Énekeljünk, énekeljünk!

A Vissza az énekléshez! felhívással is lehetne indítani ezt a témát manapság, amikor kiment divatból az éneklés, legalábbis ami a szórakozást illeti. A gépzene térhódítása visszaszorította az élő zenét, és az éneklés lehetőségét is a szórakozóhelyeken. Társas összejövetelekkor, családi eseményeken sem szokás az éneklés úgy, mint eddig. Sok ének szövege feledésbe is merült. 

De mégsem veszett el minden, hiszen a gyerekeket módszeresen tanítják az iskolában és iskolán kívüli tevékenységeken, tanulók klubjában, tánctáborokban a hagyományápolásra és az éneklésre. Ilyen körökben egyre többen fedezik fel, milyen nagy örömet jelent énekelni. Lássuk tehát az éneklés áldásos hatásait: nemcsak jókedvünk támad tőle, de erősödik a szívünk, az immunrendszerünk, felszabadulnak a boldogsághormonjaink, és megszabadulunk a stressztől, jobban tudunk aludni, enyhíti a depressziót, javítja az érzelmi kifejezőképességet, javulnak a társas kapcsolatok, erősödik az önértékelés, javul a szív és a keringési rendszer működése, serkenti a légzést, fokozódik az izomtónus, javul a testben az energiaáramlás, feloldódnak a testi-lelki blokkok. Ha ilyen szempontokból elemezzük a dolgokat, teljesen mindegy, jó hangunk van-e vagy sem. Előnye az, hogy mindig kéznél van, akár a lábunk, ha futni kell. „Vegyük elő”, és énekeljünk minél gyakrabban! A hangunk személyiségünk része, önkifejezésünk eszköze. Aki nem bízik saját hangjában, vagy nem szereti, annak romlik az életminősége. Ha nem tudunk örömünkben nótázni, dudorászni, dünnyögni, akkor elhanyagoljuk életünk olyan fontos részeit, mint az öröm, az önszeretet és az önelfogadás, emellett kreativitásunk sem tud kellőképpen kibontakozni. Az éneklés a legjobb módszer arra, hogy megszabaduljunk nyomott hangulatunktól. Aki dúdol, fütyörészik, az nem lehet szomorú. Kialakíthatjuk saját dallamainkat, megismerhetjük a saját erőnket, és ezzel közelebb jutunk önmagunkhoz, önmagunk elfogadásához. Tudott dolog, hogy a zene lelki oldószer, így van ez az énekléssel is, de a régóta fennálló blokkok nem oldódnak egyik napról a másikra, ám ha túljutottunk az első megpróbáltatásokon, ráhangolódtunk egy kellemes csoportra, onnan már egyenes az út. A legjobb tehát, ha hozzánk hasonló emberekkel éneklünk együtt egy csoportban, s ez azért jó, mert olyanokkal vagyunk együtt, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, s így hamarabb megérezzük az éneklés örömét. Mivel ez nem a teljesítményről szól, senki nem érezheti úgy, hogy szégyenben maradt. Nyugat-Európában is és szerte a világon ma már számtalan énekelési lehetőség van: énekkörök, kórusfoglalkoztatások, ahol a cél az öröm, ahol mindenkit szívesen látnak. A találkozások része természetesen a mozgás és a tánc is, hiszen ideális esetben éneklés közben az egész ember mozgásba, rezgésbe jön. Az éneklés örömet adó tulajdonsága abból adódik, hogy ilyenkor boldogsághormonok szabadulnak fel az agyban: szerotonin, dopamin, noradrenalin, béta-endorfin és oxitocin. Ezek együttesen számos betegség esetében gyógyító hatásúak, nem csoda tehát, ha az éneklést terápiaként is alkalmazzák súlyos betegek esetében is. A müncheni Paracelsus kórház volt az első, ahol ezt a terápiát integrálták a gyógyító módszerek közé. A betegek azt tapasztalták, hogy éneklés közben elmúlnak a fájdalmaik, az éneklés a traumák, a mélyen fekvő sokkok feltárásában és terápiájában is segítséget jelenthet. Ma már több éneklő kórház is működik számos európai országban. Az agykutatás legújabb felismerései szerint a gyerekagy számára az éneklés a legjobb táplálék. A zene már a legkorábbi életszakaszban jelentősen gazdagítja az életet, ezért is nagyon fontos, hogy a szülők közösen énekeljenek a gyerekeikkel, illetve az óvónők a kicsikkel. