2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pozsonyi kifli

50 dkg finomlisztet 20 dkg vajjal összedolgozok, két evőkanál porcukorral, egy dkg friss élesztővel, csipetnyi sóval, fél tasak sütőporral, két tojássárgával, 1,5 dl tejjel összegyúrok. Folpackba csomagolva egy órát a hűtőben pihentetem. Töltelék: 30 dkg mákot leforrázok 1,5 dl tejjel, amibe 15 dkg cukrot, két csomag vaníliás cukrot teszek előzőleg. 24 részre osztjuk a tésztát, de én most picit nagyobb darabokra osztottam. Kinyújtjuk. Megkenjük a töltelékkel a kinyújtott tésztadarabok felső részén, egy csíkban, majd feltekerjük és formázzuk. (A töltelékbe én nem teszek mazsolát, de aki szereti, az egy evőkanál mazsolát, egy evőkanál barackdzsemet is keverhet a mákos töltelékbe.) Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, megkenjük tojássárgájával. 50 percig meleg helyen hagyjuk, amíg megszárad, majd tojásfehérjével is megkenjük, és hideg helyre tesszük kb. 35 percig, végül 180 fokon 30 perc alatt szép barnáspirosra sütjük.


Vinettás-sütőtökös lecsó

Két nagy fej hagymát nagyobb szeletekre vágok. Három nagy kápiapaprikát, fél kg jó érett paradicsomot ízlés szerint felszeletelek. Fél dl olajban a zöldségeket pár percig folytonosan kevergetve áthevítem, amíg látom, hogy levet engednek, és párolódni kezdenek. Egy közepes nagyságú vinettát apróra darabolok, egy nagy szelet sütőtököt lereszelek, és hozzákeverem a paradicsomos alaphoz. Ízlés szerint megsózom, borsozom. Aki pikánsan szereti, adjon hozzá egy chilit is apróra vágva, egy cikk zúzott fokhagymát, egy evőkanál őrölt pirospaprikát (mi így szeretjük). A legvégén 18 dkg jól megmosott rizset is hozzáadok, és feltöltöm kétszer annyi vízzel, mint amennyi az alapunk, majd még egy jó csészével ráadásként (kb. 2,5 dl) és egy dl paradicsomlével. Lefedve lassú tűzön puhára főzzük. Akinek nem eléggé paradicsomos, ízlés szerint tölthet hozzá még paradicsomlevet. Fasírttal, kolbásszal, rántott szelettel fogyaszthatjuk, de önmagában is nagyon laktató.


Birsdzsem

Öt pohár mézből (5 dl), 1,5 kg cukorból, hat dl vízből szirupot főzök. 2,5 kg birsalmát, két kg birskörtét héjastul felkockázok, és két nagy citrom levét rácsavarom. A birskörtét és birsalmát jól megmosom, a magházát eltávolítom, kockára vágom, és megfőzöm a szirupban. Ha igényli, pici vizet még tölthetünk hozzá. Ízesítésként egy csipetnyi cardamont, vaníliát, fahéjat használok. Négy darab piros almát héjastul felkockázok, leforrázom, és hozzáadom a birsmasszához. Botmixerrel pürésítem, majd kellő vastagságúra főzöm. Üvegekbe töltöm, és másnap lerben kidunsztolom.


Ordás szelet

A tésztához szükséges: két dl olaj, két pohár cukor (ugyanaz a mérce, amiben az olajat mérjük), két tojás, 10 dkg olvasztott vaj, egy sütőpor, pici só, két púpozott evőkanál kakaópor, 10 evőkanál tej, két evőkanál tejföl és liszt, amennyit felvesz. Két cipóra osztom a tésztát. Ordatöltelék: 1,125 kg orda, négy tojás, 28 dkg vaníliás porcukor, két dl zsíros tejföl, egy citrom héja, kb. fél dl tejszín. Jól kidolgozom mixerrel a hozzávalókat. Az egyik lapot kinyújtom, megszórom darált keksszel, tejporral, és rákenek egy vékony réteg málna- vagy meggyzselét. Ezúttal fagyasztott vörös áfonya került a süteménybe. Ráhelyezem az ordás masszát, és beborítom a másik lappal. Megszurkálom, majd 180 fokon, 45-50 perc alatt készre sütöm. Jó étvágyat kívánok!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató