2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén, július 16–22. között, a Kolozsvári Magyar Ifjú Kémikusok Szervezete (KOMIX) 11. alkalommal szervezte meg az Entrópia nyári kémiatábort, aminek keretében minden évben középiskolásokat fogadnak Kolozsváron. 

Erdély 13 középiskolájából, minden évfolyamról érkeztek résztvevők, így az egyhetes kolozsvári táborban összesen 30 diák vett részt, ami rekord résztvevőszám. 

A tábor szervezésében, már hetekkel a rendezvény időpontja előtt, 22 önkéntes vett részt, akik mind a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kémia és Vegyészmérnöki Karának a hallgatói. 

A táborozók megtapasztalhatták, milyen is egyetemre járni, illetve mire számíthatnak, ha úgy döntenek, hogy a kémia vagy a vegyészmérnökség mellett szeretnének elköteleződni. Az egyetemen tanárok által vezetett laborgyakorlatokon és bemutatókon vehettek részt, betekinthettek az analitika, a biokémia, a szerves és szervetlen kémia laboratóriumokba. Az egyetemi programokon kívül a diákok a Cesarom csempegyárba és a Quantumpharm étrendkiegészítő-gyárba is ellátogathattak a hét folyamán, amely látogatásoknak célja a jövőbeli munkalehetőségeknek a bemutatása volt. 


A tábor céljai közé tartozik a közösségépítés is, és az, hogy a középiskolás diákok megtapasztalhassák, milyen kolozsvári egyetemistának lenni. A délutáni tevékenységek során így Kolozsvárral ismerkedhettek meg a résztvevők, városnézés és a botanikus kertbe való látogatás révén. Az estéken pedig az ismerkedés került előtérbe társasjátékesteken vagy alumnibeszélgetéseken, ahova a Kémia és Vegyészmérnöki Kar volt hallgatói látogattak el; a jövőbeli lehetőségeket ismertették velük, valamint tanácsokkal látták el a vegyész- vagy vegyészmérnöki pályára készülő diákokat. 

A tábor minden évben az egyetemi beiratkozás és felvételi vizsga idejére van időzítve, így a részt vevő tizenkettedikes diákoknak lehetőségük van a tábor ideje alatt beiratkozni az egyetemre, amit az idén hét diák meg is tett. Összességében kijelenthető, hogy a fárasztó, ám annál tartalmasabb ,,egyetemi gyorstalpaló’’ célja a kolozsvári egyetemi diákélet bemutatása és az orientáció elősegítése a jövőbeli hallgatók számára. Jövőre is nagy szeretettel vár minden érdeklődő középiskolást a KOMIX csapata!

Végh Márk és Tőkés Bence


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató