2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy hét alatt nyolcezer látogató

Az erdélyi kultúra és épített örökség sokszínűségét eleveníti meg a látogatók előtt a szejkefürdői Mini Erdély Park, amely augusztus elején nyitotta meg kapuit, és már az első héten mintegy nyolcezer turistát vonzott oda. A nyitáskor hozzávetőleg negyven makett, Erdély legjelentősebb történelmi épületeinek a kicsinyített mása került a helyére, de a tökéletes pontossággal kidolgozott alkotások száma folyamatosan bővül, rövidesen turisztikai központtá alakul a helyszín, augusztus 20-án nyílik az Orbán Balázs-látogatóközpont, és a gyerekek örömére minigőzös is üzemel majd.


A Mini Erdély Park megálmodója a Székelyföldi Legendárium csapata. A projekt célja, hogy a makettek révén bemutassák a multikulturális Erdély építészeti sokszínűségét, fénykorukban jelenítve meg a régió minden nemzetének legfontosabb épületeit. A bemutatottak közül több az UNESCO világörökség része. A maketteket a székelykereszt-úri származású Vajda Domokos és Németh Hajnal Auróra képzőművész készítette, Gyöngyössy János történeti grafikus szakmai irányításával. Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium ötletgazdája lapunknak elmondta, az előbbi két művész készítette a szarvasi Mini Magyarország makettjeit, ott találkozott a munkájukkal, és igencsak elnyerték a tetszését.

Rámutatott: egy komplex turisztikai központ készül Szejkefürdőn, ennek részeként első lépésben megnyitották a Mini Erdély Parkot, amely folyamatosan bővül, eddig mintegy negyven, elsősorban Hargita, Kovászna, Maros, Beszterce-Naszód és Kolozs megyei épített örökséget megelevenítő alkotás került a helyére, de rövidesen a park alsó részén helyet kapnak Fehér, Hunyad, Arad, Temes, Szeben, valamint Brassó megye nevezetességei, többek között a Peles-kastély, a szász erődtemplomok, de átnyúlva a Kárpátokon, kiállítják a poenari-i Drakula-várat, valamint a hurezui kolostor kicsi-nyített mását is, ami szintén a világörökség része – tudtuk meg az ötletgazdától. A parkban megtekinthető már többek között a marosvécsi Kemény-kastély, az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély, a marosvásárhelyi vár és az egykori Bodor Péter-kút, valamint a miklósvári Kálnoky-kastély kicsinyített mása is. A park megálmodói arra is odafigyeltek, hogy az épületeknek egy kicsit a környezetét is visszaadják, például a magaslatra épített várakat a parkban is sziklás környezetbe helyezték. Ugyanakkor az alkotások úgy vannak elhelyezve, hogy a látogató a megformált épületek belső udvaraira is bepillanthasson.

Messze felülmúlta a várakozásokat a látogatók száma

Fazakas Szabolcs szerint Szejkefürdő az utóbbi évtizedekben sokat vesztett turisztikai vonzerejéből, és a szomszédos Székelyudvarhely esetében is inkább átutazó turizmusról lehet beszélni, ezért olyan projektben gondolkodtak, ami a turistát megállítja, marasztalja. Elismerte, messze felülmúlta a várakozásaikat a látogatók száma, ugyanis már a nyitás utáni héten mintegy nyolcezren fordultak meg a parkban. A járványhelyzet miatt elsősorban belföldi látogatóik voltak, köztük sok román turista, akiknek igencsak elnyerték a tetszését a látottak, de többen érkeztek Hollandiából, Magyarországról is. A makettek elé elhelyezett ötletes, forgatható ismertető-táblákon három nyelven olvasható az adott épület története. A projekt megálmodói ugyanakkor a makettek fölé védőszerkezetet szeretnének elhelyezni, hogy védje az alkotásokat az időjárás viszontagságaitól, és a téli idényben is látogatható legyen a Mini Erdély Park.