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az éneklő gyerekek jobban fejlődnek, mint társaik. Ezért nyert teret Németország számos iskolájában a Canto elementar nevű mozgalom, amelyet számos híres énekes támogat. A zenekörökben olyan dalokat énekelnek, melyek kellemesek, a dallamuk és a szövegük egyszerű, könnyen megjegyezhető. Ezeket ismételgetik, ami megnyugtatja a szellemet. A fejben leáll a gondolatok örökös körforgása, és az egész test nyugalmi állapotra kapcsol. A légzés lelassul, az izmok ellazulnak, a stressz megszűnik. A programhoz ritmikus mozdulatok is hozzátartoznak, és ez is fokozza a dalok pozitív hatását. Térségünkben is adódik alkalom az éneklésre, csak figyelmen kívül hagyjuk. A ’70–80-as évek könnyűzenéjét, slágereit évekig fújtuk, mert dallamosak, kellemesek voltak, de a mostaniakról, melyeknél nem a kellemes dallam, hanem a hangerő dominál, nem mondható ez el. Léteznek vallásos és civil körökben, iskolákban is foglalkoztatott kórusok, melyek igazi élményt nyújtanak egy-egy fellépéskor, ám a sorozatos próbák, az együtt éneklés élménye, az összetartozás érzése erőt, energiát, feltöltődést nyújt az éneklőknek is. Sok gyakorlat létezik, melyekkel csiszolhatjuk, javíthatjuk énekhangunkat, nem is részletezem ezeket, hiszen szakkörökben állandóan használják, de ejtsünk pár szót a mantrákról, melyeknek kivételes gyógyhatásuk van testre-lélekre egyaránt. A mantrák érdekes rezgésű, monoton hangzású (szanszkrit) szent szavak, melyeknek ismétlése kimossa az agyat, békét teremt az elmében. A jóga népszerűségének növekedésével a mantrázás is elterjedtebbé vált, és nemcsak a jógában alkalmazták. Nálunk még sokan idegenkednek tőle, mert nem értik a szanszkrit szavak értelmét, de miután megtapasztalták a mantrázás kellemes, gyógyító, relaxáló hatását, ráállnak a gyakorlására. Beszélnünk kell az egyházi énekekről is, melyek szervesen kiegészítik a vallásos szertartásokat. Szent Ágoston azt mondta, hogy „aki énekel, az kétszer imádkozik”. A mise, az istentisztelet alatt a zene, az éneklés az, ami beindít egy igazi imádkozó lelkületet vagy akár módosult tudatállapotot is. Ha jó a zene, kellemes az ének, átszellemülünk, elengedjük bajainkat, kikapcsoljuk a mindennapi életet, és helyette egy emeltebb rezgésű állapotot élünk meg a templomban. A zene tehát úgy működik bennünk, mint egy híd, egy varázshíd, mely összeköt minket igazi szellemi valónkkal. Énekeljünk tehát, ahol lehet, nemcsak a templomban vagy a szórakozóhelyeken vagy ilyen alkalmakkor, hanem bárhol, ahol kedvünk szottyan rá. Keressünk társakat, és zendítsünk rá a nótára. Szívből ajánlom ehhez Antal Erzsébet gyimesbükki tanítónő énekgyűjteményét, melyben nagy választékban szinte minden ének, nóta, dal megtalálható, a bujdosódaloktól a műdalokig. A dallamok még fülünkben csengenek, de szövegük jórészt elfelejtődött. Hát itt a nagy segítség, összejöveteleken, kirándulásokon, bárhol fellapozható és használható, és akkor máris jó hangulatban telik a szabadidő, nem kell hozzá erősítő, sem semmilyen elektromos kütyü, csak mi magunk, saját hangunk. Fújjuk a nótát, énekeljünk vidáman, minél többször, minél többen, lelkünk épülésére, s hogy ne merüljön feledésbe! 

Bogdán Emese