Bözödújfalu valamikor Erdély egyik legszínesebb települése volt. Míg a legendás Atlantiszt a természet erői süllyesztették el, addig a Bözödi-tó az értelmetlen falurombolás szimbóluma. Az Átjáró rövidfilmmel emlékezik meg a negyedszázaddal ezelőtti pusztításról.
Bözödújfalu valamikor Erdély egyik legszínesebb települése volt. Míg a legendás Atlantiszt a természet erői süllyesztették el, addig a Bözödi-tó az értelmetlen falurombolás szimbóluma. Az Átjáró rövidfilmmel emlékezik meg a negyedszázaddal ezelőtti pusztításról.
A Maros megyei település gazdag néprajzi hagyományairól, vallási toleranciájáról volt híres országszerte. Egy víztározó építésének ürügyén telepítették ki az ott élőket a nyolcvanas évek végén, s ezzel végérvényesen eltüntettek egy több évszázados magyar falut. Ma már sokan csak ideális nyaralóhelynek tartják Bözödújfalut, a legtöbbünk számára viszont a vízzel elárasztott település a ceauşescui falurombolás örök jelképévé vált.
Az Átjáró csütörtöki adása egy üdülőhelyi idillel indul: vidám strandolók relaxálnak egy hangulatos tó partján. Fokozatosan bontakozik ki a falu tragédiája.
„Nem is lehet kimondani, hogy milyen nagy bánat volt. Mikor költöztünk, végig sírtam – gondol vissza a kataklizmára Kinda Irma, akinek elsőként kellett elhagynia 1988-ban a települést. – Nem is lehet elfelejteni sohasem. Nagyon szép volt. Nem volt nagy falu, de összetartó nép lakta.”
Az ördögi terv kiagyalói egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve és szeretve, példás békességben.
Immár negyedszázada, hogy a nagyvilágban szétszóródott bözödújfalusiak együtt emlékeznek. Minden év augusztusában arra áldoznak egy napot, hogy egykori falujuk határában találkozzanak. Idén rossz hír fogadta a falutalálkozóra összeseregletteket: pár héttel ezelőtt ugyanis összeomlott az elárasztott falu utolsó „kőmementója”, a katolikus templom tornya is.
Az együttlétet a Bözödújfaluból származó Sükösd Árpád kezdeményezte. Neki köszönhető a „sirató-falnak” nevezett emlékhely kialakítása is.
„Ausztriában élek 1975 óta; még jobban fájt nekem az, hogy amikor az ember már haza tudott volna jönni, nem volt hova hazajönnie – emlékezik a távolba szakadt férfi. – A tó alatt van az, ahol én felnőttem.”
Készítették: Fábián Kornélia, Dakó István, Fancsali Levente
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