Interaktív megoldások, minigőzös és bivalyszekerezés

Az ötletgazda hangsúlyozta, a projekt nem áll le ezen a ponton, interaktív megoldásokat terveznek, többek között a makettekbe is olyan elemek vannak beépítve, hogy ki tudjanak nyílni egyes ajtók, ablakok. A parkot összekapcsolják a közeli borvízmúzeummal, felidézendő a régi idők szejkei hangulatát, a telek alsó részén pedig kiépítik a székely minigőzösnek a vasútvonalát, a gyerekek számára bizonyára egyedi élményt nyújt majd, hogy az épületmakettek között, több mint 300 méteres sínpályán körutazást tehetnek a minigőzössel a kerti vasúton. Ugyanakkor lehetőséget biztosítanak majd a turistáknak, hogy bivaly húzta szekérrel is bejárhassák a helyszínt – sorolta a legközelebbi terveiket az ötletgazda. 

Augusztus 20-án nyílik az Orbán Balázs-látogatóközpont

Napokon belül újabb turisztikai látványossággal bővül Szejkefürdő, a Mini Erdély Park közvetlen szomszédságában augusztus 20-án nyílik az Orbán Balázs-látogatóközpont, ahol interaktív kiállítás eleveníti meg a legnagyobb székely életét. Fazakas Szabolcs elmondta, sajnos Orbán Balázs életével kapcsolatos tárgyi hagyaték nemigen van, ezért a technikát hívták segítségül, a gyerekek számára is élvezhető módon, hologramokkal, érintőképernyős megoldásokkal. 

A kiállítótermeket végigjárva megismerjük Orbán Balázs életét, munkásságát és hagyatékát. Az életutat követve, a látogató megtekintheti a korabeli használati tárgyakat, a fényképezéshez használt eszközöket, betekintést nyer az egykori fotótechnikába. Ráadásul – a modern technikának köszönhetően – megjelenik előtte maga „a legnagyobb székely” is.

A látogatóközpont termeiben tematikus tagolásban követhető Orbán Balázs életútja és munkássága. Az első teremben az életrajzzal és az Orbán család történetével ismerkedhetünk meg, tanulmányozhatjuk a családfát. Érdekességként vicces anekdoták, pikáns történetek tükrében is felvillan előttünk a nagy előd. Ráadásként a korabeli újságokban, gúnylapokban megjelent karikatúrák között is lapozhatunk az érintőképernyőn.

A második terem Orbán Balázs politikai pályájának alakulásába nyújt betekintést. Mivel az akkori politikai életben jelentős szerepet töltött be, az ő szemszögéből ismerkedhetünk korának politikai viszonyaival. Ebben segít bennünket a számos országgyűlési beszéd közötti hagyományos tallózás lehetősége mellett a modern technika. Egy háromdimenziós hologram és animáció alkalmazásával Orbán Balázsnak az előadásában hallgathatjuk meg egyik beszédét. 

A harmadik teremben Orbán Balázs sokoldalú tevékenységének újabb területét ismerhetjük meg. Ezúttal a keleti utazó és a Székelyföld leírója életének eseményeit idézhetjük fel. A kalandos családtörténet, a Boszporusz partján töltött idő eseményei mellett azt is megtudjuk, miként próbálta a család visszaszerezni nagyanyai örökségét. Konstantinápolyból indult el a fiatal Orbán Balázs – gyermekkori álmát követve – bejárni az ókori világ fontosabb helyszíneit. Ez az utazás ihlette a Székelyföld bebarangolására, aminek eredményeként megszületett legnagyobb műve, A Székelyföld leírása. A terem egyik fő látványossága – az egyiptomi piramis és más tárgyak mellett – egy korabeli fényképezőgép. Ahhoz hasonlót használt utazásai során a fotográfus is. A réginek a mai technológiákkal való ötvözése egyedi élményt nyújt a látogatók számára. 

Ugyanebben a teremben látható Orbán Balázs élethű mása. A kiállított tárgyat a Legendárium Animációs Stúdió által tervezett háromdimenziós modell alapján magyarországi filmesek készítették rendkívül élethűre.

A negyedik teremben Orbán Balázs foto-gráfusi tevékenységéről tájékozódhatunk. Megtudjuk, hogy a Jersey szigetén töltött száműzetése alat miként tanulta meg a fotózás technikáit Victor Hugótól és annak két fiától. Ugyanakkor megismerhetjük a korabeli előhívókamrát és az akkori fényképelőhívó eljárást is.







Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató