2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Málnahabos rizskoch

Egy liter tejet egy dl vízzel felhígítunk, és odatesszük főni. Beleszórunk 20 dkg kerek szemű rizst, 10 dkg porcukrot, csipetnyi sót. Addig főzzük, amíg a rizs megpuhul, és majdnem elfő róla a tej, majd hagyjuk lehűlni. Négy tojást szétválasztunk. A sárgájához 10 dkg puha vajat, 10 dkg porcukrot, három evőkanál lisztet, egy kis tasak sütőport, 10 dkg mazsolát, egy citrom részelt héját, két kis tasak vaníliás cukrot keverünk. Beleforgatjuk a kihűlt rizst. A fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a rizses masszához keverjük. Közepes méretű tepsit kibélelünk sütőpapírral, elsimítjuk a masszát, és 180 fokon 30 perc alatt megsütjük. Amikor a rizskoch kihűlt, megkenjük friss málnadzsemmel. Öt dl tejszínt keményre felverünk, hozzáadunk 40 dkg málnát, és rákenjük a málnadzsemre. Narancsot, citromot reszelhetünk rá. A hűtőben kb. 4 órát hagyjuk megdermedni, majd kockára vágva tálaljuk. A málnát helyettesíthetjük eperrel, szederrel, meggyel, áfonyával, ribizlivel is.


Kolbászos-tojásos krumplileves

Egy fej hagymát, két nagyobb murkot feldarabolva (egy csokor zellerzölddel, két babérlevéllel), tetszés szerint karikára vágott kolbászt, öt-hat darab felszeletelt (csiperke-) gombát (a kisebb gombafejeket egészben hagyom, ha nincs friss gomba, akkor egy kis üveg gombakonzervet is használhatunk) három liter vízzel odateszek főni. Pár szemes borsot, ízlés szerint sót, egy kávéskanál ételízesítőt is adok hozzá, majd 15 perc múlva a felkockázott krumplit is (kb. fél kg-ot), és addig főzöm, amíg megpuhul. Vékony paprikás rántást készítek (olaj+liszt+pirospaprika), a legvégén pedig egy dl tejszínt is adok hozzá, zellerzöldet apróra vágok, és a levesre szórom.


Meggyes-ricottás brownie

Szükséges hozzá két tábla jó minőségű étcsoki, 25 dkg cukor, 20 dkg liszt, 20 dkg jó minőségű vaj, öt tojás, fél tasak sütőpor, két evőkanal kakaópor. A csokit gőz fölött felolvasztom, belekavarom a vajat, majd a tojásokat külön kikavarom a cukorral, és hozzáadom a csokis vajhoz, ezután adagolom a lisztet, a kakaóport és a sütőport. Én másfél adagot készítettem, hogy a brownie legyen picit vastagabb, hiszen ezt nem melegen és nem vaníliafagyival fogyasztottuk. Három doboz ricottát három evőkanál mascarponéval,15 dkg vaníliás porcukorral simára keverek, a brownie tetejére kanalazom, váltakozva a meggylekvárral, majd kimagolt friss meggyel jól megszórom, ízlés szerint, de cseresznyével is nagyon finom. 180 fokon 10 percig, majd 160 fokon 25-30 perc alatt készre sütöm.


Barackos lepény

80 dkg sima lisztet egy tálba szitálunk, adunk hozzá egy csipet sót, 10 dkg porcukrot, két tojássárgát, 15 dkg olvasztott vajat vagy margarint és négy dl langyos tejet, valamint egy dl langyos tejben felfuttatott hat dkg élesztőt. Alaposan összekeverjük a hozzávalókat, majd meleg helyen kelesztjük a tésztát. (Ebből az adagból három tepsi lepényt készítettem.) Amikor megkelt, három részre osztottam, egyenként óvatosan tepsi nagyságúra nyújtottam. A tepsiket kivajaztam és enyhén megszórtam liszttel. Az egyik lepényre sós tejföl került, a másik kettőt enyhén megkentem cukros-tojásos tejföllel, megszórtam barackszeletekkel és meggyel. Ezután fahéjas cukorral szórtam meg. Így is hagytam kelni 20 percet, majd előmelegített sütőben 180 C-fokon pirosra sütöttem. A tejfölös töltelékhez egy nagy doboz tejfölt összekevertem három tojássárgával, hat dkg porcukorral, két vaníliás cukorral és egy citrom reszelt héjával.
Jó étvágyat kívánok!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató