2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Július 6-án a Vibe fesztiválon Ördög Nóra televíziós műsorvezetővel és férjével, Nánási Pál fotóművésszel találkozhattak az érdeklődők. Magyarország egyik legnépszerűbb és legkiemelkedőbb műsorvezetőjét számtalan tévéműsorban láthattuk, házigazdája volt a Séfek séfe és az Ázsia Express több évadának, idén pedig új oldalát mutatja meg a Megasztár című műsorban.

Fotó: Tasnády Ádám


A közönségtalálkozó után Török Tinával kulisszatitkokról kérdeztem a műsorvezetőt, de a beszélgetésből az is kiderül, hogy milyen volt az Erdélybe vezető viszontagságos út, hogyan sikerül összehangolnia a magánéletét a hivatásával, valamint fény derül arra is, hogy néz ki Nóra napi programja. (A teljes beszélgetést meghallgathatják a Marosvásárhelyi Rádió honlapján.) 

– Sok szeretettel köszöntünk ismét Erdélyben, Nóra, hogy érzed magad a Vibe fesztiválon?

– Eddig nagyon laza minden, egy kicsit kalandosan jutottunk el idáig, mert a repülőjáratunkat folyamatosan törölték, halasztgatták, de hála istennek itt vagyunk, nem maradtunk le semmiről. Gyorsan átvettük a rezgéseket, nagyon jó itt!

– Milyen fogadtatásban volt részed? 

– Mindig nagyon nagy szeretettel fogadnak bennünket Erdélyben, és ezt most is volt alkalmunk megtapasztalni. Tavalyelőtt voltunk itt utoljára egy talkshow sorozat résztvevőiként. Én gyerekkorom óta nagyon sokszor voltam Erdélyben, mert ahonnan én származom, Mórahalom testvértelepülése Csíkszentmártonnak. Az odavalósiak gyakran jöttek hozzánk, és mi is gyakran meglátogattuk őket. Itt mindig otthon érzem magam. 

– Számos televízióműsornak voltál már arca, műsorvezetője; volt vagy van kedvenc?

– Én mindig szerelembe esem az aktuális műsorral, amit éppen csinálok, és azt hiszem, ezt csak így lehet egyébként, hogy az, amit az ember éppen forgat, az teljesen átitatja a sejtjeit. Most a Megasztárban vagyok éppen benne, imádom nézni az énekeseket, és hallgatni is. Pont a férjemnek mondtam, hogy amikor végigcsinálok egy Séfek séfét, utána hónapokig főzhetnékem van, mert olyan sokáig nézem, hogy emberek jókat főznek, és úgy kedvem támad főzni – úgyhogy most rettegjen, mert énekelni van kedvem, de sajnos nincs túl jó hangom, ez inkább marad az autóba, amikor egyébként is felhangosítom a zenét. Most nagyon jólesik ezzel a közeggel azonosulni. 

– Hogyan tudod egyeztetni a magánéleted a hivatásoddal?

– Ez egy folyamatos libikóka és egy folyamatos egyensúlykeresés, ami talán nem is létezik, hanem csak egy ilyen flow- (szerk.: áramlat) élmény létezik, amibe az ember belecsücsül, és sodródik vele. Nyilván sok kompromisszumot kell kötni, a család részéről főleg, de nagyon támogatnak mindenben, és bízom abban, hogy ez kölcsönös, oda-vissza működik, szóval ezt én is vissza tudom adni, amikor épp nem forgatok, és van egy nyugisabb időszak. 

– Ha már forgatásról van szó, mennyire viszontagságosak a műsorfelvételek? Instagram- és Facebook-oldaladnak köszönhetően mi is betekintést nyerhetünk a kulisszatitkokba, például az Ázsia Expressz háttérmunkáját napi egy percben be is szoktad mutatni. Mennyire fárasztó egy ilyen nagy kaliberű műsor felvétele?

– Az Ázsia Expressz kifejezetten arról híres, hogy tele van váratlan helyzetekkel, és nyilván nagyon fárasztó is, mert ott mi, a stáb is végigjárunk egy komoly kalandtúrát, gyakorlatilag: korán kelünk, későig tart a forgatás, a körülmények sem mindig ideálisak és a természet is sokszor megtréfál bennünket, de azt hiszem, ennek pont ez a varázsa. Az embernek muszáj alkalmazkodnia ezekhez a körülményekhez, és minket is nagyon jól kirángat a saját komfortzónánkból. Úgyhogy nemcsak a versenyzők vetélkednek, hanem mi, műsorkészítők is folyamatosan harcolunk különböző kihívásokkal, de ezek mindig csak izgalmasabbá teszik a dolgot. 

– Hogyan áll össze egy napod? Van időd mindenre, magadra? 

– Mindegyik napom kicsit más, attól függően, hogy éppen mi történik, van-e forgatás, vagy egy ilyen lazább időszak van, akárcsak most. Mondjuk, amikor lazább időszak van, tulajdonképpen az sem az, mivel akkor is történik valami. Nincs két egyforma nap, de a gerince az, hogy a gyerekeknek iskolába kell menniük, ha a forgatás később kezdődik, én vagyok az, aki összekészítem őket, és megpróbálom eljuttatni őket az iskolába. Nyilván a férjem belép a képbe, amikor én nem tudok ebben helytállni, de amikor ráérek, megpróbálom ezt vinni, mivel ettől érzem magamat egyensúlyban az anyaságomat illetően. Ha otthon tudok lenni, ez legyen csak az én feladatom. Ezután megyek, és végzem a dolgaimat, ha forgatok, akkor azt, ha pedig nem, akkor nagyon sok e-mail megválaszolása vár rám, fel kell venni dolgokat, megbeszélések vannak, van egy csomó rendezvény, ami nem televíziós munka, de ott is műsort szoktam vezetni. Délután indulnak a gyerekeknek a különböző szakkörök, ahová ismét el kell őket juttatni. Ebben sajnos ritkán tudok részt venni, mert folyamatosan történik valami. Aztán egyszer csak estére megérkezünk mindannyian, és töltünk együtt is egy kis időt. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató