2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Spárgás-zöldhagymás-paprikás rántotta





Öt szál zöld spárgát, két szál zöldhagymát, jókora szelet piros kápiapaprikát, egy cikk fokhagymát kisebb darabokra vágunk. Egy szelet vajat felolvasztunk, egy evőkanál olívaolajat adunk hozzá, majd a zöldségeket 2-3 percig folytonosan kevergetve félig puhára pároljuk. Négy tojást sóval, három evőkanál tejszínnel vagy tejföllel alaposan felverünk, és a zöldségre öntjük. Lefedjük, párpercnyi sütés után átfordítjuk, és egy percig azon az oldalán is sütjük. Tálaláskor reszelt parmezánt szórhatunk rá. Friss kenyérrel és paradicsommal a legfinomabb.

Tojáskrémmel töltött gombafejek





Négy nagyobb gombát (csiperke) megmosunk. A héját nem távolítjuk el. Sózzuk, borsozzuk. Kevés olajon, serpenyőben mindkét oldalán, lefedve öt percig előpároljuk. Négy tojást keményre főzünk, lereszeljük, egy kis rúd krémsajtot, egy szelet párolt csirkemellet apróra vágva, kevés zöldpetrezselymet, egy fél puha, érett avokádót, kevés darált borsot és pici curryt jól kikavarunk. A gombafejeket megtöltjük vele. Egy kisebb edényt olajjal vagy vajjal kikenünk, belehelyezzük a megtöltött gombákat, lefóliázzuk, és 160 fokon 15 percig sütjük, majd a fóliát eltávolítjuk, és sajtszelettel lefedjük. Tetszés szerint vagdalt paprikát, zöldpetrezselymet, metélőhagymát, rozmaringot szórhatunk rá.

Répatorta





Szükséges hozzá: 4 darab tojás, 20 dkg vaníliás porcukor, 8 dkg lágy vaj, 2 dl olaj, 40 dkg reszelt murok, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál tejföl, 6 dkg durvára vagdalt dió, 4 evőkanál darált mandula, 28 dkg liszt, 1 csapott kávéskanálnyi fahéj, másfél tasak sütőpor. A leírtakat szerre adagolva kidolgozzuk a masszát. Lehet mixerrel, kézi habverővel is. Kisebb formákba, de nagyobb őzgerinc formába is tehetjük. A tetejét mandulaforgáccsal, tört mandulával, vagdalt dióval és pár szem áfonyával is meg lehet szórni. A tetejére is kenhetjük, vagy kettévágva mascarponekrémmel meg lehet tölteni. (Sütés előtt a tepsiket vajazzuk, lisztezzük ki.)

Finom linzer





40 dkg finomlisztet 25 dkg (82%) vajjal, 12 dkg porcukorral, 2 tojássárgájával, 1 citrom reszelt héjával gyorsan összedolgozunk, és 1-2 órára a hűtőbe tesszük. Ezután a tésztát fél cm vastagságúra nyújtjuk, és kerek, recés formával kivágjuk. Tepsiben megsütjük a fele mennyiséget. A többinek a közepét kisebb formával kiszúrjuk, és tojással megkenjük. Megszórhatjuk dióval, mákkal, mandulával, mogyoróval, reszelt csokival. Ezeket is megsütjük (180 C-fokon kb. 4-5 perc). A nagyobb korongokat megkenjük az alábbi krémmel: 1 üveg sárgabaracklekvárt 20 dkg darált dióval, 3 evőkanál csokikrémmel (Finetti) vagy mogyoróvajjal kikavarunk, rákenjuk a linzerkarikákra, majd ráhelyezzük a kiszúrt karikákat, amelyeket előzőleg vaníliás porcukorral jól megszórtunk. A kis üres réseket aszalt vörös áfonyával töltjük meg, majd dobozokba tesszük, így sokáig eláll, finom, omlós.

Jó étvágyat kívánok!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató