2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Zöldfuszulykaleves




A kertünkből szedett zöldfuszulyka az igazi bio, ízletes, friss, roppanós. 60 dkg zöldfuszulykát megpucoltam, tördeltem, alaposan megmostam. Négy liter vízzel, egy fej hagymával, egy nagy csokor petrezselyemzölddel és sóval főni tettem. Kb. 20 perc alatt meg is fő. Kevés olajat meglangyosítottam, egy púpozott mokkáskanál pirospaprikaport, egy evőkanál lisztet kikevertem, rántást készítettem, de nem pirítottam meg, csak kevés vízzel simára kevertem. A leveshez adtam, és összefőztem. Egy kávéskanál cukrot, ha úgy érezzük, sót is teszünk még a levesbe. Fél dl zsíros tejet vagy négy evőkanál tejszínt adtam hozzá, majd legvégül az ecetet. Az ecetet mindig egy kis tálkába mérem, majd erre szűrök a forró levesből, így adom a kész leveshez. Ezzel a módszerrel sohasem csapódik ki. A tányérban megszórhatjuk petrezselyemzölddel is.

Csirkehússal töltött pulykarolád




Egy nagyobb darab (25-30 dkg) csirkemellfilét apró darabokra vágunk, sózunk, borsozunk, adunk hozzá 8 dkg gorgonzola sajtot, 10 dkg reszelt gouda sajtot, egy tojást, és ízlés szerint zöldfűszerekkel ízesítjük: metélőhagymával, petrezselyemzölddel, kaporral vagy mentával. Akár külön, akár egyvelegként használhatjuk a fűszereket. A pulykamellet szeleteljük, fellazítjuk a húst, vigyázva, hogy ne romboljuk szét teljesen a rostokat. A kipotyolt húst sózzuk, borsozzuk, rákenjük a csirkehúsos-sajtos tölteléket, kétfelől behajtjuk, majd felgöngyöljük, és bepanírozzuk (liszt+tojás+prézli). Bő olajban, lassú tűzön megsütjük. 

A kisebb újkrumplit héjában, sós vízben megfőzzük. (Vigyázzunk, hogy ne hasadjon ki.) Tíz dkg vajat felolvasztunk, ujjnyi pirospaprikát, sót, borsot, egy szál rozmaringot szórunk rá, majd félrevesszük, és a fűszeres vajban átforgatjuk a krumplit. Picit át is lehet pirítani. (Vegyes zöldsalátával fogyasztottuk, amit kevés olívaolajjal, citromszörppel, pici citromlével és sóval bolondítottam meg.)

Ordás meggyes




Készíthetjük málnával, cseresznyével, eperrel, áfonyával vagy barackkal is. Az ordás meggyeshez készítünk egy kakaós masszát, amihez szükséges: négy darab nagyobb tojás, kilenc kanál cukor, pici só, 17 kanál olaj, 10 dkg olvasztott vaj, 15 kanál tej, egy kis pohár tejföl (1 dl), 4 evőkanál kakaópor, 55 dkg liszt, egy sütőpor. 

Jól kikavarjuk a masszát, majd kivajazott, kilisztezett tepsiben elegyengetjük. 

Ordás töltelék: egy kg orda, két tojás + egy tojássárga, egy citrom reszelt héja, 18 dkg porcukor, 4-5 kis tasak vanília, egy doboz mascarpone (elhagyható, de ettől krémesebb lesz). Az ordás tölteléket rákenjük a kakaós masszára, majd 50 dkg kimagolt meggyet helyezünk az ordás töltelékre. 180 C-fokon 10 perc, 160 C-fokon 35 perc alatt készre sütjük. Tálalhatjuk meggyszósszal, vaníliafagyival vagy pudinggal.

Meggyes-barackos-cseresznyés gombóc




Egy kg főtt, tört krumpli, 30 dkg liszt, 2 dl olaj, ízlés szerint só, két tojássárga, egy nagyobb tojás kell hozzá. Nem serítem ki a masszát, hanem a tenyeremben szétlapítom, és a közepébe cukrozott, kimagolt meggyet, cseresznyét, kajszibarackot teszek. Vegyesen kisebb darabkákat is szoktam együtt, vagy külön-külön. 

A sós vízbe pici olajat töltök, amikor a gombócok feljönnek a víz tetejére, még kb. három percet főzöm. Leszűröm, majd az olvasztott vajban megpirított zsemlemorzsába forgatom, de néhányat mákba, darált pörkölt mogyoróba, illetve picit megpirított szezámmagba is beleforgathatunk. A meggyet kis rumesszenccel is meglocsolom, úgy teszem a gombócba. Lekvárral, tejföllel vagy mézzel, cukorral fogyasztjuk.

Jó étvágyat kívánok!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató