2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ordás-szilvás morzsapite

30 dkg jó minőségű vajat 50 dkg liszttel, csipetnyi sóval, 2 evőkanal cukorral összemorzsolok. 65 dkg ordát 25 dkg mascarponéval, 22 dkg porcukorral, 2 tojással krémesítek. 25 szem érett szilvát kimagolok. Téglalap alakú tepsit használok, kivajazom és meghintem liszttel. A morzsamassza felét elszórom a tepsiben. Ráhelyezem a szilvákat, pici fahéjjal megszórom, és rátöltöm az ordás masszát. Óvatosan elegyengetem, majd befedem a morzsamassza másik felével. Két tojást felverek, és a tetejére csurgatom, majd 190 fokon 6 percig, utána 160 fokon 35 percig készre sütöm. Tetszés szerint szeleteljük.


Tojásos krumplikrém

Két nagyobb krumplit héjastul megfőzök. Meghámozom, és amikor még langyos, krumplitörővel jól szétnyomkodom. 8 darab tojást 10 percig főzök, meghámozom, és a reszelő kisebbik felén lereszelem. 1 kisebb fej hagymát apróra vágok. A krumplit, a tojást és a hagymát összekeverem, 2 cikk zúzott fokhagymát, ízlés szerint sót, darált borsot, 1 evőkanál mustárt, 3 evőkanál kacsa- vagy disznózsírt, csipetnyi füstölt fűszerpaprikát, 1 evőkanál tejfölt, 1 mokkáskanálnyi mézet és csipetnyi őrölt köményt adok hozzá, majd fakanállal krémesítem. Zöldségsalátával fogyasztjuk, pirítósra kenve szeretjük.


Sült paprikás, sütőtökös gombakrém télire

5 kg kápiapaprikát megsütök, és botmixerrel krémesítem. Én szeretem, ha a magjából is kerül bele. 1 kg apróra vágott hagymát 1 kg szeletelt csiperkegombával megdinsztelek 0,5 l olajjal. Botmixerrel ezt is pürésítem, és a paprikakrémhez adom. Előzőleg 1,5 kg felszeletelt sütőtököt a lerben megsütöttem 2 fej fokhagymával (héjastul). A sütőtököt szintén pürésítem, és az előző krémhez adom. A fokhagymát kettévágom, kinyomkodom. 3 evőkanál sót, 1 evőkanál citromlevet, 1 mokkáskanálnyi darált borsot, 1 evőkanál chilipasztát adok hozzá, majd 2 dl paradicsomlevet is, és lassú tűzön kb. 35 percen át folytonosan kavargatva összefőzöm. Üvegekbe töltöm, a tetejére szalicilt teszek, és kétszer kidunsztolom. Miután kihűlt, mehet a kamrába.


Mikróban készült finom zsömle

A zsömléhez szükséges: 3 evőkanál finomliszt, 1 tojás, 1 kiskanál sütőpor, pici só, cukor, pár szem köménymag (kihagyható), 2 evőkanál tej, 1 kiskanál víz. Aki több zsömlét szeretne, sokszorozza a mennyiségeket. Én kis kerámiatálat kikentem vajjal, a hozzávalókat összekevertem, és beletöltöttem a formába. Egy tojássárgával megkentem a tetejét, megszórtam szezámmaggal, és 750 W-on kb. 10 percig mikróztam. Hagytam kihűlni, majd felszeleteltem, két szelet, és két sarok lesz egy zsömléből. Gorgonzolasajtot kentem rá, majd zöldségekkel és bazsalikommal pakoltam meg.

Jó étvágyat kívánok!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató