2024. october 2., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gyors, finom rántott csirkemell




Két nagy csirkemellet vagy pulykamellet (kb. 70 dkg) apró kockákra vágok. A húst besózom, borsozom, három cikk zúzott fokhagymával, öt tojással, egy mokkáskanál mustárral, egy evőkanál majonézzel, egy dl görög joghurttal, négy evőkanál liszttel, három evőkanál apróbb szemű zabpehellyel jól összekavarom. Olajban mindkét oldalán kisütöm, amíg aranysárga lesz. Önmagában vagy szószokkal, salátákkal is nagyon finom! De bármilyen körettel fogyaszthatjuk.

Gombás rizottó





Fél kg csiperkegombát szeletekre vágok, majd vajban és négy evőkanál száraz fehér borban megpárolom, folytonosan kevergetve. Kb. 10 perc alatt kész. Megsózom, borsozom, majd 15 dkg kerek szemű rizst hozzákeverek, átforgatom, majd feltöltöm kétszer annyi alaplével, mint amennyi a rizses gomba. Ha nincs alaplevünk, feltöltjük vízzel, és tyúkhúsleveskockát adunk hozzá. Lassú lángon, lefedve készre főzzük. Fövés közben egy dl zsíros tejszínt is hozzáadok. Amikor jó ragacsos, reszelt parmezánt, kék sajtot, gorgonzola sajtot keverek bele még forrón, ízlés szerint. Én bőségesen tettem bele sajtot. Végül egy vastag törlővel letakarom, és úgy hagyom kb. fél órát. Finom, laktató!

Rántott őzlábgomba




A gombákat, miután alaposan megtisztítottam, besózom, borsozom, kevés olívaolajjal bekenem, és lefóliázva egy órára a hűtőbe teszem. Öt tojást liszttel, kevés tejföllel palacsintaszerű masszává keverek. 50 dkg sós kekszet ledarálok. A gombaszeleteket először a tojásos masszába, majd a darált kekszbe forgatom, és olajban mindkét oldalukon kisütöm. Az elején lefedem a gombát, majd amikor átfordítom, akkor leveszem a fedőt. Friss zöldséggel, kenyérrel szeretjük, de rizzsel, tartármártással is nagyon finom.

Diós kosárka




Szükséges hozzá: 20 dkg liszt, 12,5 dkg vaj vagy margarin, csipet só, két evőkanál porcukor, két tojássárga, negyed csomag sütőpor, negyed citrom leve. A töltelékhez: két tojásfehérje, 14 dkg porcukor, 20 dkg darált dió. A lisztben elkeverjük a sót, sütőport, porcukrot, hozzáadjuk az apró darabokra vágott vajat, és elmorzsoljuk. Ezután a tojássárgákat és a citromlevet is hozzátesszük, majd összegyúrjuk. Folpackba csomagoljuk, betesszük a hűtőbe addig, amíg a tölteléket készítjük. A két tojásfehérjét majdnem keményre verjük, és apránként hozzáadjuk a porcukrot is. Tejfölsűrűségűre verjük a habverővel, majd belekeverjük a darált diót. Kinyújtjuk a tésztát, nagyobb pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, és a kosárkaformákba nyomkodjuk. Egy teáskanál baracklekvárt teszünk a kosárka aljára, erre halmozzuk a diós habot. A kosárkákat rárakosgatjuk egy sütőlemezre, és a 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 percig sütjük. 20-23 db lesz a fenti mennyiségből. Én általában két-három adagot készítek egyszerre. 

Jó étvágyat kívánok!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató