Erdők voltak, vannak, de lesznek-e még?
Minden évben eltöltöttünk jó pár napot a Makfalva közeli kis településen, Cséjén, amely erdők övezte völgyben terül el. Az erdőjárás volt a mindennapi programunk. Itt található egy forrás, amelynek vizéhez hasonló finomat azóta sem ittam. Biztosan sokan nem hiszik el, de aludtam olyan házban, amelytől alig pár méterre egy anyamedve aludt bocsaival. Éjszaka, ha megébredtem, hallhattam a mocorgásukat.
Hogy rövid legyek és velős. Amióta az eszem tudom, mindig természetközelben éltem. Gyermekkoromban a játszóterünk a rét, az erdő volt. Nyáron a Kis-Küküllőre jártunk fürödni meg horgászni. Nem volt olyan alkalom, hogy zsákmány nélkül tértünk volna haza. Ha nem is nagy hal, de mindig akadt valami a horogra. Minden évben eltöltöttünk jó pár napot a Makfalva közeli kis településen, Cséjén, amely erdők övezte völgyben terül el. Az erdőjárás volt a mindennapi programunk. Itt található egy forrás, amelynek vizéhez hasonló finomat azóta sem ittam. Biztosan sokan nem hiszik el, de aludtam olyan házban, amelytől alig pár méterre egy anyamedve aludt bocsaival. Éjszaka, ha megébredtem, hallhattam a mocorgásukat.
Aztán eltelt az idő, és mi felnőttünk. Ezzel együtt elmaradtak a nyaralások. De azért ugyanúgy szeretjük a természetet, mint régen. Most is minden nyáron kimegyünk a rétekre, erdőkbe. Igaz ugyan, most már igénybe vesszük az átalakított kisbuszt is, de azért igyekszünk minél kevesebb kárt tenni a természetben. A Küküllőre is kijárunk, de most már többször előfordult, hogy zsákmány nélkül tértünk haza.
Mozgássérült lévén, nyaranta több időt töltök Makfalva központjában, ahová könnyebben el tudok menni az elektromos tolókocsimmal. Azért lehetetlen nem észrevenni az évek óta tartó nagyipari fakitermelést, ami környékünkön is folyik, akárcsak Erdély- és Romániaszerte. Különösen ősz felé szembetűnő. Naponta tíznél is több nagy kamion hordja az ötvenévesnél idősebb farönköket, hogy a több száz köbméter tűzifáról ne is beszéljek.
Ne értsenek félre, nem azokat akarom „megróni”, akiknek ez a munkájuk, hiszen tudom, hogy többségük azért végzi ezt a munkát, mert ez a megélhetésük. Én inkább azt az ostoba emberi természetet és gondolkodásmódot hibáztatom, amely azt gondolja, hogy az agresszív beavatkozás után a minket körülvevő természet regenerálódhat. Ha nyitott szemmel és lélekkel járunk a természetben, megtalálhatjuk benne az emberi kéz okozta sebek nyomait.
Ebből kiindulva, próbálom nevelni azt a gyerekekből és tinédzserekből álló kis csoportot, amelyet sikerült magam köré gyűjteni az elmúlt évben. Szeretném, ha ők is megtapasztalhatnák, milyen jó szarvast vagy vadnyulat látni a természetben. Vagy horogra akasztani a Küküllőben egy nagy halat. Megértem, hogy kell a fa a feldolgozóiparnak vagy tüzelőnek, de azt is tudom, hogy időt kellene adni az erdőknek a regenerálódásra. Vagy csemetét kellene ültetni, amint azt más országokban teszik.
Végszóként térjünk vissza Cséjébe, gyerekkorom boldog színhelyére. Egy hónapja voltak ott a szüleim egy családi jó barát temetésén. Miközben a tiszteletes a búcsúztatót mondta, a környező hegyekben megállás nélkül zúgtak a motoros fűrészek…
Ifj. Kovács Árpád, Makfalva
