2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Citromos, narancsos, gyömbéres répatorta

Hat tojássárgáját 20 dkg barna cukorral (vagy kristálycukorral), egy citrom levével, reszelt héjával, egy narancs levével, 10 g reszelt gyömbérrel, 10 dkg olvasztott vajjal, egy dl olajjal, három evőkanál olívaolajjal kikavarunk. 25 dkg reszelt murkot adunk hozzá. 20 dkg darált mandulát, egy kis tasak sütőport, pici sót, kávéskanál darált fahéjat, 14 dkg lisztet, három evőkanál mézet, egy evőkanál tejszínt összedolgozunk a többi hozzávalóval. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és a legvégén a masszához keverjük. Kivajazott tortaformába öntjük, és 180 fokon kb. 10 percig, majd 160 fokon 30 percig sütjük. Miután kihűlt, kettévághatjuk. Pudinggal, mascarponekrémmel tölthetjük meg. Aki nem szeretné megtölteni, az a tetejére kenheti a krémet vagy megszórhatja porcukorral. Tetszés szerint díszítsük.


Omlett-tekercs

Ebben a nagy hőségben jól jön a könnyen elkészíthető finomság. A tekercshez 10 tojást három evőkanál liszttel, egy evőkanál krumplipehellyel, sóval, borssal, egy evőkanál tejszínnel alaposan felverünk. Teflonban, kevés zsiradékon mindkét oldalát megsütjük. Egy kis doboz csicseriborsó-konzervet leszűrünk, 10 dkg csirkemellsonkát, egy piros kápiapaprikát, egy nagyobb kovászos uborkát, kevés párolt gombát, kis csokor metélőhagymát vagy vöröshagymát apró kockára vágunk, egy kiskanál vajjal, egy henger alakú krémsajttal, tetszés szerint majonézzel jól kidolgozzuk, sózzuk, borsozzuk. A langyos omlettet megtöltjük a töltelékkel, és fólia segítségével jó szorosan felcsavarjuk. Egy órára hűtőbe tesszük, zöldségsalátával fogyasztjuk.


Zserbóbukta

Hozzávalók: egy kg finomliszt, egy mokkáskanál só, egy citrom reszelt héja, egy egész tojás, két tojássárga, öt evőkanál cukor, öt dl tej, egy kis kocka friss élesztő, 10 evőkanál olaj. A tejet meglangyosítom, beleteszem a sót, a cukrot, az élesztőt, és felfuttatom. A liszt közepébe mélyedést készítek, és beleöntöm a tejes egyveleget, a tojásokat, az olajat, és addig gyúrom, amíg már nem ragad a kezemhez. Lisztet szórok rá, és egy órát kelni hagyom. Kiserítem, majd felkockázom. A szilvaízet darált dióval kikavarom, kevés citromhéjat, porcukrot teszek hozzá (kb. egy üveg szilvaízhez jár 20 dkg darált dió és 12 dkg porcukor), megtöltöm, és feltekerem. A tepsit megkenem zsírral, és egymás mellé helyezem a buktákat. Megkenem felvert tojással, majd miután megsült, cukros tejjel (egy ecset segítségével). Amikor még langyos, porcukorral megszórom, és 25 perc alatt készre sütöm.


Finom zakuszka

Szükséges hozzá: egy kg hagyma, egy liter olaj, három kg piros gogospaprika, 1,5 liter főtt zsengés paszuly. A hagymát, paprikát, paszulyt ledarálom. Olajon először a hagymát a paprikával kb. 1,5 órát dinsztelem, folytonosan kavargatva. Utána hozzáadom a paszulyt, sót, pár babérlevelet, ízlés szerint szemes borsot, három cikk fokhagymát. Még kb. 20 percig kevergetem, majd hozzáadok egy liter paradicsomlevet, egy kávéskanál cukrot, és kb. 2 órán keresztül vastagra főzöm. Akkor van kész, amikor az olaj feljön a tetejére. Kevés befőzőport is adok hozzá (a kis tasaknak a felét). Másnap kidunsztolom.

Jó étvágyat kívánok!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató