei RMDSZ elnökeként folytatja a munkát a megyebeli magyar közösség érdekében. Erdőszentgyörgy polgármesteri tisztségét a júniusi helyhatósági választásokon a jelenlegi alpolgármester, Szász Levente Lóránd nyerte el, ő vezeti majd a várost az elkövetkező négy évben.

Csibi Attila Zoltán leköszönő polgármester döntése, hogy nem indult az idei önkormányzati választásokon, sokakat meglepett, azonban ő úgy érzi,  hogy jó kezekben marad a város, hiszen az évek során az önkormányzatnál kialakult egy kiváló csapat, amely továbbviszi majd a fejlődés útján a települést.

– Amikor évekkel ezelőtt először elhatároztam, hogy megpályázom a polgármesteri tisztséget, igazából fogalmam nem volt, hogyan működik az önkormányzati munka. Az első mandátum fele valójában az adminisztrációval való ismerkedés jegyében telt, de örömmel tölt el, hogy amit kitűztem célul, sikerült megvalósítani. Jóleső érzés visszatekinteni, hogy honnan indultunk 2012-ben, és hol tart ma Erdőszentgyörgy, a tanintézeteink, utaink rendben vannak, sportcsarnokunk van, uszoda épül, minden, az infrastruktúra fejlesztését célzó lehetőséget kiaknáztunk, és úgy köszönök le szeptember végén, hogy ha a folyamatban lévő pályázatokat is be tudják fejezni a következő négy évben, akkor sikerül stabilan tartani ezt a fejlődési ütemet. Nem engedtem el Erdőszentgyörgy kezét, a továbbiakban is számíthatnak rám a fontos döntésekben, ugyanakkor az évek során bebizonyosodott, hogy kiváló a csapat az önkormányzatnál, illetve az utódom évek óta mellettem dolgozik alpolgármesterként. Ami kihívás Erdőszentgyörgy tekintetében, hogy munkahely-lehetőségeket vonzzunk oda, erre van kilátás az ipar terén, ami nemcsak a város, hanem a térség előnyére is válna. Hiába vannak korszerű, jól felszerelt tanintézeteink, jó minőségű utaink, ha a demográfiai adatok csökkenő tendenciát mutatnak. Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy a külföldre vándorolt fiatalok kezdenek hazatérni, házakat építenek, vásárolnak, de ahhoz, hogy itthon boldogulni tudjanak, versenyképes jövedelmet kell biztosítani számukra – fogalmazott Csibi Attila Zoltán. 

Csibi Attila Zoltán polgármester

Fotó: Nagy Tibor (archív)



Nem marad aszfaltozatlan utca

Szeptember végéig befejezik az útkorszerűsítést

Előreláthatólag szeptember végéig befejezi a kivitelező az útkorszerűsítést, ami ha lezárul, sem Erdőszentgyörgyön, sem Bözödön nem marad utca, amit ne borítana aszfalt – újságolta Csibi Attila Zoltán.

A mintegy 20 millió lejes beruházás részeként leaszfaltozzák Bözöd összes utcáját, a bözödújfalusi templomig vezető utat, illetve az Erdőszentgyörgyöt a Havadtő–Rava úttal összekötő szakaszt. Mindemellett Erdőszentgyörgyön is van öt-hat útszakasz, amelyre aszfaltot húznak. A finanszírozást az Anghel Saligny program keretében biztosítják. A munkálat nemcsak aszfaltozásból áll, hanem része az alapozás, ahol erre szükség volt, a sáncok rendbetétele, valamint a járdák korszerűsítése is. A beruházás több mint fele elkészült, sikerült elvinni az aszfaltot a bözödújfalusi templomig, illetve korszerűsítik az Erdőszentgyörgy–Rava útszakaszt, mintegy három kilométeres községi utat, amelyen eddig nem volt aszfalt. Ezen a szakaszon bonyolította a munkát, hogy több gázvezeték halad át ott, magisztrális szállítóvezeték is, így olyan műszaki megoldásokra próbálták kötelezni az önkormányzatot, ami óriási anyagi teher lenne számára, és nincs rá fedezete, ezért elképzelhető, hogy azokat a részeket –három-négy helyen, ahol átmennek ezek a vezetékek – nem fogják tudni leaszfaltozni, tette szóvá a városvezető.



Népszerű szabadidőhelyszín lett az új park

Június 1-jén, gyereknapon nyitották meg a korszerű szabadidőhelyszínné varázsolt új parkot az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély mögötti területen, ami rövid idő alatt népszerű lett a lakosság körében, esténként kisgyerekes családokkal, sportolni vágyó fiatalokkal népesül be a hangulatos zöldövezet. 

A kastély mögötti téren, az egykori salakos pálya és a vízüzem területén fekvő, több mint másfél hektáros hely parkosítását célzó munkálatok, amit uniós forrásokból valósított meg a helyi önkormányzat, már a tavaly befejeződtek, azonban a városvezetés úgy döntött, hagy időt az elültetett növényzetnek, hogy gyarapodjon, fejlődjön, mielőtt megnyitják a nagyközönség előtt. Az idei gyereknapon megnyitott parkba több ezer dísznövényt ültettek el, a legkisebbek számára játszóteret alakítottak ki, padokat helyeztek el, a fák árnyékában hangulatos sétányokon lehet sétálni, illetve a sportolás kedvelőinek örömére kültéri fitneszgépek is helyet kaptak a helyszínen – sorolta Csibi Attila, majd hozzátette, kellemes meglepetés számukra, hogy az erdőszentgyörgyiek mennyire szeretik az új parkot, a kora esti órákban nagyon sokan töltik ott a szabadidejüket, gyerekek és felnőttek egyaránt.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató