2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Avokádós krumplilepény





Négy nagyobb krumplit és két nagyobb, nem túl érett avokádót lereszelünk. Sózzuk, borsozzuk, kevés fokhagymaport is adhatunk hozzá és négy evőkanál zabpelyhet. Jól összekeverjük. Egy serpenyőbe kevés olajat töltünk, és beleöntjük a masszát. Lefedve, lassú tűzön kb. 10 percig sütjük, majd óvatosan átfordítjuk a másik felére – én ezt fedő segítségével végzem –, majd kb. 5-6 percig, szintén lefedve, a másik oldalát is megsütjük. Zöldséggel, salátával, főzelékkel fogyasztjuk. Aki szereti, vagdalt petrezselyemzöldet is vághat bele.

Retek-spárga krémleves





Tíz darab fehér spárgát, egy kisebb fehér jégcsapretket, egy kisebb fej hagymát, két kisebb krumplit 12 dkg vajban átforgatunk. Két cikk fokhagymát apróra vágunk, 3 evőkanál száraz fehérbort és annyi vizet adunk hozzá, ami ellepi. Lassú tűzön, lefedve, puhára pároljuk. Botmixerrel krémesre kidolgozzuk. 1 dl rizstejjel és 2 dl tejszínnel egyet rottyantunk rajta. Pirított magvakkal tálaljuk. Én utoljára pirított pisztáciát vagdaltam hozzá.

Csirkecomb kekszes bundában




A csirkecombokat alaposan megtisztítjuk, majd a csont mindkét oldalán mélyen bevágjuk, sózzuk, borsozzuk. Egy evőkanál ketchupot egy evőkanál joghurttal, egy mokkáskanál mézzel, három cikk zúzott fokhagymával, kevés szárított majoránnával kikavarunk, a húst alaposan bekenjük vele, egy órára hűtőbe tesszük, majd lisztbe, felvert tojásba és darált sóskeksz-morzsába forgatjuk. A morzsához maradék sós perec, sós rúd is használható. Bő olajban lassú tűzön mindkét oldalát aranysárgára sütjük. 

Mi szalmakrumplival szeretjük a legjobban, de bármilyen köret illik hozzá.

Téli finomság: narancs-mangó-ananász dzsem




Három érett mangó húsát kockára vágjuk. Ha van benne kemény, fás réteg, kivágjuk belőle. Három kg narancsot teljesen kifejtünk, nem elég, ha csak a fehér rétegtől tisztítjuk meg, minden cikket kifejtünk, hogy csak a húsát kapjuk. Az ananászt is felkockázzuk, 1 kg tiszta gyümölcsre van szükség. A mangópürét előre is elkészíthetjük, a mangókockákat cukor nélkül felforraljuk, pürésítjük, még kb. 10 percet így is főzzük, majd lehűtjük és dobozokban lefagyasztjuk. Ehhez a mennyiséghez 3 dl elég. Három citrom levét, egy citrom és egy mandarin héját is belereszeljük. Egy kg cukrot, 1 darab fahéjrudat adunk hozzá. Félórai folytonos keverés után a fahéjrudat eltávolítjuk. Botmixerrel kidolgozzuk, majd 20 perc főzés után 3 tasak gelfixet 12 dkg cukorral összevegyítve a dzsemhez adunk. Így még egy percet főzzük. Üvegekbe töltjük, szárazdunsztba tesszük. Forró tejjel, pirítósra kenve, tejberizzsel, palacsintába, sütikbe használjuk, de hús mellé is nagyon finom.

Jó étvágyat kívánok!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató