2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Almás-meggyes mogyorótorta

Szükséges hozzá: egy evőkanál olívaolaj, két dl olaj, 2,5 dl cukor, 0,5 l liszt, egy kávéskanál szódapor, öt tojás, négy vaníliapor, egy kávéskanál darált fahéj, három evőkanál zabpehely, egy evőkanál tejföl, három evőkanál meggydzsem, öt közepes méretű alma meghámozva, kockákra vágva. A hozzávalókat jól összekevertem. A tortaformát kivajaztam, liszteztem, és beleöntöttem a masszát. A tetejét megszórtam vagdalt mogyoróval, és 180 fokon 10 percig, majd 160 fokon még 30 percig sütöttem. Narancsdzsemmel fogyasztottuk. Melegen, vanília-csoki fagylalttal vagy karamellkrémmel is nagyon finom.


Almás palacsinta zabpehellyel

Hozzávalók: négy tojás, négy evőkanál zabpehely, fél tasak sütőpor, öt kis tasak vanília, egy evőkanál olívaolaj, pici só, ízlés szerint őrölt fahéj, egy evőkanál méz, nyolc alma lereszelve (a levét én nem csavartam ki), és annyi liszt, hogy vastagabb masszát kapjunk, mint egy palacsintatészta. Kevés olajba kisebb méretű merőkanállal kis kupacokat mérek, és mindkét oldalát szép aranysárgára sütöm. Vaníliás porcukorral, fahéjjal szórom meg. Fogyasztható lekvárral, pudinggal, fagylalttal vagy almapürével.


Ropogós csirkeszárny

A csirkeszárnyakat kettévágom (1 kg szárnyat, kb. 10-12 darabot használtam). A csont mellett mélyen kis vágást csinálok egy hegyes késsel, majd megsózom, borsozom a húst. Egy kisebb edényben a következő páckrémet készítem: egy evőkanál ketchup, egy evőkanál mustár, két evőkanál méz, egy evőkanál szójaszósz, hat gerezd zúzott fokhagyma, egy kisebb fej sárga hagyma lereszelve, egy bazsalikomlevél, egy mentalevél, egy szál kapor, egy szál kakukkfű, kis gerezd rozmaring. A zöldfűszereket apróra vágom, három evőkanál olívaolajat, két evőkanál tejfölt, aki pikánsabban szeretné, chilipaprika-őrleményt vagy -pelyhet, mokkáskanálnyi pirospaprika-őrleményt együtt jól kidolgozom. Ecsettel vagy kézzel alaposan bekenjük a csirkeszárnyakat. Én lefóliáztam, és egy órára a hűtőbe tettem. A kukoricapelyhet elmorzsoltam, de egy nyújtó segítségével is apróbb darabokra zúzhatjuk. Kb. 25 dkg kukoricapehelyhez öt evőkanál prézlit és egy citrom reszelt héját vegyítek. A szárnyakat először lisztbe, majd tojásba, legvégén a kukoricapelyhes őrleménybe forgatjuk, majd olajban, lassú tűzön megsütjük. Én le szoktam fedni pár percig, így nem lesz kemény a bundája. Bármilyen köret illik hozzá.



Pikáns csirkepaprikás csirkemellből

60 dkg csirkemellet felkockázok, egy nagy fej hagymát egy kisebb kápiapaprikát és egy paradicsomot apró kockára vágok. A zöldségeket kevés olajon átforgatom, hozzáadom a felkockázott csirkemellet, és fehéredésig keverem. Sózom, borsozom, kevés vegetát, öt cikk zúzott fokhagymát, egy kávéskanál piros fűszerpaprikát is adok hozzá. Végül pár szelet chilit is, de ez elhagyható. Feltöltjük annyi vízzel, hogy ellepje a hozzávalókat, és puhára főzzük. Pörköltszerű ételt kapunk, amit én tovább a következőképpen készítek: öt dl főzőtejszínkrémet használok, de készíthetjük jó minőségű főzőtejszínnel is – 25-30 százalékos zsírtartalmú legyen, így nem csapódik ki. A tejszín mindig szobahőmérsékletű legyen! Besűrítjük folytonos kevergetés közben a paprikásunkat. Nagyon krémes, ízletes mártást kapunk. Apróra vágott petrezselyemzöldet is adunk hozzá. Puliszkával, csemegeuborkával a legfinomabb!

 Jó étvágyat kívánok!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató